Alkotói világok, közös erőtérben

Aligha ilyen jubileumi esztendőre számított Tamus István, az idén húszéves Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének (GADE) az elnöke. – Sikeres is volt, meg nem is – ahogy ő fogalmaz beszélgetésünk kezdetén, az eseményeket felidézve. – Két és fél hét után be kellett zárni mind a két kiállítást a járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések miatt – utalt a grafikusművész egyfelől a Debrecenért – Debrecenart című pályázati tárlatra, melyet október 22-én a Modemben nyitottak meg, s amelyen minden alkotó egyéni módon fogalmazhatta meg debreceniségét. A másik kiállítást ugyanaznap mutatták be a Bényi Árpád teremben, ezen az elmúlt húsz év munkáiból válogathattak a művészek, s néhány meghívott alkotónak úgyszintén lehetőséget adtak, mint például a kiskőrösi testvérszervezetükből Kunhegyesi Ferenc roma művésznek (a GADE az alapszabálya szerint a kisebbségi kultúrát is igyekszik felkarolni).

A jubileumi tárlathoz készített, míves kiadványt azonban semmilyen vírus nem űzi már vissza a nyomdagép innenső oldalára. A képben és információban egyaránt bővelkedő könyvkatalógus – melynek művészeti szerkesztője Velényi Rudolf grafikusművész, GADE-tag, technikai szerkesztője Molnár-Tamus Viktória, a nyomdai előkészítés pedig Gergely Attila (Színforrás Kft.) munkája – méltó összefoglalása és szó szerint is lenyomata az egyesület értékőrző tevékenységének. Azzal együtt persze, hogy a társaság önmagában is összegző jellegű: a hagyomány és a modernség, a hely szelleme és a nemzetközi beágyazottság, az egység és a sokféleség együtt van képviselve a GADE-ben.

Legyen saját fórum!

Az elnevezés az egykori debreceni Ajtósi Dürer Céhre vezethető vissza, melynek Várkonyi Károly, a GADE névadója és korelnöke a tagja volt. Hiánypótló és jogfolytonosságot jelentő gesztusként valósult meg az elődök követése a névválasztásban, Ajtósi Düreren keresztül a magyar művészetnek az európai kötődéseire is reflektálva – derül ki Tamus István szavaiból. (Az Incognito Pubban szintén október 22-én emléktáblát állítottak a megalakulásnak, illetve Várkonyi Károlynak.)

Annak a hátterében, hogy egyesületbe tömörüljenek, gyakorlati felismerés is állt. Tamus István felidézte, a ’70-es, ’80-as években a nagyobb jelentőségű kiállításokon a grafikai alkotásoknak általában egy fal maradt. Ennek a művészeti ágnak viszont ez nem feltétlenül kedvez, hiszen szükség van a befogadásához a közelségre is, ebből fakadt az igény, hogy legyen a grafikának egy saját fóruma. Épp az ezredforduló előtti években jött létre a derecskei Hajdú-bihari Grafikai Művésztelep is, szintén jelezve, hogy érdemes szorosabbra fonni a köreiket. Az alapító 12-ek között egyaránt jelen voltak a nagy mesterek (Várkonyi Károly, László Ákos, Józsa János, Szilágyi Imre, Török Anikó), az akkori középnemzedék (például Burai István, Fátyol Zoltán, Lukács Gábor, Subicz István, Tamus István), illetve már az általuk nevelt következő generáció tagjai is (Fehér Csaba, László János).

Az európai gyakorlatba való beilleszkedés – mely egyszerre folytonos öröksége és kortárs igénye a grafikának – szintén mozgatórugóul szolgált a cívisvárosbeliek összefogásának. Debrecenben a rézmetsző diákok ténykedésével kibontakozó hagyomány – mely aztán a huszadik század elejére már előkelő helyet foglalhatott el a magyar grafika rendszerében – kedvező előjelnek bizonyult a mai művelőknek is. 2014-ben, „500+1 év után” – a GADE kezdeményezésére – már nagyszabású kiállítássorozattal emlékezhettek meg az európai grafika fél évezredéről, s az egyesület a fennállása alatt a földrész és a világ több országában megmutatta már a debreceni grafika értékeit.

Van is mit megmutatni, hiszen az imént bemutatott folyamatok oda vezettek, hogy önállóvá és nagyon erőssé vált a debreceni grafika, határozott karakterű alkotókkal. – Ha csupán a linómetszést veszem mint klasszikus műfajt, nem tudnék két egyforma egyéniséget mondani – illusztrálta Tamus. – Az idei könyvkatalógussal együtt hét olyan dokumentumunk látott napvilágot az elmúlt húsz évben, amelyeket ha száz év múlva fellapoz valaki, láthatja, hogy ez a 35-40 alkotó mind-mind külön műfajt képvisel, önmagukban is kiváló emberek, tanárok, művészek – hívta fel a figyelmet az elnök. Egyúttal megjegyezte:

sok olyan érték van még a debreceni képzőművészetben, amely nagyobb odafigyelést kíván, hiszen például a néhai Móré Mihálynak rembrandti szintű rajzai porladnak egy raktárhelyiség zugaiban.

Az egyesületnek azonban Tamus szavai szerint nagyon kevés a lehetősége arra, hogy múzeumi szinten is felvállalja gyűjtemények gondozását.

Otthon itt és ott

A GADE legutóbb a Batthyány utcai Belvárosi Alkotóműhelyben (BAM), az egykori olvasóterem helyén talált ideális körülményekre – a Debreceni Fotóklubbal közösen – a szakmai munkához. Nyári táborokat és egész évben működő rajziskolát is működtetnek, és szeretnének ott kisebb kiállításokat megrendezni, szabadtéri műfajoknak egyaránt teret adva. Az alkotótevékenység kibontakozását, folyamatos érlelődését mindemellett saját művésztelepén is elősegíti a társaság, kezdetben Balatonfüreden, majd az utóbbi három évben már az ahhoz közeli Paloznakon.

Az idő mindeközben persze telik. – Húsz évet öregedtünk mindannyian – jegyezte meg Tamus István –, és nagy szükség volna olyan fiatalokra, akik szívesen tennének a közösségért.

Fábián György