Helyi közélet

2017.09.14. 13:47

A város napját ünnepelték Hajdúböszörményben, kitüntetéseket is átadtak

Hajdúböszörmény - Báthory Gábor szobránál, ünnepélyes ágyútűz kíséretében gyülekeztek a város napját ünneplők a Hajdúsági Múzeumban szerdán.

Hajdúböszörmény - Báthory Gábor szobránál, ünnepélyes ágyútűz kíséretében gyülekeztek a város napját ünneplők a Hajdúsági Múzeumban szerdán.

Gyulai Sándor, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium intézményvezetője emlékbeszédében az erdélyi fejedelem megítélését és korát elemezte. A szobor megkoszorúzását követően város napi éneklés vette kezdetét hajdúböszörményi kórusok közreműködésével a Bocskai téri református templomban.

- Településünk vezetése 25 éve döntött úgy, hogy a hajdúk Böszörménybe telepítésének évfordulóját a város napjává nyilvánítja: a hajdúk Báthory Gábor 1609. szeptember 13-án, Váradon kelt adománylevelének ereje folytán Kálló városából Böszörménybe települtek - fogalmazott az ünnepi képviselő-testületi ülés köszöntőjében Kiss Attila polgármester.

Megannyi érték

"Hajdúböszörmény történelmi város, múltat idéző épületeivel, köztereivel sugallja: elődeink szerették és volt is rá pénzük, hogy fejlesszék, szépítsék. A több ezer éves Böszörményi bronzkincs jelzi, hogy településünk és annak környéke hosszú ideje lakott. Az európai hírű leletegyüttes – amelyet a Hajdúsági Múzeumban megtekinthetünk – új tudományos együttműködéseket eredményezett: nemzetközi konferenciákat szerveztünk és publikációkat adtunk ki az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel közösen. Mezővárosi létünk és a hajdútelepítés ténye fokozza történelmi tudatunkat: van hova fordulnunk, van kitől példát vennünk. Hajdú eleink jól szervezett várost, világhírű, egyedi településszerkezetet hagytak ránk" - sorolta a városvezető az iskolák, az értékek, a festők, a közösségek városának méltatását.

Kiss Attila polgármester köszöntőt mondott, majd átadta a kitüntetéseket a Bocskai téri református templomban megtartott ünnepi képviselő-testületi ülésen | Fotó: Matey István

Erőt meríteni

Kiss Attila úgy mondta, "ma azokat ünnepeljük, akik mertek, akartak tenni, akik építkeztek és ma is azt teszik. Az ő nevük marad fenn, nem az acsarkodóké. Azokat tartja emlékezetében a világ, a helyi közösség, akik minden gonoszkodás mellett kitartottak elveik, terveik mellett, s valóra váltották közös álmainkat."

Mint kifejtette, sajnos Hajdúböszörményben is jelen van a gonosz tudatlanság, a gáncsoskodó, bomlasztó suttogás, ezért kell még nagyobb lendülettel végeznie minden hajdúböszörményinek a rá kiszabott feladatokat, s tanulni a bölcseletből: "ne azt nézd, mit mond, hanem, hogy ki mondja!"

HBN


A kitüntetettek

Hajdúböszörmény Város Képviselő-testülete június 29-ei ülésén a díszpolgári cím mellett 13 városi kitüntetés adományozásáról döntött. Ezeket szeptember 13-án, a város napján ünnepi ülésen adták át.

A Hajdúböszörmény Város Díszpolgára címet idén dr. Józan Péter, a Központi Statisztikai Hivatal nyugalmazott főosztályvezetője, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, orvos, kutató kapta.

  • Hajdúböszörményért díj: O. Szabó István színész
  • Dobó Sándor-díj: Radácsi Erzsébet pedagógus
  • Dr. Molnár István-díj: Oláh Tibor pedagógus
  • Fazekas Gábor-díj: Kárándi Erzsébet intézményvezető
  • Somossy Béla-díj: Berta István köztisztviselő
  • Sillye Gábor-díj: Dániel László állattenyésztési főágazat-vezető
  • Hajdúböszörmény Város Jó Tanulója-Jó Sportolója díj: Hajdú Barbara (Középkerti Általános Iskola) és Németh Bálint (Bocskai István Gimnázium)
  • Hajdúböszörmény Ifjú Művésze díj: Péter Bence zongoraművész, zeneszerző
  • Emlékérmek

  • Hajdúböszörmény Gyermekeiért emlékérem: Magi Csaba Antal pedagógus
  • Hajdúböszörmény Lakosságáért emlékérem: Varga Mártonné köztisztviselő
  • Hajdúböszörmény Gazdaságáért emlékérem: Csatári Antal fiókvezető
  • Posztumusz Hajdúböszörmény Művészetéért emlékérem: Burai István festő- és grafikusművész
  • Polgármesteri Elismerő Oklevelek

  • Takácsné Bíró Zsuzsa pedagógus, Berta Lászlóné edző, Kun Tímea szociálpedagógus, Berta Beáta, a Magyar Televízió vidékszerkesztője, Debreczeni Gréta népdalénekes, Ibrányi András lótenyésztési felügyelő, Nagy Csaba kovácsmester, késkészítő, népi iparművész, Balogh Soma Zoltán zenész, Bencze Máté zenész.
  • Az emberi erőforrások minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket adományozott azoknak a nyugállományba vonuló pedagógusoknak, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek. A Hajdúböszörményi Tankerületi Központ igazgatójának kérésére a város vezetése lehetőséget biztosított ezen elismerések város napján történő átadására.

    Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kaptak:

  • Weinémer Mária
  • Bihariné Zombori Ilona
  • Burai Istvánné
  • Hufnágel Gyuláné
  • Sőrésné Tóth Mária Magdolna
  • Szalai Jánosné
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában