„Kigyúrt kar, selyem cucc, arany és Mercedes”

– A kultúra megjelenése egészen sajátos, hiszen autentikus cigány kultúrával Nagyecseden, Sátoraljaújhely környékén, Budapesten, valamint a Dél-Dunántúlon találkozhatunk. Ott nem csak gyökerezik, hanem virágzik is az autentikus cigányzene, folklórcsoportok működnek, fesztiválokat rendeznek. Ezen kívül Budapesten van még bölcsője a cigány kultúrának, hiszen ezt ott el lehet adni – válaszolja kérdésünkre Aba-Horváth István kulturális közösségfejlesztő mentor, általános családügyi mediátor, politológus. A szakembert, a romák és nem romák között egyaránt elismert, többdiplomás közösségfejlesztőt a roma kultúra napja alkalmából kérdeztük, milyen módon őrzi hagyományait a hazai cigányság, illetve milyen kulturális igényeik, lehetőségeik vannak.

Értékek Hajdú-Biharban

– Az ország többi részén azért nincs már meg az autentikus roma kultúra, mert a vándorlás alatt a folyamatos alkalmazkodás következtében a generációk elveszítették, hiszen nem volt rá kereslet – folytatja Aba-Horváth István. – Itt az autentikus kultúráról beszélek, a vonós csoportoknak harminc-negyven évvel ezelőtt még komoly hagyományai voltak Debrecenben is. A budapesti kulturális világ méltán büszke a cigány kultúrára. Például világhírű festők, Péli Tamás, Szentandrássy István itt éltek és alkottak, itt bontakoztatták ki tudásukat, itt ismerték el őket. A vidéki cigány emberek döntő részének azonban ez semmit sem mond. Az alacsony iskolázottságúak, akik a hétköznapi létfenntartásukért küzdenek, őket nem érdekli a kultúra, csak és kizárólag a bulvár.

„Egyetlenegy cigánytelepen nem találkozom olyan emberrel, aki előfizetne valamilyen újságra. És ez nem csak annak az oka, mert nincs rá pénz, bár ezt jelölöm meg első okként, inkább az, hogy igény sincs rá.”

– Az iskolázottabb cigányok között is nagy a szóródás. De mégis előfordul az – még a mi megyénkben is – , hogy kikászálódik egy-egy művész. Például az író, Balogh Gyula Nagyrábéról, vagy a híres festőművész, Milák Róbert Nyíracsádról. Bedő a cigányság kulturális autonómiájának az egyik bölcsője, annak a virágzásnak, amit Budapest aratott le. A Daróczi család Bedőről költözött a fővárosba. Choli Daróczi József költő, író, Daróczi Ágnes versmondó, újságíró, műsorvezető. És itt végére is értünk a felsorolásnak. Hobbi szinten megy a megyében az, hogy gitározunk, énekelünk, táncolunk, de már öltözködésben, népviseletben nem látom, még ünnepnapokon sem. Részben azért, mert cigányként megélni az autonómiánkat, inkább már hátrány.

„Ha lehetne, nagyon sok cigány inkább festené, klóroztatná magát, hogy fehérebb legyen, mert a mindennapok során nemcsak a kultúrát nem tudja megélni, de a megélhetése is bizonytalan.”

Nem egy esetben – és ezt a történelem be is bizonyította nem is olyan régen – még veszélyben is volt. Napjainkban is látom a világhálón megjelenni, hogy cickányoknak nevezik a cigányokat, meg hogy a koronavírus tőlük ered. Amit itt lelkileg át kell élni, azt egy nem cigány ember még a megértés szintjén sem fogja elképzelni, hogy ez milyen morális terhet jelent. Lehet, hogy vannak olyanok, akikre igaz. Nem tagadhatjuk el ezt sem. De a nagy többségre egészen biztosan nem. És a társadalom a bűnbakkeresés, a saját hibáinak felmentése mentén szívesebben azonosul ezzel az őrülettel, ami ma előítélet, később diszkrimináció és rasszizmus.

„Kifelé vakítunk, befelé szakítunk”

– A kultúrát, a hagyományt korgó gyomorral nem lehet továbbörökíteni. Ezért elsődleges a létfenntartás biztosítása hosszú távon, a gyermekeket benn kell tartani az oktatási rendszerben, ha lehet érettségiig, egyetemi végzettséggel, minél több tudással jöjjenek vissza a közösségbe. Ha ez nem történik meg, akkor a közösségünket nem tudják kihúzni a mostani helyzetből – jelenti ki Aba-Horváth István, majd részletezi, hogy a cigány felzárkóztató programban sok nem roma tevékenykedik, akik csak a projekt időszakában vannak ott. A romák felemelkedését szolgáló programok valójában a magyar középosztály létfenntartásához járulnak hozzá. Meggyőződése, hogy az a közösség, amelyik meghasonlik önmagával, pusztulásra van ítélve. Márpedig – úgy látja – a cigányközösség darabokra szakadt, és ez a kultúrában is így van. Ha lenne egy egységes hazai cigány közösség, közel egymilliós lélekszámmal, közös célokkal, „megreccsintené” a magyar politikai elitet. Akkor például nem késne annyit a budapesti cigány kulturális központ átadása.

A közösségfejlesztő romavezető az egyházak, karitatív szervezetek közönyét, látvány együttműködését érzékeli. A roma szakkollégiumokból nem érkeznek a diplomás fiatalok. Kiknek nevelik a diplomás fiatalokat? – teszi fel a kérdést, majd azzal folytatja, hogy ezt is egy gazdasági alapokon működő, „kifelé vakítunk, nagyot mondunk, befelé szakítjuk” akciónak feltételezi. Úgy látja, az egyházak sem veszik komolyan a cigányságot. A marketingnek kifelé brutális üzenete van, hogy felkarolták a cigányságot, megy a roma pasztoráció. De hol vannak vasárnap a cigányok a templomokból? A pasztoráció eredményének annak kellene lenni, hogy csapatostól emeljék fel erkölcsileg az embereket a mocsokból, a szennyből. Ha ez nincs meg, akkor nem beszélhetünk pasztorációról.

Buli, műköröm, selyem cucc

– A kultúrához visszatérve azt látom, hogy a cigány közösségek élet-halál harcot vívnak azért, hogy a mindennapi kenyér az asztalon legyen, hogy a családot megvédjék a prostitúciótól, a drogtól, a deviáns életmódtól.

„Ma a cigánykultúra a cigánytelepeken a buli, a szép ruha, a műköröm, a fonott és varrott haj, nyelvismeret nélkül európai munkahely, ott tánc, újságkihordás, mosogatás. A fiúknál a kigyúrt kar, a selyem cucc, az arany és a Mercedes.”

– Mindez az elmúlt három évtized következménye. Azzal, hogy a gazdasági helyzet néhány helyen nagyon erősödik, még jobban nyílik az olló a jó munkát találók, valamint a romák és az alacsony iskolázottságú magyarok között. Élesebb és mélyebb a helyzet a szegények és a nem szegények között – zárta gondolatait Aba-Horváth István.

Tánc és zene minden alkalomkor

– Összejár a család, ha kell, zenélünk, ha kell, táncolunk, anélkül is, hogy különösebb alkalom lenne erre. A hajdúhadházi pünkösdista gyülekezetbe járunk, ott csak romák vannak. Dicsérjük az urat zenével, beszéddel, ott találkozunk a többiekkel – beszél kulturális szokásaikról Horváth Brigitta, aki mint mondja, a jobb módú romák közé tatozik. Majd azzal folytatja, hogy a zenét felmenői iskolában soha nem tanulták, egymástól lesték el, apáról fiúra szállt a hangszeres játék tudása. Gitár, hegedű, bőgő, mindegy. A lányok pedig énekelnek, táncolnak.

Lássák, tanulják azt a világot

– Az ősi nyelvünket természetesen beszéljük. Szüleinktől megtanultuk, ugyanúgy, mint a magyart, és mi is megtanítottuk a cigány nyelvre a gyerekeinket – folytatja Horváth Brigitta. – Hagyományőrző csoportjaink itt, Debrecenben nincsenek, de eljárunk falunapokra, ott láthatjuk élőben is a roma folklórt. Bár szeretnénk, de színházba sajnos családostól nem jutunk el. Örülünk, hogy az oviból, iskolákból viszik a gyermekeket, hadd lássák, tanulják, hogy ilyen világ is létezik, másról is szól az élet. Szeretnénk, ha erről többet tudnának a gyerekek.

A fiatalasszony elmondja, hogy öltözködésükben már nem követik a nagyszülők és részben a szülők példáját, azt, amikor még az asszonyok rózsásszoknyában, fejkendőben és kötőben, a férfiak pedig kalapban és öltönyben jártak. Az egyházi ünnepeket mindig megülik, úgy cigányosan. Előtte sütnek-főznek, sok húst esznek, lehetőleg erősen fűszerezve, és nem maradhat el a zene, az ének és a tánc sem.

A hírességek élete érdekli, meg is beszélik

– A cigányok kultúráját általában a zenével azonosítják. Ehhez az én családom is hozzájárul, hiszen ha hazamegyünk Hajdúszovátra a rokonaimhoz, nálunk is előkerül a gitár, énekelünk, táncolunk – válaszolja kérdésünkre Vadász Imréné, aki egyszerűbb, visszafogottabb életet él, majd a nagy ünnepekre tér rá: – Akkor kántálva megyünk végig a falun a családtagokhoz. És ahogy haladunk, úgy csatlakoznak hozzánk. Aztán ha odaérünk a legkorosabbakhoz, már vagyunk bőven. Ott az érkezők között a legidősebb kopogtat be, ő mondja el a köszöntőt, és csak utána megyünk be ünnepelni.

Elmondja még Vadász Imréné, hogy olvasni nem szokott, de kíváncsi a hírességek életére. Ezeket, ha olyan társaságba kerül, meg is beszélik. A cigány nyelvet sem ő, sem a családjában a fiatalabbak nem beszélik. Szülei még tudják a nyelvet, de ők nem tanulták meg.

Kovács Zsolt

Alkalmazkodtak, hogy maradhassanak

A „cigányság szent ünnepének” nevezte Choli Daróczi József a minden év áprilisának első hétvégéjén megrendezendő Roma Kultúra Napját. A megemlékezést először 1993 áprilisában tartották neves cigány művészek Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában. A cigányok Európában a XIV-XV. században jelentek meg. Indiából, Punjab államból származnak. A cigányságnak a vándorlása a népvándorlások sorába tartozik, csakhogy ők a létfenntartásukért kényszerültek vándorlásra. Az ősi foglalkozásaik, a kereskedés, a kupeckedés, a késélezés, az üstfoltozás és a sárdagasztás adták megélhetésüket. Amikor pedig a piac valahol betelt, odébb álltak. Érkezésüket nem nézték jó szemmel, és ma már hihetetlennek tűnő rendeletekkel próbálták szabályozni azt, hogy hol élhetnek, merre mehetnek, hogyan házasodhatnak. A szankciók miatt mindenhol megpróbálták felvenni a helyi szokásokat, a vallást, igyekeztek beilleszkedni, hogy túl tudják élni az embertelen szankciókat, illetve elfogadják őket, ott maradhassanak.