Ahol életre kelnek a régi hagyományok: időutazás egy debreceni borozóban

Debrecen - A symposionokon évszázados hagyományokat porolnak le újra és újra.

Egy debreceni borozóba igyekszem, ahogy belépek, átlagos „kocsma” hangulat fogad, ám ahogy a pince felé veszem az irányt, mintha az időben is visszalépdelnék minden egyes lépcsőfokkal. A helyiségben már javában tart a program, a résztvevők vidáman dalolnak, én pedig – késve érkezőként – igyekszem magamnak feltűnésmentesen helyet találni. Észrevétlenségem persze nem tart sokáig, ahogy a nótának vége, máris rám szegeződik minden szempár, miközben elindul egy csikóbőrös kulacs is felém. Rövid bemutatkozásom után addig kell a nedűt kortyolnom, míg a dal tart, és hát amint elemelem a számtól a kulacsot, a csapat újra rázendít. Hamar kiderül, habár minden az ellenkezőjére emlékeztet, hogy nem időutazáson veszek részt, hanem egy kötetlen, barátkozásra épülő eseményen, vagyis az évszázados debreceni diákhagyományokon alapuló, úgynevezett symposionnak lettem én is a részese.

Éltetik a tradíciókat

– Ha fizikai értelemben vesszük, akkor ez egy legalább 300 éves pince – kezdte Horog Máté szervező, amivel mindjárt meg is magyarázza, miért érzem magam úgy, mintha egy korábbi korban lennék. – Ha viszont szellemi értelemben nézzük – folytatta – akkor én bizakodok abban, hogy nem olyan távoli ez az időszak a mai debreceni diák­emberektől, hiszen olyan érzéseket, hangulatokat, hagyományokat őrzünk, amik nem csak poros emlékek.

Nem egy múzeumot csinálunk, hanem szeretnénk szólni a mai kor emberéhez egy bizonyos értékrendszer és helyi gyökerekből táplálkozó tradíció alapján.”

A debreceni diákhagyományokra pedig úgy tűnik, vevők az emberek, s kedvelik az emelkedett hangvételű felszólalásokat, jó borokat és ételeket, és persze a dalokat is. – A különféle szakestek, csoportosulások, egyetemi programok mellett ez egy több száz évre visszavezethető hagyomány, mely tényleg ránk, debreceni diákokra volt jellemző évszázadokon keresztül. Ennek a szellemisége jelenik meg itt. És habár valóban van egyfajta visszautazás, remélem, hogy ez nemcsak egy múltidézés, hanem ténylegesen a mai embernek szóló esemény is – mondta Máté.

Miskolcról, Sopronból is

Megtudtuk, immáron nyolc éve szerveződnek (újra) a symposionok Debrecenben, évente két alkalommal, egy-egy a téli és a nyári időszakban. Jómagam éppen a 17. alkalmon vettem részt. Kiderült, az alulról szerveződő program sohasem nagydobbal és zenebonával érkezik, ezért alapvetően a saját közegükből jelenlévő emberekből tevődik össze, de szívesen látnak minden érdeklődőt.

Az eseményeken a hagyományokhoz kötődő volt és jelenlegi diákok vesznek részt, ám ha azt gondolnánk, csak a cívisvárosból érkeznek érdeklődők, nagyot tévedünk.

– Erre az estére eljöttek Miskolcról és Sopronból is. Egy éve kerestek meg minket, és elmondták, nagyon örülnek annak, hogy végre olyan cívisvároshoz kötődő hagyományokat láthatnak, mint a soproni és miskolci programok, melyek a selmecbányai diákhagyományok jogutódjai. Selmecbánya neve onnan lehet ismerős, hogy ide köthető a Gauedamus igitur népszerű ballagási ének, valamint a szakest elnevezés is. Amikor ezeket az eseményeket elkezdtük kutatni és megszervezni, még neve sem volt igazán. Majd számunkra is kiderült, hogy a Debreceni Egyetem jogelődjében, a Kollégiumból indultak el az iskolai lakomák, vagyis a symposionok – fejtette ki a szervező.

Horog Máté elmondta azt is, hogy régi jegyzőkönyvek és anekdoták alapján gyűjtöttékössze azokat a dalokat, melyeket az esteken mindig jókedvűen énekelnek. Van is miről, hiszen egy debreceni diáknak mindig akad témája.

– Debrecen mindig egy kicsit ellentétnek, ellenpólusnak számított más városokkal szemben. Vannak német csúfoló dalok, de akadnak asszonyokról, nőkről szólók is. A klasszikus diáktémákról énekelünk, úgymint a házasság, a kevés pénz, a szórakozás, a barátság vagy a világi kérdések, amik a mai napig fontos szerepet játszanak a diákok életében. Oklevelet is készítünk minden symposionra, ahogyan régen is tették. A diákság pedig olyan értékeket képvisel, mint a barátság vagy a hagyományok tisztelete. A debreceni diákok dalos- és anekdotás könyvének kiadása folyamatban van, és reméljük, hogy idén már kézbe lehet venni a kiadványt.

Mindenki kedvence, Csokonai

Az est folyamán többször felmerült Csokonai neve is. – A Csokonai-kultusz külön sajátossága Debrecennek, de nem egyedüli, hiszen a cívisvárosi diákéletre mindig is jellemző volt a kultuszkeresés. Volt itt rajta kívül Hatvani István és Ady Endre kultusz is, mindez sajátos alföldi jellegzetesség. Az biztos, hogy Csokonai a diákoknak alfája és ómegája is egyben.

A néphit garabonciás diákokat választott, akik mitikus lények. Egy debreceni – jobbára református – ember számára a misztikum és a spiritualizmus egy furcsa jelenség volt, de attól függetlenül hittek a garabonciás diákokban. Ők azok, akik forgószéllel jöttek, megtalálták a kincset, de nem árulhatták el, hol van, különben megnémultak volna.”

Két ilyen klasszikus garabonciás diákot tartott számon a nép, Csokonait és Petőfit. Ők nem eminens diákokként, hanem inkább kicsit szemben álló, lázadó emberekként voltak híresek. Ez persze nem azt jelenti, hogy mi egy ellenálló közeget szervezünk – fejtette ki Máté.

Az est folyamán asztalunkra került a vacsora is, ami nem más volt, mint vetrece. Ez egy ősi, Erdélyből származó diákétel, amit érdemes tokaji aszúval leöblíteni. Debrecenben ugyanis úgy tartották régen, hogy a hétköznapokon az emberek a saját borukat itták, ami inkább fröccsbort jelentett. Vasárnaponként kortyolták az érmelléki borokat, míg az ünnepnapokon csakis aszú kerülhetett a poharakba.

VK