Dalok és rajzok a bezártságról

Több mint egy hónapja tart a távoktatás Magyarországon, mely nem csak a tanulásban állítja kihívás elő a diákokat: nem találkoznak egymással, az online kommunikáció nem helyettesíti a személyes kontaktust, ezért különféle érzések ütik fel fejüket ebben az időszakban. A művészet azonban nyújthat valamiféle gyógymódot, terápiát arra, hogyan birkózzanak meg szorongással, lehetőséget ad arra, hogy kiadják magukból a frusztrációt.

„Kicsit művészetterápiás céllal azt a feladatot adtam a gyerekeknek, hogy fogalmazzák meg bezártsággal kapcsolatos akár pozitív, akár negatív érzéseiket. Fejezzék ki valamilyen művészeti ággal, hogyan élik meg ezt a helyzetet”

– osztotta meg a Naplóval Fegyverneki Gergő magyar- és médiaszakos tanár.

A tanulók igen kreatívak voltak, volt, aki slam poetryt írt a karanténról, de képregény is született már az egyik diák fantáziája nyomán. Van, aki dalban mondja el, valaki egyszerűen papírra veti, mi van benne.

– Az alkotó-művészetterápia lényege, hogy alkotás közben feldolgozhatja a feszültséget, akár úgy, hogy poént csinál belőle. A történelemben nem előzmény nélküli a karanténművészet. A Boccaccio írta Dekameronnak az az alapsztorija, hogy pestisjárvány idején pár fiatal úgy döntött, hogy elmenekülnek vidékre, bezárkóznak egy kastélyba, ahol azzal szórakoztatták magukat, hogy novellákat meséltek egymásnak. Ez a mostani karanténművészet a Dekameron egyfajta újragondolása – ismertette a pedagógus.

Ihlet a kertből

A karanténművészet jegyében, az egyik tanuló egy növényről írt, Bettiről, a vadkörtehajtásról. „Ő is úgy kezdte a karantént, mint én. Egy teljesen átlagos kis hajtás, rengeteg lehetőséggel. Így éreztem én is. Nem kellett iskolába járni, ezért arra szántam az időmet, amire csak akartam. Aztán idővel rájöttem, hogy mégsem olyan jó ez a helyzet. Betti elkezdett szépen kinyílni, aztán hervadni. Már csak egy bot tartja.” A tanuló párhuzamba állította magát a hajtással, akiből egy szép napon még fa is lehet.

KD