Világbajnok akar lenni a cipész fiú

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Szegedi Papucsért Alapítvány „A szegedi papucs újragondolása” címmel pályázatot hirdetett, amelynek eredményhirdetése a Budavári Palotában történt a Mesterségek Ünnepén. A pályázat célja az volt, hogy újragondolják és népszerűsítsék hazánk egyik kulturális értékét, valamint átörökítsék azt a mai és az utána következő nemzedékek számára. A pályamunkának meg kellett felelnie a modern kor elvárásainak, valamint a lábbelikkel szemben elvárt követelményeknek, azaz hordhatónak és esztétikusnak is kellett lennie.

A legfiatalabb résztvevő

Ennek a pályázatnak az első helyezettje egy debreceni gyökerekkel rendelkező fiatal fiú, aki a maga egyszerű valóságával követendő példa nemcsak barátai és osztálytársai, hanem a ma tizenévesei számára is. Kovács „Csizmadia” Márton a Miskolc közelében lévő Kisgyőrben él. Kedves, egyszerű arc, csillogó szem, egyszerűséget sugalmazó megjelenés, tiszteletet sugárzó, őszinte mosoly. Egész családja cipészettel foglalkozik, generációról generációra adják át a szakma rejtelmeit egymásnak. Marci édesapja – Kovács Attila világbajnok cipész – javaslatára indult a pályázaton legfiatalabb résztvevőként. Beleszületve a mesterségbe, úgy, ahogyan édesapjától látta, eltanulva a cipészet kisebb-nagyobb fortélyait, már 5-6 éve olyan játszóházi foglalkozásokat tart kisgyerekeknek, amelyben a bőr a főszereplő. Az apróbb virágmotívumok előtérbe helyezése ezekben az években alakult ki benne, melyeket beleépített a pályázati terveibe – elsősorban a búzavirágra és a búzakalászra koncentrálva, ezeket a pipaccsal összekombinálva. A motívumok kiemelése érdekében eleve 3 dimenzióban gondolkodott, azzal a céllal, hogy még jobban kiemelje a papucs fő értékét.

Úgy véli, a zsűri tetszését elsősorban maga az az ötlet nyerte el, hogy kilépett a papucsról alkotott eredeti elképzelésekből. A kedvenc színeit alkalmazta. Ezt is, mint a mestersége választását elmondása szerint senki nem erőltette rá, ez benne volt, mint az a vágy is, hogy ő is cipész lehessen.

– Nagyapám is az édesapjától tanult, édesapám a nagyapámtól, és én is így folytatom. Nekem ez tetszik, számomra ez példa – mesélte. Nagy tervei közt nem álomautó, hanem a mesterség alapos megtanulása áll, természetesen azzal a közbeiktatott nem kis céllal, hogy talán ő is hamarosan világbajnok lehessen, mint édesapja.

S hogy mit szólnak ehhez a barátai? Természetesen büszkék rá és örülnek sikereinek, de kevesen tudják, hiszen Marci nem büszkélkedik eredményeivel, csendesen és szerényen teszi a dolgát, lépcsőfokról lépcsőfokra teljesíti álmait. Tudását szorgalommal, nemzedékről nemzedékre szállva, a legnagyobb alázattal szerzi.

Fekete Andrea

Borítókép: Kovács „Csizmadia” Márton