A csipkeverés nem csak kézimunka, igazi szerelem!

A régmúlt hagyományai elhalványodhatnak: amit őseink aktívan végeztek, korunk emberei számára elhanyagolhatóvá válhatnak. Buka Csabáné gyógypedagógus, csipkeverő népi iparművész legkedvesebb szabadidős tevékenységéről, a csipkeverésről nyilatkozott a Naplónak, ami számára a mindennapi tevékenység része, és szeretné, ha minél többen megismernék, elsajátítanák, majd megszeretnék a kézimunkát. – Hobbiként kezdtem el foglalkozni csipkeveréssel, gyermekkoromban találkoztam ezzel a kézimunkával, már akkor nagyon tetszett, de jöttek a diákévek, család, munka és így háttérbe szorult a kézimunka, ami ma már az életelememmé vált. Egy 1988-ban megjelent hirdetés sodorta utamba újra a mesterséget egy hirdetés formájában, csipkeverő tanfolyamot hirdettek a régi Kölcseyben: ahol Leonteszné Zsuzsika nénitől tanultam meg a csipkeverés alaplépéseit – kezdte a tájékoztatást.

Új technikák, motívumok

Buka Csabáné nyugdíjas évei alatt nem a „tétlenség” mellett döntött, aktív életet él: az Országos Csipkeverő Egyesület alapító tagja, továbbképzésekre jár el. Munka mellett csak szabadidős tevékenység jöhetett szóba, szakkörbe járt, aminek 2012 óta vezetője. – Fontosnak tartom a megújulást, az ország különböző tájain szervezett táborokban, továbbképzéseken bővítjük ismereteinket csipkéstársaimmal, új technikákat, motívumokat tanulunk. Sokféle kézimunkát kipróbáltam, hímeztem, szőttem, horgoltam, kötöttem pachworköztem, de valahogy a csipkeverés maradt a szívem csücske, és ezt a szép, nagy hagyománnyal bíró kézimunkát szeretném megmutatni és továbbadni a felnövekvő generációnak – mondta.

Minőségi munkához

– A mesterség eszközei: csipkeverő párna, orsó (verőke, botóka), gombostű, pamut cérna, és persze egy kis kézügyesség, logika a rajzolvasáshoz. A csipkeverő párnát régen fűrészporral, homokkal töltötték, egy nagyon tömör henger párna, aminek van lapos változata is. Manapság apró faforgáccsal, szénával töltik, a lényeg, hogy a beleszúrt gombostűt stabilan tartsa, ami nagyon fontos a csipke kellő minőségű elkészítéséhez. Nagyon aprólékos, időigényes, kitartást igénylő foglalatosság, de a gyönyörködtető alkotás a jutalom – hangsúlyozta.

Kézelők, kötények

– Hajdanában valódi len cérnát használtak, elsősorban azzal dolgoztak, a tehetősebbek őszhajszálakkal, arany és ezüst skófiummal készíttették a szebbnél szebb csipkéket. A régi festményeken láthatunk csodálatos gallérokat, kézelőket, kötényeket, legyezőket, stb. Uralkodók, nemes emberek – nők, férfiak egyaránt – engedhették meg maguknak ezeket a drága darabokat. Festményekkel egyenértékűek voltak az alkotások, még Rubens is készített csipke mintarajzot. Szerepeltek – mint vagyontárgyak – hagyatéki leltárokban, hozományjegyzékekben. Hosszú úton jutott el hozzánk a csipke, a XlV. században még „csipkárok” (csipkekereskedők) útján került el hozzánk. A történelmi Magyarországon, Felvidéken (Nyitra-Gömör, Sóvár környékén), a mai ország területén Balatonendréd, Sárköz, Karcag, Kunmadaras, Abádszalók voltak híres csipkeverő központok, de szerte az országban sok helyen készítettek vert csipkét – tette hozzá végül.

Az alkotás öröme

A csipkeverés szerelmese a Tímárházban és Józsán is tart csipkeverő szakkört. Buka Csabáné elmondása szerint nemcsak a nagyon jó hangulat miatt járnak szakkörbe az asszonyok, hanem az alkotás öröméért is. Kiállításaikon büszkén mutatják meg alkotásaikat. Barátságok szövődnek, kutatómunkával bővítik ismereteiket, megajándékozzák szeretteiket, ismerőseiket a munkáikkal.

NE