A világ azért van, hogy képeslapra kerüljön – vallja a debreceni gyűjtő

Debrecen és az ország, sőt a külföld régiségvásárainak, gyűjtőtalálkozóinak egyik állandó résztvevője a debreceni dr. Nagy Attila urológus, patológus. Sokan az írói, kiadói tevékenységéről ismerik őt, ugyanakkor Debrecen egyik legjelentősebb képeslap- és régifotógyűjtőjeként és helytörténészeként is elismert szakember.

A Napló a képeslapkiadás 150. évfordulója alkalmából beszélgetett vele.

Gyufacímkékkel kezdődött

– Számomra minden fontos, ami Debrecennel kapcsolatos, ebben pedig kiemelt szerepe van a képi dokumentációnak, kiegészítve saját nyomdai kiadásaimmal is. 1956-ban kezdtem az iskolai tanulmányaimat, akkoriban a fiúk gyufacímkéket, a lányok papírszalvétát gyűjtöttek – idézte fel a Napló kérdésére, hogy mikor és hogyan kezdett gyűjteni képeslapokat. – Kisiskolás koromban az összeszedett gyufacímkéimet (többségüket magunk áztattuk le a dobozukról) elcseréltem egy osztálytársammal két egyiptomi képeslapra, mert akkor még olyat soha nem láttam. Feri barátom egy teljes évet töltött Egyiptomban (amikor még szinte senki, sehova nem utazhatott Magyarországról), az ő apja pedig villamosmérnökként az asszuáni gátnál dolgozott, és a családját is kivihette. Ebből mindjárt megtanultam, hogy több értéket adtam két képeslapért, amiért meg is szóltak, de nem bántam meg. Megszerettem a papírárut, rá tudtam csodálni a kórházi gyógyszertárból kapott míves dobozokra is. Akkoriban más volt az értékük a könyveknek is, mai napig őrzöm az évente iskolában vagy családtól kapott egy-egy példányt.

Egy egész generáció élménye

– Édesapám egyik szemész kollégájától kaptam (vizsgálat jutalmául) egy 6 lapból álló (nem 12 lapos, hogy havonta egy kép lenne) kisalakú, színes képes londoni naptárat – folytatta Nagy Attila a történetét. – Később ezt a földrajztanáromnak ajándékoztam, mert ilyet az iskolában még senki nem látott. Eszembe jutott a Légy jó mindhalálig földrajztanára, aki úgy tanított a tengerekről, hogy azt még soha nem láthatta, ilyen korok (és kiváló emberek) voltak előttünk. Megvalósult az ajándékozás soklépcsős öröme is, mert a naptár Londonból érkezett egy orvos ajándékának, megkaptam én, majd továbbadtam, és egy egész generációnak válhatott további iskolai élményévé. A képeslapokat mindig megbecsültük, félretettem családi emlékként, de ez még nem gyűjtés. 2001-ben a virágkarnevál előtt jöttem rá, hogy Debrecenről nincs a várható igényeknek megfelelő képeslap. Ekkor adtam ki saját fényképeimből egy kilencdarabos sorozatot, ezer-ezer példányban, ami kapásból elfogyott. Ebből máris történeti emlékké vált a Sellő szobra, de ennek külön története van. Ugyanekkor láttam Bencze Tamás tanár úr igen szerény körülmények között, valahol hátul az egyetemen bemutatott debreceni képeslap-kiállítását, ami azonban felkeltette érdeklődésemet a város képeken látható múltjáról. Megismerkedésünk után kezdtem magam is gyűjteni, amiből hamarosan több kiadást is megélt könyvünk született, majd 2006-ban egy újabb.

Melyik korból és országból, városból gyűjt lapokat, fotókat?

– Ha városokra szűkítem, akkor fontossági sorrendben: Debrecen, Szolnok (iskolai éveim, így fiatalkori élményeim fűződnek ide) és Budapest. Érdekes, hogy éppen a fővárosról nincs úgynevezett képeslapos könyv, igaz, a pestiek szemében nem is Budapest létezik, hanem külön Kőbánya, Kispest, Rózsadomb stb., tehát csak ilyenfajta kiadványok vannak. Különösen érdekel, milyen volt egy város 100 éve és milyen lett most. Ezeket a látványképeket, légifelvételeket, panorámaképeket viszont gyűjtöm az egész világról. Amíg a debreceni képekből igyekszem legalábbis megismerni a lehető legteljesebb kört, a nagyvilág panorámaképeinek gyűjtése a teljesség igénye nélkül végtelen. Örömforrás számomra, ha New Yorktól a Távol-Keletig ilyen lapokat találok. Sőt, a világvárosokról, Párizs, Madrid stb. már több, gyűjteményi értékű összeállításom is van. Így például folyamatban van 4 angol tablóösszeállításom a zsákai Rhédey-kastély számára, ahol a család Claudiája nem kisebb személyiség volt, mint a jelenlegi II. Erzsébet királynő ükanyja. A képeslapjaimból összeállított tablókon megjelennek a brit királyi család generációi az 1901-ben elhunyt Viktóriától napjainkig, a királyi paloták és természetesen a régi London képei.

Tanulni a régi időkből

Mi adja a szépségét Önnek ebben a tevékenységben?

– Magam is tanulok belőle, hogyan és hol éltünk mi és Európa a világháborúk előtt és napjainkban. Mi volt, és talán milyen lesz, vagy lehet a városok fejlődésének iránya. A debreceni képeslapokat nemcsak itthon kell keresnünk, azokat máshova küldték. Nagy élmény számomra a fordítottja is, honnan írtak a cívisvárosba, például Isztambulból, hogy a város gazdaságát illetően Debrecen sem hátrébb való! – írta egy akkori tanácsnok a két háború közötti időben. Eddig elérhető, olcsó repülőjeggyel évente négyszer-ötször is kiutaztam Londonba, akár csak egynapos papírrégiség-vásárba, ahol igazi csemegéket találtam, magyar vonatkozásút is. De megfordultam más nagyvárosok vasárnapi, közterületi kirakodó alkalmain, mert minden gyűjtésben fontosak a személyes, akár levelező vagy személyes kapcsolatok. Itthon is vannak rendszeres gyűjtői találkozók, magam is tagja vagyok a Szombathelyen alapított országos körű egyesületnek.

A kollekciójának melyik a legkülönlegesebb darabja?

– Sok ritkaságom van méretben, minőségben, aranyozással, dombornyomással, kivágással stb., de történelmi dokumentumértékük szerint is vannak különlegességek. Mégis kiemelek kettőt: az egyik egy régi, térképszerűen is értékes látkép Genfről és a Genfi-tóról, amit egy körösfekete-tói vásárban, az eső miatt csaknem a „sárban” találtam. A másik egy 1906-ból származó, egyébként igen szép, fekete-fehér, akár a mai fotó- és nyomdatechnikát is meghaladó minőségű debreceni főutcai látkép. Ennek a története még különlegesebb. Egy frankfurti szappangyártó cég adta ki,

hátlapján természetesen üzleti hirdetéssel, de ez ugyanakkor része volt a cég által kiadott gyűjtőalbumnak. Úgy volt ez, mint ahogyan a mai gyerekek is ragasztgatnak albumot futballsztárok színes képeiből. Csakhogy ez a cég az akkori Európa városairól adott ki egy 400 darabos, minőségi képekből álló albumot. Tehát Debrecen is szerepelt egy világpanorámában, megint egy adat, hogy városunk számít valamit a történelemben. Éveken át kerestem ezt könyvformátumban, de legnagyobb országos intézményeinkben sem bukkantam nyomára. Kerestem Frankfurtban is, ahol persze a háború mindent, gyárat és könyvtárat egyaránt megsemmisített. A heidelbergi könyvtárban tanácsolták a nürnbergi könyvtárat, ahol szintén nem találtam. Már-már lemondtam róla, amikor épp a nürnbergi könyvtárból távozóban, este 6 óra, zárás előtt a közeli antikvárium kirakatának közepén, immár esti fényben pillantottam meg. Így szereztem egy olyan könyvet (a különálló szép képeslapom mellé), amiből Magyarországon valószínűleg senki másnak nincs.

Egykori utcák, emberek emlékei

A régi képek és az ismeretei alapján melyik korba menne vissza legszívesebben egy időre?

Az elmondottakból következhetne, hogy a múltban gondolkozom. Nem, Kölcsey szavaival élve: „régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?”, de ez nem tanulság nélkül való.

Tehát például nem kívánnék Mátyás király orvosa lenni, amikor a fő tevékenységem csak a sebkötözés meg a hashajtás, gyógynövényes kezelés lehetne. Elfogadom azt, hogy két világháborút megélt nagyszüleim után magam is sorsfordulatokban gazdag korban élhetek. Ami az élet minőségét illeti, mégis elgondolkodtató, hogy egészség, emberi normák hit és gondolkodás szempontjából hogyan éltek eleink. Ami ebből a képi világban megjelenik, például maga a Nagytemplom változatlan 200 év óta. A környezetében azonban a szekeres-lovas közlekedés után előbb a villamos, majd sok egyéb jelent meg, valódi termelői vásárokkal a korabeli Piacz utcán. Legfontosabbak mégis az emberek, így a képeslapok számítógépes feldolgozásakor külön jelölöm, ha az városi életképet is ábrázol.

Debrecen múltjának kutatása és a gyűjtés az Ön esetében hogyan függ össze?

– Annyira debreceni vagyok, hogy a temetőben a mai napig megvannak dédszüleimnek (mind a nyolcnak) a sírjai, részben a korábbi generációknak is. Tehát hely- és családtörténeti kutatást kezdve nem kellett mindjárt a levéltárba mennem. Egyik dédapám a hortobágyi intézőbizottság elnöke volt a két világháború között, másik nagyapám a református egyház főgondnoka, síremléküket védetté is nyilváníthatná a város. Számomra a rangnál azonban fontosabbak azok az emberi értékek, amit képviseltek, ebben gyökerezve keresem magam is a debreceni és cívis emlékeket. Életkorom sajátos öröme, hogy legalább két generációra visszatekintve még személyes emlékeim vannak róluk, és ez adhat bizonyos előrelátást ahhoz, hogy elgondolkozzak az utánam következő másik két generáció sorsán is. Tehát saját tapasztalattal 5 generáció sorsába tudok belegondolni. Ma is meglévő családi házunkban már az ötödik generáció lakik. Unokáim egyike mondott már olyat is, hogy eltesz valamit, ami még jó lehet egyszer. A gyűjtőmunkába beletartozik a családi képek rendezgetése is, sajnálatos, hogy a családi élet eseményei, képei mellett igen ritkán kerültek megörökítésre az utca- vagy városrészletek. Ez utóbbiak megismerésében segítség a képeslapok világa, melyek azzal a céllal készültek, és 150 év képi világát dokumentálják. Pontos az évszám, 2020-ban éppen így kerek évszámú a képeslapkiadás kezdete.

Jövőkép a múlt ismeretével

A fentiekkel párhuzamosan mi mást gyűjt még?

– E tevékenységre a névjegykártyám adataival tudok legrövidebben válaszolni: orvos ur(ban)ológus, közíró, régi képeslapok, fényképek, térképek, könyvek gyűjtője, könyvek és képeslapok kiadója (ehhez persze hozzátartozik, hogy terjesztője, eladója, szállítója és raktározója is vagyok). Ha a pinceajtómra is kiírnám a nevemet, alá kerülhetne, hogy raktáros. Őrzöm édesapám könyvgyűjteményét, a 60-as, 70-es évek minőségi magyar könyvkiadásából, „minikönyvekből” is; saját gyűjteményem van régi debreceni, valamint szabadkőműves irodalomból, feleségemmel együtt komolyzenei lemezekből és a szolnoki művésztelep festőinek alkotásaiból. A kört természetesen szűkíteni kell, helyhiány és anyagi korlátok miatt is. Bár a gyűjtemény nem attól értékes, hogy sokat kellene belefektetni, hanem a gyűjtőmunkával az anyag áll össze egy újfajta értékké.

A régi képek és korok ismerete milyen tanulságot közvetíthet a ma emberének – az Ön szemszögéből?

– A múlt ismerete nélkül senkinek nem lehet jövőképe. A történelem ismerete alap a gondolkodáshoz. Mégis irigylem bármilyen korábbi kornak az emberét, akinek még lehetett csaknem egységes világképe, együttes gondolkodása egy nagyobb közösséggel. Ugyanakkor minden rózsaszínű álom hátteréről tudni kell a michelangelói gondolatot:

„Könnyebb az álom kőben élve állnom, Nem hallanom a harcot és a vádat, Boldog aki a mából mit se láthat”.

Ha valamit mondok vagy írok egy városról, azt az előzmények ismeretében teszem.

Történelemtanítás időben visszafelé

Ezen évtizedek munkálkodásának milyen mérlege vonható meg?

– A sok egyéb könyv és az említett két debreceni képeslapos kiadvány mellett például most van születőben a harmadik, „A debreceni képeslapok aranykora” címmel. A városnak több aranykora volt, történeti, egyházi és művészeti szemszögből nézve, ezt kell most szűkíteni a képeslapok világára, ez pedig egybeesik az egész világ képeslapkiadásának és a küldéseknek a csúcsidejével, azaz az I. világháborút megelőző időszakkal. Akkor még párhuzamban állt a kiadás és postázás, amiből mára a kiadás még megmaradt, igaz sokszor más céllal, de a postai küldést háttérbe szorította az internet és az SMS. Ennek ellenére él a képeslap, nemrég Londonban láttam egy kiállítást ezzel a címmel:

A világ azért van, hogy képeslapra kerüljön.

Valóban, ez a méret az, amiben legtömörebben lehet megörökíteni napjaink látványait, annak kritikáját is, sőt kordokumentumként régi és új gondolatokat, idézeteket. A nagyméretű „képes lap” a plakát, ami a jól gyűjthető és elküldhető lapokkal együtt akár többet is mondhat, többekhez is szólhat, mint egy tudományos disszertáció. Saját kiadású, csak debreceni képeslapból már a 192. sorszámnál tartok, múltidéző képeslapokból (reprint) csak Debrecenről készült 10-szer 10 darabos sorozat. Két legutóbbi összeállításom: Debrecen amerikai bombázása, valamint a város református templomainak drónfotói a reformáció 500. évfordulóján. A legnépszerűbbek az egyik bevásárlóközpontban bemutatott képeslapos kiállításaim voltak. Ennek vendégkönyvébe többen beírták: ezt a képanyagot állandó kiállításon is be kellene mutatni Debrecenben. Állok elébe, mert képeslapon megjelenik városunk, de Európa és az egész világ utóbbi (a legrövidebb idő alatt talán legtöbb változást és tanulságot hordozó) évszázadának történelme. Fiataljainknak innen és nem az őskortól kezdve, időben visszafelé haladva kellene ezt tanítani.

Vass Attila

A borítóképen: Dr. Nagy Attila