Helyi közélet

2015.09.04. 11:49

Munkába állt Lili, a terápiás kutya, máris imádják a gyerekek

Debrecen - Lili, a labrador teljes munkaidőben kezdte meg szolgálatát a Napraforgó Waldorf Iskolában.

Debrecen - Lili, a labrador teljes munkaidőben kezdte meg szolgálatát a Napraforgó Waldorf Iskolában.

Korábban Dömével, a Hajdúsági Vakvezető-és Segítőkutya Képzésért Alapítvány kutyájával szerezhettek tapasztalatot a gyerekek a debreceni Napraforgó Waldorf Iskolában. Mivel akkor kevesen élhették át a kutya nyújtotta sokoldalú terápia hatását, szeptember elsejétől Szűcs András, a Vakvezető Egyesület első embere egy négyéves labrador retrievert ajándékozott az intézménynek.

Ösztönzi őket

Lili, az eb, Farkas Diána fejlesztőpedagógussal dolgozik együtt. – Óriási sikert aratott az iskolában, hiszen már a múlt tanév végén is bejárt ismerkedni. Ugyan volt, aki kezdetben megrettent tőle és nem mert belépni az ajtón, mára elmúlt ez a fajta feszélyezettség – mondta.

Hozzátette, a kutya jelenléte minden gyerekre ösztönzőleg és jutalomértékűen hat, elősegíti a kapcsolatfelvételt és a kooperációt, ami által lehetővé válik a gyerekek figyelmének tartós fenntartása. Ugyan a tanulók nagyon örülnek Lili jelenlétének, de néhány szabályt nekik is be kell tartaniuk. Bárki simogathatja és játszhat vele a szünetekben, de etetni és bántani nem szabad – olvasható az iskolában kihelyezett táblán.

Gondozóját arról is kérdeztük, hogyan viseli a kis terapeuta a gyerekhadat. – Reggelente ugrál örömében, amint kinyitom a kocsi ajtaját. Napközben igazán elemében van és boldog, amikor egyszerre több kéz is simogatja – hallhattuk Farkas Diánától.

Lili az óraközi szünetek fáradalmait a tanári szoba egy csendes zugában piheni ki a számára kihelyezett kosárban, hogy utána újult erővel segíthesse a gyerekeket.

HBN–Budai Lilla

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában