Helyi közélet

2014.11.29. 16:41

Küldjön hírt! - Bulgária a Vörösmartyban

Debrecen - Az Európai Uniós Comenius program TOPGAME projektjének keretében 2014. október 19-24-ig iskolánk két pedagógusa a Veliko Tarnovo-ban lévő Bacho Kiro Általános Iskolában gyűjtött tapasztalatokat, élményeket. - írja olvasónk.

Debrecen - Az Európai Uniós Comenius program TOPGAME projektjének keretében 2014. október 19-24-ig iskolánk két pedagógusa a Veliko Tarnovo-ban lévő Bacho Kiro Általános Iskolában gyűjtött tapasztalatokat, élményeket. - írja olvasónk. A projekt alapján minden látogatás után az iskolában nemzeti délutánt szervezünk a diákjainknak.

Tudtuk, hogy Debrecenben élnek bolgár nemzetiségű emberek, de sokkal több ismeretünk erről nem volt. Azt gondoltuk, hogy a nemzeti nap kapcsán felkutatjuk a helyi bolgár kötődésű embereket. A Bolgár Országos Önkormányzathoz fordultunk segítségért, s így találkoztunk Miskolczi Dimitrankával, aki évekig vezette, most pedig helyettesként irányítgatja a Debreceni Bolgár Kisebbségi Önkormányzat működését.

Dimitranka sok-sok jellegzetes bolgár tárggyal, könyvekkel és DVD-kel támogatta az iskolai kiállítás létrejöttét, majd 2014. november 20-án az iskola könyvtárában került sor a találkozóra a diákokkal. Bolgár szokásoknak megfelelően kenyérrel és sóval vártuk a vendégeket. A gyerekek érdeklődve hallgatták a színes beszámolót Bulgária földrajzáról, történelméről, bolgár szokásokról, arról, hogyan és miért kerültek Magyarországra bolgár emberek.

Érdekes történelmi kapcsolat, hogy a partneriskolánk városában, Veliko Tarnovoban lévő cári székhelynek magyar származású lakója is volt, hiszen az 1185-ben alapított első bolgár állam fejedelmének, Ivan Aszennek II. András magyar király Mária nevű lánya lett a felesége.

A tájékoztató után beszélgetés következett, ahol azt is megtudhattuk, hogyan lett magyarországi lakos Dimitrankából, vagy hol éltek Debrecenben a bolgár kertészek.

Ezt követte egy kis vetélkedő Bulgáriáról, amit nagyon élveztek a gyerekek. A kérdések kapcsolódtak az előadáshoz, illetve a kiállítás anyagához. A győztesek és a résztvevők is természetesen jutalomban részesültek.

Igazán jó hangulatú délután volt, és megállapodtunk abban, hogy tovább fűzzük a szálakat, tájékoztatjuk egymást a rendezvényeinkről, részt veszünk azokon. 2015. márciusában kerül sor az iskolánkban a Comenius projekttalálkozónkra, ahová szintén szeretettel várjuk a bolgár vendégeink mellett a Bolgár Országos Önkormányzat debreceni képviselőit is.

Köszönjük Miskolczi Dimitrankának a nagyon érdekes beszámolót és a kiállítási tárgyakat, Genát Andreának a segítséget az irataink fordításában, s rajtuk keresztül minden Magyarországon élő bolgár gyökerekkel rendelkező embernek, hogy éltetik a hagyományokat, s ezáltal színesítik a mi életünket is.

- Seressné Barta Ibolya -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában