Hajdúsági Farsang anno

Az idősebbek még emlékeznek rá, mennyire készültek a vendéglátósok a január végétől, február végéig tartott eseménydömpingre. Nem volt pandémia, Covid, vakcina, operatív törzs és Cilike. A megye legkisebb krimójában is nóta- vagy táncdalesteket hirdettek a kézzel festett plakátok.

Jómagam áhítattal és irigykedve néztem a fellépők névsorát, az akkori sztárok mind Debrecenbe költöztek egy hónapra. A közelükbe se mehettem. Aztán egy betegség felülírta a sóvárgásomat.

Túl voltam az országos Ki Mit Tud televíziós selejtezőjén, esélyem sem volt Gálvölgyi mellett, de örültem a lehetőségnek. Csörgött az otthoni telefonunk. A megyei vendéglátó vállalat munkaügyise keresett, kérdezte, mit csinálok éjszakánként. Tudniillik, az Aranybika bárjának műsorában megbetegedett a Csokonai Színház kiválósága, Simor Ottó, be tudnék-e ugrani. Mondtam, ha nekem is a Víg özvegyből kell el­énekelnem Daniló belépőjét, felejtsenek el.

– Nem – volt a válasz, azt csinál prózában, amit akar, csak legyen tizenkét perc. És, ha lehet – tette hozzá –, mutassa meg a működési engedélyét!

Ilyen nem volt. Viszont másnap a Bika Bartók termében vagy száz zenész várakozott arra, hogy a szigorú zsűri előtt bizonyíthassa tehetségét, és megkaphassa az OSZK – Országos Szórakoztatózenei Központ – papírját. Odavittek, ráparancsoltak az ország legjobb népi zenészeire, hogy nekem passzus kell.

– Mit tud? – kérdezte Budai Ali bácsi, a nemzetközileg is elismert zenekarvezető.

– Konferanszié vagyok.

– Az nem kell – fitymálta le be sem mutatott tehetségemet, énekeljen valamit.

Ekkor hangzott fel először és utoljára a Bartók terem hatalmas színpadán a Magay Klementina által kedvelt sláger, az Almát eszem cimbalomkísérettel. A második refrént már nem kellett ismételnem, azonnal engedélyhez jutottam, csak tűnjek el. Így lett belőlem egyik napról a másikra – papíron – vizsgázott cigányzenész. Brácsás. Ezzel a névvel! A két napból végül közel húsz esztendő lett.

Manapság csak arra vágyom, hogy végre beüljek kedvenc kávézómba és elmélkedhessek, mint anno 1793-ban Csokonai, aki sejthette a mai vírus támadását, mert így ír A fársáng búcsúzó szavai című költeményében: Majd megjön tán egészsége, Hervadó kedve, s szépsége, A költség is tán kijő: Most nyúgodjunk: Ádiő!

Weisz György, a Napló korábbi munkatársa