Nemzeti panorámát szeretne létrehozni

Október 18-a Szent Lukács, a festők patrónusának napja. 2002 óta ekkor tartják a magyar festészet napját, mely mostanra országos, sőt határon túlra átnyúló, többnapos rendezvény sorozattá nőtte ki magát.

Ebből az alkalomból beszélgettünk Potyók Tamás 1971-ben Debrecenben született festőművésszel. A rajzolás és festészet alapjait Potyók Tamás a debreceni Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Körben sajátította el. 1995-ben a budapesti Képzőművészeti Egyetemen festőművészként diplomázott, majd ugyanott 1997-ben mesterképzőt végzett. Mestere Molnár Sándor Kossuth-díjas festő és szobrászművész volt. Potyók Tamás Debrecenben él és alkot. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Festők Társaságának, valamint a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének.

Mikor és hogyan került először kapcsolatba a festészettel, volt-e egy olyan pillanat, amikor igazán megérintette a festészet? Gyermekkorában történt ez, vagy esetleg egy kicsit később?

11, 12 éves koromtól kezdve folyamatosan rajzolok. Nem tudom egyetlen pillanathoz kötni a dolog kezdetét, inkább egy folyamatként lehetne ezt jellemezni. Aztán nem is volt más választásom, mert akkor ez eldőlt.

Van-e kedvenc festészeti korszaka, festője? Amikor elmegy egy múzeumba, milyen képek előtt szokott hosszabban elidőzni?

Aki festészettel, szobrászattal foglalkozik, az tulajdonképpen egy nagy családdal veszi fel a kapcsolatot, és azokhoz kerül közel, akikhez hasonló a szellemisége. Nagyon szeretem a magyar középkori gótikus festészetet (a késő gótikus szárnyas oltárokat), mely alkotások jó része a Magyar Nemzeti Galériában található. Szintén kedves számomra a magyar barokk festészet, a kortársak közül pedig Somogyi Győző a példaképem. Ő szellemileg, lelkileg olyan utat képvisel, ami példamutató lehet mások számára is.

Önnek sok kiállítása volt már. Miként sikerült a pályán elindulni, mennyire volt nehéz kapcsolatot kialakítani a galériásokkal?

„Az ember fest, és aztán rábízza magát a sorsra. A festőnek dolga van a világban, a nemzetével és az emberi létezés problémáival kell, hogy foglalkozzon, minden más ennek a következménye.”

Hogyan változott a témaválasztása az elmúlt évtizedek alatt? Mennyire érett, változott festői stílusa?

Ugyanúgy, ahogy életkorilag változik az ember, máshová kerülnek a hangsúlyok. Először a mesterséget kell nagyon megtanulni, mert csak ekkor van esély arra, hogy az ember kifejezhesse azt, amit szeretne. A tehetség fontos, de önmagában el is tud veszni, ha azt nem kezdjük el fejleszteni. Emellett végig kell gondolni, hogy miért is akarom ezt csinálni. A képességrendszert ennek a szolgálatába kell állítani. A tájképek és az emberi ábrázolások mindig közel álltak hozzám, ebben túl nagy változások nem következtek be, inkább csak a helyszínek változtak, nyilván amerre járok, ott élmények érnek. Amennyiben rápillant az érdeklődő a honlapomra, korábban nagyon sok erdélyi és alföldi tájat ábrázoltam színesen, dekoratívan. A szürke marhákat például mindig nagyon szerettem. Az utóbbi években a várak és erődtemplomok kerültek előtérbe, mellyel kapcsolatban összeállt egy csapat kurátorral, projektfotóssal, médiatámogatóval és hagyományőrzőkkel, akikkel a közös szellemiséget fogalmazzuk meg, és visszük tovább.

A közelmúltban nyílt meg Kocsis Csaba fotókiállítása a debreceni Élettudományi Galériában, ahol ön mondott beszédet. Honnan az ismeretség?

Több évtizede ismerjük egymást. Amikor ő még a Nagyrábéi Művelődési Ház vezetőjeként dolgozott, szervezett nekem egy kiállítást. Azóta Berettyóújfaluban működik egy művésztelep, melyet én vezetek. Ebben ő nagyon sokat segít.

Ha már itt tartunk, érdeklik a társművészetek, például a fotózás, a film, a szobrászat, az irodalom? Alkotás közben hallgat például rádiót?

Igen, persze, zenét és híreket is hallgatok. Ezekből mindig azt szűröm ki magamnak ami a saját utamhoz fontos. A magyar történelem számomra kiemelt dolog, nem foglalkozunk vele eleget művészeti szinten sem. Nagyon sok olyan feldolgozatlan fehér folt van, amelyet egy művésznek kötelessége bemutatni.

„Egyfajta nemzeti panoráma létrehozása a célom, mellyel a nemzeti identitást szeretném támogatni, erősíteni.”

Miért hozott létre festőiskolát, miért tartja ezt fontosnak?

Az iskola 8-10 éve jött létre, mely kisebb megszakításokkal azóta is működik. Másfél, két éve az én otthonomban szoktunk összegyűlni. Ez magániskola, nem adok diplomát, egyebeket. Kötelességnek érzem a tudást továbbadni. Ha rá tud az ember világítani bizonyos dolgok lehetőségére, csodálatos mivoltára, akkor már megérte. Fenntartom azt a lehetőséget, hogy lesznek olyanok, akik ezt a dolgot továbbviszik majd.

Hány tanítványa van most?

Jelenleg 10-en vannak, de a létszám folyamatosan változik. Új érdeklődőkkel mostanában sajnos nem tudok foglalkozni, mert olyan erővel vagyok benne a várak és erődtemplomok sorozatban, hogy az elviszi az energiáim nagy részét.

Előfordul, hogy tehetséggel nem rendelkezők is jelentkeznek az iskolába?

Akikkel együtt dolgozunk, többnyire jól megértjük egymást, de kétségtelenül vannak olyanok, akikkel elválnak útjaink, mert nem alakul ki olyan közös gondolkodás, amely az együtt munkálkodáshoz szükséges.

Készít-e magának hosszú távú 1, 5, 10 évre szóló terveket?

Igen, a várak és erődtemplomok egy ilyen terv, amelynek megvalósítása már elkezdődött. A befejezése a jövő év végén, a trianoni békeszerződés megkötésének 100. évfordulóján várható, mely a nemzeti összetartozás éve lesz. Ennek keretében a történeti Magyarország területén kiállításokat rendezünk a magyar konzulátusokkal felvéve a kapcsolatot. A terv kivitelezésére egy csapat állt össze, akikkel művészekkel, művészettörténészekkel, régészekkel, történészekkel, turisztikai szakemberekkel vesszük fel a kapcsolatot. A sorozat célja felhívni a figyelmet arra, hogy a történelmi és szakrális emlékhelyeink nekünk, a magyar nemzetnek fontosak. A „visszafestés” által konzerváljuk a történelmi múltat. Ahhoz, hogy a jelenben és a jövőben tovább tudjunk létezni, s ismerjük az identitásunkat ez nélkülözhetetlen. A kiállítássorozathoz rendezvények is kapcsolódnak, megszólítva és bevonva ezzel a helyi hagyományőrzőket, illetve minden olyan érdeklődőt, aki szívesen kapcsolódna be ebbe.

Orosz Csaba