Helyi közélet

2016.06.27. 10:55

Boltgaléria fogadta be a művészetet

Debrecen - Színesre mosta az ürességet a YurtazuhanY a belvárosi üzlethelyiségekben.

Debrecen - Színesre mosta az ürességet a YurtazuhanY a belvárosi üzlethelyiségekben.

A Kirakat Art Attack egyik állomásán idén hosszabban el lehetett időzni, mint a korábbi években. A Gambrinus köz 28. szám alatt háromhetes kortárs képzőművészeti tárlat nyílt a Múzeumok Éjszakáján, szombaton. A Neue Debrecenisce Kunst (NDK) alkotócsoport tagját, Dóczy Alpárt, a cívisváros főépítésze kereste meg az ötlettel: a belvárosi kiüresedett boltok időnként galériává avanzsálhatnának. Az első kiállításra június 24-én „helyezték ki a nyitva táblát”, s az érdeklődők a gyergyószárhegyi művésztelep 40 évfordulójának válogatott képeit is megtekinthették.

A projektet YurtazuhanY-nak nevezték el, utalva a kínai kulturális forradalomra, amelynek vívmánya volt a jurtába vitt lavór.

– A folytonosan költözéssel inspiráló kihívást jelentő boltgalériákban van egy autentikus kínai „taposózuhany” – mondta Dóczy Alpár, aki a hatodik alkalommal rendezett Kirakat Art Attack programjáról elmondta, a belvárosban húsz kirakat hirdeti egy-egy alkotással idén a kultúra szabadságát. Szombaton 16 órakor Scherer Péter színész, 19 órakor Mindenlében Horváth Péter vezette, kedden pedig 18 órakor Burai Árpád vezeti saját kommentárjaival a Modemtől induló sétát.

HBN–HABE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában