Helyi közélet

2014.03.31. 11:52

Küldjön hírt! - Vörösmartysok Spanyolországban

Debrecen - 2014. március 10-től 4 diák és 4 pedagógus 5 napot töltött a spanyolországi Sant Boi de Llobregat városában a Tempus Közalapítvány által koordinált Comenius program keretében.

Debrecen - 2014. március 10-től 4 diák és 4 pedagógus 5 napot töltött a spanyolországi Sant Boi de Llobregat városában a Tempus Közalapítvány által koordinált Comenius program keretében.

A partneriskolába 6-12 éves korú diákok járnak, és kiemelt szerepet szánnak a katalán, illetve az angol nyelv oktatásának. Az első évfolyamokon csak katalán nyelven beszélnek, írnak, olvasnak, akkor is, ha a szülők otthon spanyolul beszélnek. A katalán kultúra és identitás nagyon fontos eleme az iskola pedagógiai programjának.

A látogatás során megismerkedtünk a teljesen új és családias iskolával, ahol minden évfolyamból egy osztály működik: így mindenki ismer mindenkit. Nagyon barátságos, vidám a hangulat. A diákoknak vegyes, nemzetközi csapatokban kreatív játékos foglalkozásokat, a pedagógusoknak pedig a szülők és tanárok „főzőtanfolyamot” szerveztek, ahol a hagyományos katalán ételek elkészítését tanulhatták meg. Utána persze jött a nagy kóstoló, ahol diákok és tanárok együtt tesztelhették az elkészült ételeket. Nem sok minden maradt.

A koordinátor pedagógusok beszámoltak az előző találkozó óta elvégzett iskolai munkájukról, az olasz nemzeti nap eseményeiről, a kiválasztott szabadtéri játékokról, és egyeztették a következő időszak feladatait.

A város polgármestere is fogadta a koordinátorokat, tájékoztatást hallgatott meg a programról, néhány kedves szót szólt a 9 ország delegáltjaihoz.

A munka után persze jutott idő arra is, hogy Sant Boi, Montserrat, illetve Barcelona nevezetességeivel ismerkedjünk. Mindenkit lenyűgöztek a Gaudi által épített különleges épületek, a város hangulata, tisztasága, és persze a Camp Nou, a Barcelona focicsapatának fellegvára. Láthattuk a hatalmas kupákat, aranylabdát, aranycipőt, a lenyűgöző méretű stadiont, érezhettük a nagy események gyepének illatát, kipróbálhattuk a sajtópáholyt.

A spanyol szülők blogot indítottak azóta, és ott osztják meg élményeiket. Sajátjaikként szerették a diákjainkat. A kapcsolat azóta is tart e-mailben, Skype-on rendszeresen cserélődnek az információk. Vannak szülők, aki nyáron Magyarországra készülnek.

Az egyik legpozitívabb tapasztalatunk az volt, hogy a szülőket olyan mértékben bevonták az iskolai életbe, munkába, melynek alapján kezdetben meg sem tudtuk különböztetni, hogy ki a szülő, ki a pedagógus. Nagyon jó volt tapasztalni, hogy az iskola és a szülők milyen jól tudnak együttműködni, milyen mértékben tudják a szülők segíteni a pedagógusok munkáját.

Sok-sok élménnyel és tapasztalattal a tarsolyunkban érkeztünk haza. A projektmunkáról a https://sites.google.com/site/topgamesproject/home, illetve az iskola Comenius weboldalán lehet bővebb információt szerezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában