Kicsiségében rejlik a bihari egyházmegye erőssége

A Magyar Református Egyház akkori történetének legfiatalabb esperesének választották meg 37 éves korában Nagy Zsoltot, 2002-ben. 2003 januárjától három cikluson át, 18 évig szolgált a Bihari Református Egyházmegye espereseként, az egyházi választási törvény értelmében a harmadik ciklus letelte után nem jelölhető újra a tisztségre, így – mint korábban is – biharkeresztesi lelkipásztorként folytatja tevékenységét. Mint mondta, így több idő, energia és imádság jut majd a biharkeresztesi gyülekezetre.

Nagy Zsolt lelkészcsaládba született, édesapja Ilk lelkésze volt, majd Dögére költözött a család. – Nagy hatással volt az életemre édesapám szolgálata. A dögei gyülekezetben nagyon aktív, működőképes ifjúsági közösség volt a felnőttgyülekezet mellett, én is bekapcsolódtam ennek a református közösségnek az életébe. Nagyon sok jó példát láttam magam előtt, ami segített a keresztyén életút megtalálásában – mondta a Naplónak a leköszönő esperes. Kisvárdán érettségizett, majd a debreceni, akkor még Teológiai Akadémiának hívott, ma már egyetemként működő intézményben tanult tovább.

Mielőtt a tanulmányait elkezdhette volna, az akkori rend szerint behívták sorkatonai szolgálatra, így másfél évet Lentiben töltött. Szintén lelkész feleségével – négy felnőtt gyermekük van –, 1989-ben kötöttek házasságot, ebben az évben kapott az akkori püspöktől, dr. Kocsis Elemértől lelkészi kirendelést.

– Püspök úr kirendelt a Berettyóújfalu-Szentmártoni Református Egyházközségbe, mint hétvégi, kisegítő szolgálatot teljesítő teológushallgatót. Az ötödévemet úgy végeztem a teológián, hogy közben már kint voltam gyülekezetben, mindennap Berettyóújfaluból jártam be az órákat látogatni. 1992-ben szenteltek fel lelkésszé; míg Biharkeresztesre nem kerültünk, addig 13 éven át a szentmártoni gyülekezetben szolgáltam, egy ideig Berettyóújfaluban, s mivel feleségemet a bakonszegi gyülekezet választotta meg lelkészéül, természetesen ott is – beszélt életútjáról Nagy Zsolt.

Áttekinthetően, személyesen

Az első esperesi megválasztása 2002-ben volt, azzal az előzménnyel, hogy az előző, hatéves ciklusban már az egyházmegye lelkészi főjegyzővé választották. – Az esperesi székfoglalómhoz az alábbi igét választottam vezérigének: „Egymás terhét hordozzátok, így teljesítitek a Krisztus törvényét.” Prioritásként kezeltem, hogy az egyházmegye gyülekezetei valóban egységet, közösséget alkossanak, figyeljünk oda egymásra. Ne csak a lelkipásztorok, hanem a gyülekezetek, presbiterek, gondnokok is érezzék, nem egy szál magukban vannak református keresztyénként ebben a világban, hanem egy nagyobb közösséghez tartoznak – fogalmazott.

– A Bihari Református Egyházmegye a Tiszántúli Református Egyházkerület legkisebb egyházmegyéje, de mindig az vezérelte a gondolatainkat, hogy ezt a „kicsiséget” jól kell tudni használni, hiszen ebben rejlik a nagyságunk. Áttekinthetők vagyunk, személyes kapcsolataink lehetnek egymással a gyülekezeteken belül. Azonosak az örömeink és gondjaink is. Három olyan gyülekezet van, amely nagyobbacska, de a többi mind kistelepülésen van. Tapasztaljuk mindannyian a fogyás szomorúságát, az elöregedés minket is nagyon mélyen érintő tényét – mondta a leköszönő esperes, aki a tisztségre mindig szolgálatként tekintett.

– Óriási megtiszteltetés és felelősség egyben, hogy az egyházmegye 26 gyülekezete három cikluson keresztül megtisztelt a bizalmával. Az elmúlt időre nézve csak a hálaadás gondolata fogalmazódik meg bennem. Hálás vagyok az örökkévaló Istennek, hogy egyáltalán megélhettem ezt. Hálás vagyok azoknak a szolgatársaknak és gyülekezeti tagoknak, akik megtiszteltek bizalmukkal. Haszontalan szolga voltam én magam is, hiszen csak azt tettem, ami a kötelességem volt, de öröm van a szívemben, hogy megélhettem életemnek ezt a szép szakaszát – vallja Nagy Zsolt.

KD