rendhagyó foglalkozás

2020.03.09. 15:42

Óvodások ünneplik a beporzók napját Debrecenben

A programhoz idén a Szabó Magda Emlékház is csatlakozik.

Fotó: Shutterstock

Március 10-e a beporzók napja. Néhány évvel ezelőtt önkéntesek lelkesedése hívta életre ezt a természetvédelmi jeles napot azért, hogy felhívják a figyelmet a beporzást végző rovarok munkájának fontosságára. „Európában mintegy 250 termesztett növényfajról tudunk. Ezek kétharmada rovarbeporzású. Azonban az elmúlt években méhek tömege tűnt el a Földről, így mérhetően kisebb a terméshozam, különösen ott, ahol a vadon élő beporzó rovarok is megfogyatkoztak, ugyanis a házi méh nem pótolja őket.”

Idén a Szabó Magda Emlékház is csatlakozik ehhez az állatok védelmét szolgáló programhoz, adta hírül a Debreceni Református Kollégium Múzeuma. A szemléletformálást a legkisebbeknél kell elkezdeni, ezért a kollégium óvodájából március 10-én 10 órakor nagycsoportosok látogatnak el az emlékház rendhagyó foglalkozására. A tárgykészítés és a növényültetés mellett Gál Attila méhész ismerteti meg a gyerekeket a mézpergető működésével. Az alkalmat mézkóstolás zárja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában