Megnéztük a négyórás szuperhősfilmet, és végül is nem bántuk meg

A covidhelyzet miatt annyira kifordult a filmipar, hogy az utóbbi szűk másfél év egyik legnagyobb blockbustere egy 2017-ben bemutatott szuperhősfilm újravágott, bővített változata lett, amit ráadásul moziban le sem vetítettek. Vírus ide, vírus oda, ezzel még a feje tetejére állt világ új normáihoz egyre inkább hozzászokva is egészen furcsa szembesülni. A Warner már tavaly májusban bejelentette, hogy a rajongói nyomásnak engedve elhozzák az HBO Max-ra (ami Magyarországon egyelőre az HBO Go-t jelenti) Az Igazság Ligája négyórásra hizlalt Zack Snyder-féle változatát. Legalábbis ez az ok a hivatalos magyarázat, aztán persze gondoljon mindenki, amit szeretne, de ezt olvasva talán nem alaptalanul villan fel a rizsadetektor a szkeptikusok agyában, ugyanis a stúdiónak azért valószínűleg az sem jön rosszul, hogy a mozibezárások idején legalább a saját streamingszolgáltatását fel tudja kicsit turbózni relatíve alacsony befektetéssel.

Snyder egyébként annak idején a lánya halála miatt hagyta ott a moziverzió rendezői székét, melyet az első két Bosszúállók-filmet is dirigáló Joss Whedon vett át, főleg azért, hogy oldja kicsit a készülő mozi borús hangulatát. Merthogy kettejük stílusa borzasztóan messze áll egymástól, Snyder nyomasztóbb, melankolikusabb, és inkább az egyéni drámára épít, Whedon meg ezzel szemben szívesen visz lazaságot, humort a filmjeibe, és a csapatdinamika ábrázolásához is jobb érzéke van. Ennek megfelelően óriási, ritmustalan és kontrasztos katyvasz lett a 4 évvel ezelőtt bemutatott eredeti változat, aminek persze egyértelmű kritikai bukás volt a vége, és bár a 650 millió dolláros bevétele laikus szemmel nem biztos, hogy rossznak tűnik, a film még így sem termelt profitot. Összehasonlításképp a nagy konkurens Disney négy Bosszúállók-mozija egyenként 1,4 és 2,8 milliárd között hozott, szóval a stúdió előzetes várakozásaihoz képest ez az összeg még az aprópénznél is kevesebb.

Így érkeztünk el 2020 tavaszához, A Nagy Bejelentéshez, amit amúgy igen tudatosan felépített reklámkampány követett a rendező és a színészek bevonásával. Sőt, Zack Snyderhez még nagyjából 70 millió dollárt is hozzávágtak különböző utóforgatásokra és a CGI csinosítására, szóval tényleg úgy tűnt, hogy a Warner nem alibizik, és komolyan gondolja ezt az egészet. Az alaptörténeten nem változtattak szinte semmit, lényegében maradt ugyanaz, mint az elődé, egy félmondatban össze is foglalható, és mi sem mennénk most bele ennél jobban: Superman halála után a szuperhősök Batman és Wonder Woman vezetésével kénytelenek összefogni egy egész világot fenyegető gonosz ellen. A rendező a hírek szerint teljesen szabad kezet kapott, hogy megvalósítsa eredeti vízióját, és nem is fogta vissza magát, ennek eredménye lett végül a négyórás játékidő. Ami, hát, sok is, meg nem is. Egyfelől a legkényelmesebb kanapén is szörnyen nehéz bármit végigülni, ami ennyire hosszú, másrészt rengeteg karaktert mozgat a forgatókönyv, többet, mint a 2017-es, és mivel a Warner a Disneyhez képest fordítva üli a képregénymozis lovat, tehát nem bontotta ki külön előzményfilmekben az összes szereplőt, kell az a négy óra az alapozáshoz, az elmélyítéshez. Itt jöhet be a kérdés, hogy miért nem csináltak akkor már sorozatot belőle, és bár Az Igazság Ligája új változatát hat fejezetre és egy epilógusra tagolták, ez ennél jobban fragmentálva egyszerűen nem működne, annyira nem epizodikusan mozognak együtt a történetszálak, teljesen másfelé megy az alapkoncepció.

Ez a hossz arra mindenképpen jó, hogy kivasalja az eredeti változat gyűrődéseit, és felkiáltójellé egyenesítsen pár nagyobb kérdőjelet a sztoriban. Na meg persze arra, hogy a Snyder-rajongók extrém sokáig, koncentráltan kapják a rendezőre jellemző manírokat, mint például a lassításokra és szuper beállításokra épülő erős vizualitás, a korrekt akciók és a mindent átható komorság. Itt most rosszmájúan megjegyezhetnénk, hogy lassításból például annyi van, hogy ha normál tempóra állítanánk ezeket a jeleneteket, kapnánk egy háromórás filmet. Jó, ez persze valamennyire túlzás, de Snyder itt olyan képsorokat is kilassít, amiknél amúgy semmi szükség nincs erre. A megoldás egy-két látványosabb pillanatnak elég jól áll ugyan, de Az Igazság Ligája legcikibb percei is egy nagyon hosszú lassított részhez kötődnek. Ez az analógia egyébként a teljes filmre ráhúzható: többnyire iszonyúan kínos és az átlagosnál csak egy picit jobb jelenetek váltogatják egymást, melyek közé néha befér pár egészen klassz is. A film döcögve indul be, de alapvetően végig jó a ritmusa, a képi világ az unalmasabb részeken is átlendít. A dialógusok viszont erre nem képesek, és ez nagy kár. Nyilvánvalóan senki sem várt Aaron Sorkin-féle verbális pofozkodást, mert ez nem erről szól, de az itteni párbeszédek egy nagyobb hányada pusztán száraz expozíció, a többi meg csak simán lapos.

De a film néha ott is megbicsaklik, ahol papíron a legerősebbnek kellene lennie: a látványban. Ugyanis csak a jelmezek egy része kapott új dizájnt, többségük még mindig kaotikus és túlgondolt (Cyborg például továbbra is úgy néz ki, mint egy nagyra gyúrt alufólia-galacsin), de a CGI-re költött dollármilliókat is használhatták volna hatékonyabban, mert egyes jelenetekben kifejezetten ronda a számítógépes grafika. A hangokkal viszont nincs baj, a 2017-es filmből Snyder távozása után szintén dobbantó Junkie XL is jó filmzenét rakott össze, sokkal jobbat, mint 4 éve Danny Elfman, és a maroknyi pluszban választott aláfestő dal sem rossz, más kérdés, hogy egyáltalán nem passzolnak azokba a jelenetekbe, ahová egyébként szánták őket, de egyrészt ez is tipikus Snyder-jelenség, másrészt meg tényleg ízlés dolga, kit mennyire találnak el.

Lehet, hogy egy koncentrált felsorolásban soknak tűnik ennyi negatívum, de az egyértelmű, hogy a filmet sikerült koherens egésszé gyúrnia Snydernek, aki amúgy egyetlen dollárt sem kapott ezért a munkáért. Pörögnek az események, végig tartunk valahonnan valahová, ok-okozati kapcsolat van a történések között; ez más filmeknél a puszta minimum, de a 2017-es változatot ismerve itt azért elég nagy szó. Oké, kellett hozzá a rendkívüli játékidő, meg egy engedékeny stúdió, de a végeredmény fogyasztható, csak legyen elég popcorn, üdítő, meg mosdó elérhető közelségben. És ami a lényeg, az IMDb-pontszámra ránézve az alapcélt is sikerült vele elérni: a film valamennyire igazságot szolgáltat a rajongóknak, akik egy korrekt szuperhősfilmet vártak 2017-ben, aztán végül óriásit kellett csalódniuk.

Értékelés: 3/5

Raffer Attila