Debrecenből a hólepte hegyek világába

A Debreceni Nemzetközi Repülőtér 2018 tavaszán bejelentette a hírt, hogy a Wizz Air járatot indít Bázelbe, méghozzá megfizethető áron. Ekkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy felveszem a bakancslistámra ezt a különleges elhelyezkedésű, Rajna-parti várost. Nem kellett sokat várni, egy évvel később már beleszippanthattam a hegyvidéki éghajlat levegőjébe.

Három ország találkozása

A kultúrakedvelők nem fognak csalódni Svájc harmadik legnagyobb városában, hiszen mintegy negyven színvonalas múzeum várja őket, emellett építészete is lenyűgöző. A mi utunknak azonban nem ez volt az egyetlen célja. Mivel Bázel a svájci-német-francia hármashatárnál fekszik, kár lett volna kihagyni a lehetőséget, hogy a másik két országba is ellátogassunk. Az egyiket hamar kipipálhattuk, mivel a gépünk a Bázel-Mulhouse-Freiburg EuroAirport nemzetközi repülőtéren landolt, amely Franciaország területén fekszik. Ráadásul úgy adódott, hogy szállásunkat is a határ ezen felén tudtuk lefoglalni, egy Bázel mellett fekvő kisvárosban. Saint-Louis nemcsak olcsóbb, mint svájci szomszédja, de egyben kisebb és csendesebb is. A kimerítő, városnézéssel és kirándulással töltött napok előtt tradicionális francia reggelivel töltekeztünk fel, a vajas croissant-ban egyszer sem csalódtunk. Villamossal, vagy vonattal innen pár perc alatt Bázel belvárosában találtuk magunkat, de volt rá példa, hogy átsétáltunk a határon, ami legalább negyven percbe tellett, de utunk átvezetett egy tetszetős parkon, és közben a Rajna-partot is megcsodálhattuk.

Bázel nem egy tipikus svájci település, távol esik a hegyvidéktől. Miliőjét hamar megszokja az ember, a dimbes-dombos táj, a rendezett kertek és a várost kettészelő folyó látványa kellemes a szemnek. A belvárosban szinte szokatlan a csend, hiszen autómentes övezet, a sétálókat legfeljebb a sűrűn közlekedő villamosok hátráltatják, de máskülönben akadálytalanul nézelődhetnek.

A vasúti pályaudvarral (Hauptbahnhof) szemben található a Marktplatz, ahol multikulti gasztronómia és áruk sokasága fogadott minket. A fedett, kör alakú piactér standjain a használt ruháktól elkezdve az ékszereken át a kerámiákig szinte mindent megtaláltunk. A körülöttük felállított bódékból fenséges illatok áradtak szét, többek közt közel-keleti ételeket és grillezett afrikai finomságokat kínáltak. Piacolni azonban nem csak itt érdemes, az óvárosi téren, a városháza (Rathaus) rendkívül impozáns, vörös színű épülete előtt hasonló ínyencségekre bukkantunk. Ottjártunkkor nagy volt a nyüzsgés, a napsütéses idő bizonyára kicsalta az embereket. A 30 fok körüli hőmérséklet egyszer sem állta utunkat, a város ugyanis tele van díszes kutakkal, melyekből ivóvíz folyik. Mind közül egyértelműen a Karnevál szökőkút volt a legérdekesebb, amelynek különös szerkezetei ahányan vannak, annyiféleképpen locsolják a vizet.

A Basler Muenster, vagyis a székesegyház szemet gyönyörködtető épületét is volt alkalmunk megtekinteni, ráadásul az óvárosnak ebből a szegletéből gyönyörű kilátás nyílik a Rajnára, így hát két legyet ütöttünk egy csapásra.

Az állatkert az egyik legszebb zöldövezet a város határain belül, ami hatalmas területen fekszik, ezért nem kevesebb, mint 4 óra séta kellett ahhoz, hogy körbejárjuk. Bár fajokban gazdag, lakói modern, tágas és gondosan kialakított kifutókon élnek, sűrű növényzet, valamint rendezett sétányok között, így hát valódi élményt tartogat a természetkedvelőknek.

A Fekete-erdő vidéke

Másnap Németország felé vettük az irányt, és mintegy negyven perc alatt átvonatozunk a közeli Freiburgba, ahol újabb hangulatos óváros tárult elénk. A Freiburg Muenster, vagyis a Miasszonyunk Székesegyház szédítő magasságokba nyúló tornyai alatt ismét piaci kavalkádba keveredtünk. Nyálcsorgatva figyeltük a büfék grillsütőit, melyeken hagyományos német kolbászok pirultak, hogy aztán ropogós külsejű, omlós belsejű zsemlékbe helyezve, egy kis mustárral, ketchuppal fűszerezve az éhes publikum birtokában kössenek ki. Nem sokáig tudtunk ellenállni a kísértésnek, mi is beneveztünk egy piaci ebédre, amely a legkisebb mértékben sem okozott csalódást. Freiburg óvárosi utcáin barangolva rengeteg szuvenírboltot, éttermet és kávézót találtunk. Az út menti kanálisokban csörgedező víz mellett, a teraszok árnyékában jól esett megpihenni.

Hófehér mesevilág

A forró nyári idő elől a harmadik napon a hegyvidék hűvösebb szegleteibe utaztunk. Bázelben befizettünk a Silver Round Trip nevezetű túrára, amely a vonatjegyeket és a fogaskerekűre, libegőre szükséges belépőt is magába foglalta. Luzern városáig nagyjából egy óra alatt értünk el, majd onnan átszállással rövid időn belül Alpnachstadban, a több mint 2000 magas Pilátus-hegy lábánál találtuk magunkat. Innen indul a hegytetőre a világ legmeredekebb fogaskerekűje, amely elsőre félelmetesnek tűnt, ám felfelé menet olyan panoráma tárult elénk, hogy még a tériszonyunkról is elfeledkeztünk. Először talán a hegy lábánál elterülő tó látványa ragadott el minket, amely már lentről is festői volt ugyan, a magasból visszatekintve azonban még varázslatosabbá vált.

A tájat körös-körül fehér, csipkés hegyek szegélyezték, és egyhamar mi is a havasok világába kerültünk. Nem kellett elérnünk a 2000 méteres magasságot ahhoz, hogy testközelből is megpillantsuk a fehér takarót, az út utolsó harmadánál már olvadozó, ám még mindig vastag hóréteg fogadott minket. A hegycsúcsra érve jól esett pulóverbe, kabátba burkolózni, de a napsütötte foltok azért kellemes hőérzetet nyújtottak. Az egyik oldalon az Alpok hegyeinek látványában gyönyörködhettünk, amely hosszan elnyúlt, ameddig a szem ellát. A másik oldalon a síkságon elterülő svájci települések adták a kontrasztrot. Nem volt könnyű hátrahagyni ezt a vizuális élményt és a friss magaslati levegőt, de mire körbejártuk a hegytetőt, eltelt az idő, így körutunk lezárásául felültünk a Pilátusról lefelé induló libegők egyikére, kiélvezve az utolsó perceket a magasban. Termetes fenyőfák és ragyogó zöld tisztások között suhant velünk a jármű, itt-ott hallottuk az alattunk elterülő erdő patakjainak csobogását. Néhány utolsó békés, természetközeli pillanat a hazatérés előtt.

A hármashatárnak tehát több arca van, a hegyek mesebeli világához az óvárosok nyüzsgése és a folyópart hangulata társul, ezért ha már arra járunk, érdemes belekóstolni mindegyikbe.

Tari Nóra