Csak leverték a sátrat, és indult a buli

A mai fiatalság nyári szórakozásának szerves része a fesztiválozás, az elmúlt években hazánkban is gomba módra szaporodtak az ilyen jellegű rendezvények. Egy modern fesztivál már nemcsak pár órás kikapcsolódást nyújt egy-két színpaddal, hanem szinte egész napos szórakozást rengeteg koncerthelyszínnel, előadásokkal és gasztronómiai kínálattal.

Csak koncertek

Közel harminc évvel ezelőtt még nagyítóval kellett keresni a fesztiválokat, a megyében leginkább a Vekeri-tó és környéke nyújtott ilyen lehetőséget a szórakozni vágyóknak. Barátaival és Lyuhász Lyácint BT nevű formációjával sok fesztiválra jutott el Burai Árpád, aki némi nosztalgiával gondol vissza az 1990-es évek bulijaira.

– A mai modern rendezvényekhez képest ezek a korabeli fesztiválok gyerekcipőben jártak, teljesen más volt az egész, ott leginkább az underground zenekarok kaptak helyet, akikkel év közben esetleg kisebb klubokban lehetett csak találkozni – elevenítette fel az emlékeket Árpád. – Nyilvánvalóan a közönség is abból a rétegből került ki, leginkább punkok, az alternatív zene kedvelői és rockerek látogatták ezeket a bulikat. Megjöttek az emberek, leverték a sátrukat, aztán kerestek egy sörsátrat vagy egy sörpadot ahová lelehetett ülni beszélgetni, ismerkedni, nem volt ez túlbonyolítva. Amire biztos emlékszem, hogy már 1991-ben eljutottam a Kelet Fesztiválra, amiből lett a Tolerancia Fesztivál, majd követte a Vekeri Fesztivál, amelyből végül kinőtte magát a Campus. Abban az időben kiegészítő programokkal nem halmozták el a szervezők a résztvevőket, emlékszem egy drogprevenciós buszra, néhány civil szervezetre és kész.

„Délután kezdődtek a koncertek, a legtöbben addig vagy igyekeztek felépülni az előző este megpróbáltatásaiból, vagy csak szimplán heverésztek a fűben, és már a következő bulira melegítettek”

– emlékezett vissza Burai Árpád, aki elmondta, az első fesztiváljára még vitt magával egy kölcsön hálózsákot, de a többire már nem látta szükségét, mert valahogy mindig sikerült fedelet keríteni a fejük fölé.

Megvolt a romantikája

Felemlegette, édesanyja minden alkalommal bepakolt egy pokrócot a cucca mélyére, amellyel sokszor el is volt, hiszen aki fesztiválra ment tisztában volt vele, nem ötcsillagos körülmények fogadják majd. A koncerteken ment a pogó, még olyan előadóknál is, mint Waszlavik Gazember László, akinek a zenéje azért nem egy hardcore. A punkzenekarok koncertjein a pogókba érdemes volt kellő figyelemmel becsatlakozni, mert a hatalmas porfelhőtől nem sok látszott, csak időnként egy-egy, a legkülönbözőbb irányokban kibukkanó bakancs. Ezzel kapcsolatban Árpádnak is vannak emlékei.

„A Waszlavik-koncerten (talán ’92-őt írtunk akkor) engem úgy állkapcson rúgtak, hogy utána három napig alig tudtam mozgatni, tehát érdemes volt jól meggondolni, hogy bemenjen az ember durvulni egy kicsit egy-egy vadabb zenekarnál.”

Korábban sokkal kevésbé játszott szerepet a pénz és a profit, ennek megfelelően a fesztiválok szervezettsége is hagyott némi kívánnivalót maga után. Előfordult, hogy a programok inkább csak tájékoztató jellegűek voltak, de pont ez volt az egésznek a romantikája. Mint a régi idők focija, amely még a játékról szólt és kevésbé az eredményről – élt a hasonlattal a rádiós műsorvezetőként dolgozó frontember.

Lazábban

Akkoriban kisebb létszámmal működtek a fesztiválok, ami magában hordozta a családiasabb jelleget, nem történhetett meg, mint manapság a Szigeten, hogy képzett térkép­olvasónak kell ahhoz lenni, hogy az ember odataláljon egy-egy helyszínre, és ha napközben sikerült elsodródni az ismerősöktől, akkor jó eséllyel csak másnap tudtak újra egyesülni. A zenekarok is emberközelibbek voltak, koncert előtt-után lehetett sörözni és dumálni a bandák tagjaival.

– Természetesen akkor is felügyeltek a rendre, de jóval lazább volt a dolog ebben a tekintetben. Az emberek még be-betudtak jutni a kerítésen átmászva, vagy a karszalagokat átadva. A KOTTÁ-n egy időben nyakba akasztható belépőt adtak, egyszerűen odaadogatták egymásnak a fiatalok, és ment be mindenki. Természetesen az évek alatt finomodtak a módszerek, mára jóval nehezebb egy ilyen belógó akciót összehozni. Italt már akkor sem lehetett bevinni, mindenkivel lepakoltatták a biztonságiak, az élelmesebb és csóróbb fesztiválozók pedig ezt kihasználva, kimenve a rendezvényről a kapunál minden alkalommal magukhoz vettek egy-két üveget, ezeket kint szépen bepuszilták, majd visszatértek bulizni – mosolygott Árpád.

MSZ

Csövön át a Szigetre

Az egyik debreceni arc valamelyik Sziget alkalmával nem éppen a legjózanabb állapotában megpróbált beúszni a fesztiválra, ám úgy 15 méter megtétele után rájött, hogy ez nem fog menni. De lelkesedése nem csökkent, és kitalálta, hogy a rendezvény helyszínére vezető sziget alsó részén húzódó csövön végigkúszva jut be. Neki is lódult egy szál fürdőgatyában, csodák csodájára remekül haladt, egészen addig, amíg egy óriási darázsfészek állta útját, így hősünk a maradék távot mégis a vízben úszva abszolválta. Tettén felbuzdulva egy hasonlóan józan fesztiválozójelölt is nekiveselkedett a mutatványnak, de ő kevésbé volt szerencsés, mert az iratai szép lassan kipotyogtak a zsebéből, majd a rendőrség is lefülelte.