Négy évtizede készít filmháttereket a Debrecenben élő festő

A filmek kevésbé ismert világáról beszélt a Naplónak Howard Weaver festő. Bár nem tudunk róla, de számos kasszasikerben láthattuk már alkotásait, a londoni születésű, de Debrecenben élő festő ugyanis háttérképeket fest. Többek között a Vaják-sorozat első szériájában, a Trónok harca első évadában, valamint a Bridget Jones naplójában is dolgozott.

– Az iskolában kezdtem el festeni, tizennyolc évesen kerültem először filmstúdióba, most hatvanöt vagyok. Asszisztensként kezdtem, de elég jól ment, majd néhány év múlva már én készítettem a háttereket. Az első munkám David Lynch rendezésében Az elefántember volt, amit 1980-ban mutattak be a mozikban – kezdtük a beszélgetést Howarddal.

A festő 13 évvel ezelőtt találkozott debreceni származású feleségével, Stima Klárával Magyarországon, a fóti filmstúdióban. Klára asszisztensként dolgozott és dolgozik a mai napig a festő mellett, jelenleg Szokolyán élnek, de sok időt töltenek a cívisvárosban is.

Takarja a valóságot

Az eddigi legnagyobb munkájuk egy százötven méter széles, tizenegy méter magas háttérkép volt, tavalyelőtt télen pedig egy százméteres vásznat festett meg a Vaják című sorozathoz tizennyolc nap alatt. A stúdióban egy százharminc centiméteres dobogó közepén létrehoztak egy tavat, mely köré egy ártéri erdőt építettek dunai uszadék fákból, az erdő végtelenítését festette meg.

– Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha itt forgatnának Debrecenben, a Kossuth utcán, és azt akarnák, hogy az ablakon kinézve ugyanez az utcakép táruljon elénk, de mondjuk ne legyenek kábelek, akkor megépítik ennek a szobának a belső terét, s ami az ablakon kívül látszik, azt kell nekünk megfesteni olyan méretben, hogy mindenütt takarja a valóságot. Tudni kell, hol lesz a kamera, kiszámolják, milyen végeredményt akarnak. Ebben az esetben a háttér általában öt méterre van az épített díszlettől, nekünk arányosan kell kicsinyíteni a valósághoz – beszélt a festőpáros a munkájáról. Howard az eddigi legnagyobb kihívást jelentő munkájára is kitért: – A perspektíva ábrázolása jóval technikásabb, a Kleopátrában például egy templomhoz vezető oszlopokkal szegélyezett utat úgy kellett megfesteni, mintha sokkal hosszabb, már-már végtelen lenne. Talán ez volt a legnehezebb munkám. Az a lényeg, hogy átmenet nélkül kell festeni, tehát nem látszódhat, mi az épített és mi a festett rész a díszletben – részletezte.

Terminátor, Die Hard, The Alienist (A halál angyala), Gemini Man, Gulliver utazásai – csak hogy néhányat említsünk azok közül a filmek közül, melyeken dolgozott. Néha csak egy munkacímet ismernek, előfordult, hogy nem is tudták, melyik filmhez készült a kép. Howardot arról is kérdeztük, mire a legbüszkébb eddigi pályája során.

– Ez attól függ, hogy a filmet vagy a festményt nézzük. Ha a festményre gondolunk, akkor a Vaják nagyon jó volt. Nehezen lehetett látni a különbséget a valóság és a festmény között. A fentebb említett ártéri erdőt kellett megfessük, folytatnunk kellett a vásznon a megépített tájat. Az a ritka pillanat történt meg, hogy a rendező is odajött gratulálni – büszkélkedett Howard.

Megy a szemétbe

Mikor nem valamelyik filmstúdióban dolgozik, Howard erdélyi tájképeket fest főként. Egy normálméretű festmény és egy óriási háttérkép megalkotása össze sem hasonlítható. Ahhoz, hogy esetenként egy száz méter hosszú képet megfessen, máshogy kell szemlélni a világot.

„Meg kell tanulni látni. Amikor asszisztens voltan, kezdetben festéket kevertem, mostam az ecsetet és néztem, hogyan csinálja a festő. Tíz év kellett, mire az ecsetmosástól eljutottam a háttérképek festéséig”

– mutatott rá Howard. Hozzátette: – Speciális eszközöket használunk, mi csináljuk őket, például olyan hengert, ami leveleket fest, így pillanatok alatt kész a lombkorona. Ki kell találni, hogy lehet praktikusan, gyorsan festeni. Az idő nagyon sokat számít, a forgatásnál fontos, hogy minél kevesebb időt kelljen építéssel tölteni. Egy adott díszletben forgatnak mondjuk egy napot, és bekerül belőle húsz másodperc a filmbe – mondta a festő.

Ha kész a jelenet, a díszlet megy a szemétbe, a háttér is.

– Régebben a vásznakat sokáig fent hagyták, mindig átfestettük, a végén már olyan vastag volt, hogy el lehetett törni. Néhány stúdió­ban megőrzik őket és bérbe adják más filmekhez, ha nem túl specifikus, de manapság legtöbbször a forgatás után a szemétbe kerül – mondta el Howard, aki a legtöbb esetben meg sem nézi a filmeket, amelyekben megjelennek munkái.

– Amikor elkezdtem dolgozni, az üres stúdióban volt kifeszítve a vászon. Akkoriban jobban megtervezték a filmet, először a háttér készült el, utána jöttek az asztalosok, ácsok és a szerelők, akik megépítették a díszletet a háttér előtt. Most már ez nem így van, már félkész állapotban van a díszlet, amikor mi nekilátunk festeni. Negyven évvel ezelőtt a díszletet megtervezte a dizájner, aki pontosan tudta, hogy fog kinézni az egész. Mára kevésbé részletes a tervezés. Minden pénz kérdése, az a lényeg, hogy minél rövidebb ideig kelljen a stúdiót bérelni, ezért mindenki egyszerre dolgozik – fogalmazott Howard.

Eltűnőben a szakma

Elmondása szerint remek a stúdiók légköre, kreatív, tehetséges és okos emberek veszik őket körül. Azonban stresszes is a munka, hiszen gyorsnak kell lenni, mindenkinek nagyon keményen kell dolgoznia, tíz-tizenkét órás munkanapok vannak. Adja magát a kérdés: meddig lehet ezt csinálni?

– Még egy pár évig biztosan, amíg fizikailag olyan kondiban vagyok. Ha nincs ollós emelő, vagy nem lehet használni, akkor egy állványzatból épített toronyba kell felmászni, onnan festeni. Másrészt a szakma is veszélyben van, a legtöbb munka eltűnik, mert mindent digitálisan csinálnak. Amikor kezdtem, minden stúdióban festményt használtak, de az elmúlt néhány évben a legtöbb felvétel a zöld háttér előtt történik. De egyelőre még van helyünk a digitális világ mellett – mondta a festő.

Az, hogy festett vagy digitális háttér előtt vesznek fel egy-egy jelentet, a rendező és a dizájner döntése. – Ez pénz kérdése. A Vaják esetében például olcsóbb volt megfesteni a hátteret, mert sokat mozogtak előtte. Ha mozgó dolgokat kamerázol, akkor a zöld háttéren digitálisan mindennek mozognia kell, minden képkockát újra kell csinálna. De ha festett háttér van, akkor amit felvesz a kamera, az készen van, ez így olcsóbb. Ha számítógépen kell a hátteret megvágni, akkor bonyolultabb az ábrázolás intenzív mozgás esetén. És egy festett kép jobban is néz ki, mint egy digitálisan meg­kreált – beszélt a döntés okáról Howard. Mint szakavatott, nem tud már csak sima néző lenni, sosem úgy néz egy filmet, mint egy átlagos ember. Kiszúrja az épített háttereket, még egy jó film esetén se nagyon tud elvonatkoztatni.

Kiss Dóra

Borítókép: Howard Weaver otthonában fogadott minket, ahol számos festménye látható, jelenleg is dolgozik tájképeken