Felvonulás után majális: a munka ünnepe fekete-fehérben

Május 1-jére mindig verőfényes napsütést jósoltak a meteorológusok – erre határozottan emlékszem. Aztán hogy nem az lett volna, azt pontosan már nem tudom. Az viszont biztosan látszik lelki szemeim előtt, hogy az 1984-est leszámítva, amikor Marcaliban katonaként vonultam fel az ünnepen, egyszer sem esett az eső. És az is ott van a gyermek- és ifjúkori emlékeim között, hogy bárhol is voltam május 1-jén, nagyszerű hangulatot tapasztaltam.

A nap programja felvonulással kezdődött, ami az ország egészét is tekintve Debrecenben volt az egyik leglátványosabb. Előzőleg a cégek a nevüket jelképező betűket fabrikálták, vagy éppen az augusztus 20-ára hajazó, de virágok nélküli, tevékenységüket jelképező kocsikat készítették. A vállalatokat, szövetkezeteket képviselő csoportok vonultak a hatalmas zászlók és transzparensek árnyékában.

Folyt a sör, nyitott a strand

A főtéren lévő emelvény előtt aztán még fegyelmezettebben mentek, hiszen a megye, a város, a párt vezetői ott szemlélték a munkásokat. Persze ott voltak a felvonulók között a diákok, a néptáncosok és a menettáncosok is. Utóbbiak szórakoztatták az utca két oldalán álló tömeget. A menetnek, a felvonulóknak és a nézelődőknek a Nagyerdő volt a végállomás, ahol késő délelőttől elkezdődött az éjszakába nyúló majális.

Sör és virsli, no meg lángos és üdítő minden mennyiségben, persze csak azoknak, akiknek nem jutott a munkahelyek közös főzésén készített pörköltekből. Az együttléthez programok is társultak szép számmal, hiszen akkor nyitott a Nagyerdei Strand, a vidámpark, az állatkert, és ott volt még a Csónakázó-tó is. A majális helyszínén politikusok, művészek, közéleti emberek főszereplésével tartottak fórumokat, kerekasztal-beszélgetéseket, a füves placcokon pedig gurult a focilabda, hiszen mentek a sörmeccsek. Majd ahogy haladtunk előre az időben, a színpadot úgy vették birtokba az együttesek, este pedig – ahogy ma fogalmaznánk – érkeztek a sztárvendégek.

Kovács Zsolt