„Az volt az alapterv, hogy élünk”

Térey János, a kortárs magyar irodalom kiemelkedő írója szeptember 14-én lett volna ötvenéves. Hogy szellemiségének emlékéhez, munkásságának megőrzéséhez az elhunyt debreceni író olvasói és barátai hozzájáruljanak, emléktáblát avattak szülőháza, a Kétmalom utca 17. szám alatt. Juha Richárd szobrászművész Térey A visszatért föld című verséből vésett néhány sort márványba.

Maradandó emlékmű

Puskás István alpolgármester elsőként leszögezte: nem új keletű dolog, hogy egy költőnek meg kell védenie magát az őt ért vádaskodások ellen, és indokolnia kell, miért tud adni a költészet a világnak. Petrarca is megküzdött ezekkel a kérdésekkel, és legfontosabb válasza az volt: az író az ars scribendi, vagyis az írás mestersége által ki tudja cselezni az elmúlást, úrrá tud lenni a halálon, és mindazok, akik egy szövegbe bekerülnek, szintén a halhatatlanságba mentik át magukat.

„Kijelenthetjük, hogy Térey Jánosnak sikerült az ércnél is maradandóbb emlékművet létrehoznia”

– emelte ki Puskás István, majd folytatta: – Mi, debreceniek különösen szerencsések vagyunk, hiszen Térey szövegeiben rendre visszatért szülővárosához olyan módon, mely nemcsak nosztalgiázó merengés, rossz emlékek vagy a Debrecennel kapcsolatos sztereotípiák felemlegetése, hanem szeretve vitázó beszélgetés, amit Térey a szülővárosával folytat – mutatott rá az alpolgármester. – Ezzel az emléktáblával fejezzük ki hálánkat, ez a minimum, hogy felírjuk nevét a városfalra, beleírjuk nevét a városba. Térey emlékműve arra figyelmeztet minket, hogy vitázva, bölcsen és szeretve gondoljuk tovább dolgainkat és azt, hogy mi is Debrecen. Az emléktábla fogja emlékeztetni az erre járókat Térey Jánosra, a mi dolgunk pedig, hogy olvassuk, beszéljünk róla és gondoljuk tovább gondolatait – figyelmeztetett végül Puskás István.

Hátramaradt tervek

Dr. Szirák Péter irodalomtörténész személyes hangvételű levelet olvasott fel, melyben kitért közösen eltöltött diákéveikre, emlékeikre, megvalósult és meghiúsult terveikre, utolsó találkozásukra: – A szokásos búcsúzó öleléskor azt ígérted, hogy hétfőn találkozunk Pesten, az Alföld-esten. János, tudod, hogy terveink voltak: a Rosmersholm és rá egy évre az ötvenedik születésnapodra kicsiszolva a memoár. Az volt a tervünk, hogy jársz még kutatni a levéltárba, jössz az Alföld-kuratóriumba, aztán jössz a Mák utcára hozzánk. Hosszú távon az volt a kecsegtető tervünk, hogy játszani fogja a darabodat a Csokonai Színház, és az volt a tréfálkozva is komolyan vett, titkos plánumunk, hogy még életedben díszpolgár leszel Debrecenben. Az volt az alapterv, hogy élünk – idézte meg Téreyt Szirák Péter.

A megemlékezésen Vékony Anna színművész olvasott fel részleteket az író nemrég megjelent, hátrahagyott memoárjából.

Egy cívis vallomásai

„Az a kérdés, hajlandó vagy-e lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és kibírod-e, amit felhozol”

– írja a könyvben Térey János. A halála előtti években ezen a kéziraton dolgozott, közölt is belőle néhány fejezetet Egy cívis vallomásai alcímmel, azt azonban senki nem sejtette, hogy terjedelmes részével elkészült. A Boldogh-ház, Kétmalom utca című memoárt befejezni már nem tudta, de a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta.

Az emlékiratban az író debreceni gyermekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el. A meghatározó családi kötelékekről, a család eredetének kutatásáról, a szülőváros kulturális és történeti hagyományairól mint a személyiségét, a nevelődését formáló együttes hatásokról számol be ez a lezáratlanságában is sokrétű epizódokban kidolgozott vallomásfüzér. Az emlékirat fent idézett mondata arról tanúskodik, hogy nem csupán a szemérmesség, az érzelmességtől erősen ódzkodó alkat, de a feltárandó-feltárulkozó múlt, a távoli ősök elképzelt-kutatott élete és az örökölt-átélt traumák is nehezítették a szerző számára ezt a soha el nem odázott munkát, amely a Térey-hagyaték végességében „egy cívis vallomásai”-ként elénk tárul.

SzD

Borítókép: Puskás István, Debrecen alpolgármestere és dr. Szirák Péter, irodalomtörténész