Miért nem veszed fel?

Nagyon mérges voltam rád, Gábor!  Ez valamikor nyár végén volt. Májusban szerettem volna látni az önálló estedet Pesten a Ráday utcában. Azt mondtad: ne gyere, neked ez túl intellektuális. Persze, hogy zrikáltuk egymást, ha összeakadtunk. Napokon át hívtalak, kicsöngött, de nem szólt bele senki. Pedig megbeszéltük.

Meghalt Forgács Gábor – búcsú egy legendától

Ősszel elindulunk hármasban, óriási röhögések közepette a Hat tyúk java című műsorunkkal. Ihos, Te, meg én. Amikor mind a kettőtöknek elmondtam az ötletet, azonnal elfogadtátok. Aztán egy hét múlva a családod mondta, a telefon nincs nálad, kórházban vagy, az előjelek nem biztatóak. És eltelt megint vagy három hét, a mobil jelzett. Téged írt ki. Alig mertem felvenni. De beleszóltál: 

– kérdeztem vissza. És akkor mindenre fény derült. 

Őszintén kitálaltál. Beszéltél – kicsit nehezen – különféle tapaszokról, fáradt méterekről és fájdalomról.

Mi keveset dolgoztunk együtt az elmúlt közel ötven év alatt, de az a kicsi is feledhetetlen. Óriási show volt az Aranybika Bartók termében. Én konferáltam. Az első részben a Csokonai Színház akkori sztárja, Csutka Pista elszakította az Achillesét, Te lerekedtél. Csak úgy odadobtad: Weisz, menj haza addig, amíg akad egy-két egészséges művész a stábban.

Legendák keringenek a humorodról. Alig voltál huszonéves, amikor egy előadás során konferáltál. Bessenyei Ferencet is. Az öltözőben ez játszódott le:
– Bocsánat, Forgács Gábor vagyok, én vezetem a műsort. Kit jelenthetek be?
– Rád nézett, és csak ennyit válaszolt: Bessenyei Ferencet. – Mire te:
– Elnézést, milyen Ferencet?

Most ott vagytok együtt. Feri bácsi akkor annyit üvöltött az arcodba: „Máris imádlak, Te állat!” Sokan fognak odaát imádni. Itt lent még többen. Próbálok rákeresni a laptopon néhány régebbi felvételedre, nem megy. Hallom a hangod: – Gyurika, ne bántsd a számítógépet. Neked az túl intellektuális! És könnyezve röhögök.

Szia!

Weisz György