Élni, élni hagyni „én és enyém” nélkül

Sivarama Swami 1973-ban találkozott a Krisna-tudat Nemzetközi Közösségének alapítójával, A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupadával, akit gurujaként fogadott el. Prabhupáda, az idős indiai szent élete utolsó tizenkét évén keresztül világszerte arra inspirálta a fiatalabb generációkat, hogy hagyjanak fel tudatszennyező szokásaikkal és váljanak eltökélt lelki gyakorlókká. Felismerte annak égető szükségét, hogy a Bhagavad-gítá és más lelki témájú írások tanításai mindenütt elterjedjenek, és belső boldogsággal áldják meg a világ szenvedésekkel küzdő népességét. Sivarama Swami csütörtökön a Kölcsey Központban tartott Spirituális időmenedzsment című előadása előtt adott interjút a Naplónak.

Manapság egyre többen fordulnak vissza az ősi bölcseletekhez. Ön szerint mi az emberek boldogtalanságának legfontosabb oka?

Lelkek vagyunk, de nem eszerint élünk, mert a mai világban az embereknek nincs elképzelésük arról, mi az önvaló. Nem tudjuk, kik vagyunk. Azonosulunk a testünkkel, mert nem tudjuk, hogy a test csak gép, egy eszköz, amit használunk, de nem az, amik vagyunk. Az élet forrása az, ami mozdítja, motiválja ezt a testet. A feladatunk, hogy megismerjük önmagunkat. Manapság az embereket tudatlanságban tartják azzal a lelki tudománnyal kapcsolatban, miszerint az élet célja nem az, hogy legyen egy szakmám, hogy szórakozzak, és aztán nyugdíjba menjek és meghaljak, hanem, hogy megismerjem önmagam, a lelki azonosságom. Amikor ez a kérdés felmerül, a válasz gyakran ez: nekem erre nincs időm. Pedig ez az egyetlen állandó dolog az életben, minden más mulandó. Erről a prioritásról is szól a Spirituális időmenedzsment.

A XXI. századi európai civilizáció visszatalálhat még erre a lelki életre?

Ha húsz éve kérdezte volna ezt, akkor azt mondom, hogy igen. Már nem vagyok ebben biztos, viszont a mi célunk inkább az, hogy az egyének térjenek vissza. Az emberek azonosulnak a telefonjukkal, mert ha naponta százszor nem néznek a kijelzőre, úgy érzik, nincs identitásuk. A technológia vált az életükké. Ez olyan, mint a kábítószer, és az is. Ha a civilizáció­ról beszélünk, akkor inkább azt mondanám, Európában civilizált emberek élnek, de a kérdés az, hogyan definiáljuk a civilizációt. Ha az egész kontinens, 750 millió ember mind kábítószerfüggő lenne, akkor vajon együtt mindenki lemondana róla? Inkább azokat szeretnénk megtalálni, akik hajlandóak erre, mert vannak kutatók, akik keresik a lelki életet. A vallás már nem annyira vonzza az embereket, mert csalódtak benne, inkább a spiritualitást keresik vallás nélkül…

Itt, Európában beleszületünk a kereszténységbe. Ön szintén elsajátította a keresztény tanokat. Miért választott mégis más utat?

A kereszténység tökéletes. A kérdés az, hogy hányan követik a kereszténységet, azt, amit a Biblia igazán képvisel: ne ölj, ne lopj, ne csábítsd el a barátod feleségét. Ön sem döntötte el, hogy keresztény világba születik, ahogy én sem. A szüleim zsidó származásúak, nekik elég volt ennek a következményeivel együtt élniük a második világháborúban. Miután Kanadába költöztünk, azt akarták, hogy én is elfogadjak valamilyen vallást, és amikor tízéves voltam, azt mondták, templomba kell mennem. Egyetemista éveim alatt már én kerestem azt az utat, hogy hol élnek az igazi keresztények, akik erőszakmentesek, ismerik és szeretik Istent. Sokszor hallottam a kérdést, ki Isten, és hol van, és a választ is: ő a Mindenható, és mindenhol ott van. Akkor tudtam meg a választ részletesen, amikor a kezembe vettem a Bhagavad-gítát. Ugyanazokat a tanításokat fedeztem fel benne, mint a Bibliában, de részletesebben. Most is úgy gondolom, hogy jó zsidó vagyok, jó keresztény és jó krisnás is vagyok, mert a vallás egy. Ha valaki jó keresztény, akkor jó krisnás is. Egy istenről van szó. Lehet, hogy másik kultúrában, más nyelven, más rituálékkal közelítik meg azt az egy Istent, de az esszenciája mindig ugyanaz.

Aki egy előadását meghallgatja, és vágyat érez a megismerésre, mit tegyen?

Először tájékozódni kell. Az előadásaim célja, hogy az emberekben felkeltsük a kíváncsiságot, hogy még többet kívánjanak hallani róla, nincs elvárás, hogy egyből döntést hozzanak. A fő aspektus a mantra és a mantraéneklés, ahol személyesen tapasztalják meg ennek a hatását. Ennek a szertartásnak az esszenciája az a lelkigyakorlat, ami a transzcendentális tudással kapcsol minket össze, tisztítja a tudatunkat, közvetlen kapcsolatot épít fel köztünk és Isten között, így közvetlenül tapasztalhatjuk meg Isten létét. Isten nem különb a nevétől – hasonlóan kezdődik a Biblia is: amikor imádkozunk, dicsérjük Istent.

Leírható szavakkal, hogy Ön milyen általános létállapotban van?

Leírható, de ez nem adja át azt, amit érzek. Elmondhatom, hogy milyen íze van egy csokitortának habbal, de mert azt mondom: édes, még nem kapom meg hozzá az ízét. Írható és magyarázható, mivel ez egy lelki tudomány, ősi és örök dolog. Új dolgot nem tapasztal, hanem egy nagyon régi tudást ismer fel. Lelkünk nagyon zavart és elveszett állapotban van, de az éneklés és a lelkigyakorlat felébresztheti a lélekben az eredeti boldogságot és örömöt.

Milyen tényezők távolítanak el bennünket?

Azonosítjuk magunkat azzal, amik nem vagyunk. Az anyagban minimális öröm és boldogság van, és minden ideiglenes. Sokáig semmi nem marad meg, csak mi, mert csak az élet örök. Vissza kell fordulnunk tehát a lelki irány felé, hogy ezt megtapasztaljuk. A hamis egó az, amikor azzal azonosítom magam, ami nem vagyok. Két dolog van, ami akadályoz bennünket: az „én és az enyém” illúziója, ami akadályoz bennünket. Amikor megérkezünk a világba, semmink nincs, ugyanúgy akkor sem, amikor elmegyünk. De valamiért nagyon ragaszkodunk. Az én családom, az én gyerekem – mondjuk gyakran. Az, hogy gyerekek milliói halnak meg a Földön, az már nem fáj nekem annyira. Nem azért, mert nincs köztük különbség, hanem azért, mert az „enyém”, és hamisan azonosulok ezzel.

Az embereknek el kell érniük a felnőttkort ahhoz, hogy elinduljanak az önvaló megismerésének útján?

Felelősség van rajtunk. A Krisna-hívők már kora gyerekkortól így nevelik a gyerekeiket, hiszen ez a szülők kötelessége. Mindig azt mondjuk: én a legjobbat akarom a gyerekeimnek. Igen ám, de mi a legjobb neki? A legfontosabb, hogy a gyerekek tudják, hogy kik ők, hiszen, ha azt sem tudom, hogy ki vagyok, akkor mit tudok? Hol vagyok a világban? Az már részletkérdés, hogy valaki orvos, gépész vagy mérnök lesz, hiszen ezek ideiglenes dolgok. A transzcendentális, lélekről szóló tudás az, amit kötelező átadni a gyerekeinknek. Mindegy, mekkora házban él, hány játéka van, ha elveszik tőle azt a lehetőséget, amiért igazából erre a világra jött. Ehhez a szülőnek ezt a példát is kell mutatnia. Akinek van gyermeke, az tudja, hogy mindegy, mit mondok, mert amit teszek, azt látják, azt követik ők is. Ezt a szülőknek is gyakorolniuk kell. Az, hogy gyerekeket hozunk a világra, csupán biológiai funkció, hiszen a madarak is megteszik, és fészket is biztosítanak a kicsinyeiknek. De akkor mi a különbség az ember és az állatok között, ha mi nem adunk lehetőséget az önmegvalósításra, az önmegvilágosodásra? Meg kell mutatnunk az élet célját: megismerni és sikeressé tenni a kapcsolatunkat Istennel. SZD

Őszentsége Sivarama Swami

Őszentsége Sivarama Swami vezető szerzetes, az odaadó vallásos folyamat (bhakti-jóga) spirituális tanítója. Egy olyan ötezer éves lelki tradíció képviselője, amely az ősi Indiából ered. Tizenöt könyv szerzője, melyek a bhakti tanításainak részleteit mutatják be. Az ő ösztönzésére és felügyelete alatt jött létre Somogyvámoson a világhírűvé vált Krisna-völgy. Olyan önfenntartó ökofalu és közösség ez, mely az „egyszerű életmód és emelkedett gondolkodásmód” alapelvére épült.

Sivarama Swami változatos szolgálatai során eljutott minden kontinensre. Felelősségteljes feladatokat látott el az Egyesült Államokban, Angliában, Magyarországon, Törökországban és Romániában. Feladatai között szerepelt szociális jóléti projektek felügyelete, iskolák, környezetbarát farmközösségek és templomok alapítása, valamint irányítása. Magyarországon az ő nevéhez fűződik az Ételt az Életért jótékonysági alapítvány létrehozása, amely tömeges mértékben kínál ingyenes, vegetáriánus ételeket a rászorulók számára.

Napjainkban is rendszeresen utazik mind keleti, mind nyugati országokba annak érdekében, hogy a bhakti-jóga tanításait megossza másokkal. Személyisége és tanításai ezreket ösztönöznek a lelki tudásban való elmélyülésre és lelki gyakorlatok végzésére. Legtöbb idejét Magyarországon, Krisna-völgy lelki menedékében tölti.

Sivarama Swamit érdemei elismeréseként a Magyar Állam második legrangosabb kitüntetésével, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével jutalmazta, elismerve humanitárius és értékteremtő kezdeményezéseit.

Izgalmas élete és kiemelkedő eredményei mellett Sivarama Swami továbbra is egyszerű, önmagában elégedett ember maradt, aki a meditáció és a tanítás pillanataiban érzi magát a legboldogabbnak.