A hajdú ősök nyomában: történelmi kiállítás nyílt Tégláson

A történészek, levéltárosok körében régóta tudott, hogy Téglás is hajdúváros, egykor magánföldesúri hajdúkat telepítettek a ide. Akkoriban ez nem volt egyedülálló eset. Ennek bizonyítékait a településen megrendezett kiállításon mutatják be. A tárlatot Szálkai Tamás főlevéltáros nyitotta meg, s a Naplóval is megosztott néhány részletet a Téglás hajdúmúltját bizonyító dokumentumokból.

A téglási hajdúk Rákóczi György, akkori borsodi főispán (későbbi erdélyi fejedelem) 1621-ben pusztán álló téglási részbirtokára telepített 28, név szerint felsorolt katonát, akikhez az oklevélre utóbb rávezetett jegyzék szerint még 15-en csatlakoztak. Rákóczi az irat szerint minden „paraszti szolgálattul és adófizetéstül” mentessé tette a hajdúkat, akiknek cserébe két hónapig ingyen, azon túl zsoldért „lovuk hátán jó hadi készülettel, fegyverrel, kopjával és puskával” kell szolgálniuk. Vezetőjük a hadnagy, aki esküvel kötelezi magát, hogy „akármi rossz csavargó, semmirekellő embert” nem fogad be. A fennmaradt iratok tanúsága szerint ez a megállapodás később több hasonló telepítés alapjául szolgált.

Változó népesség

A jobb megélhetést kereső hajdúk között nagy volt a mobilitás, 1633-ban 10 hajdút írtak össze a településen, akik közül mindössze kettő szerepel az 1621. évi adománylevélben. Ettől függetlenül azonban Téglás kiváltságolt helyzete nem enyészett el. Rákóczi Ferenc (I.) alatt újabb hajdúk érkeztek, akik katonáskodás helyett évi kedvezményes adó (50 forint) megfizetésével tartoztak. A lakosság „megtelepedvén és megszaporodván” már nagyobb gazdasági erőt képviselt, ezért a földesúr 1671-ben már évente 130 forintot kívánt tőlük.

A katonáskodási kedv azonban idővel csökkent. II. Rákóczi Ferenc 1703-ban még védlevelet adott a lakosságnak, hogy a zászlai alá álló családfők távollétében a települést ne érje kár, négy évvel később azonban nyílt parancsban szólítja fel „Téglás hajdúváros” hadnagyát, hogy „fegyverviselésért adattatott szép kiváltságoknak megrongyolódását és maga sorsának kótyavetyén lett árultatását” függessze fel, mert szerinte a „jó hazafiúságért ajándékoztatott” kedvezményekkel csak azok élhetnek tovább, akik „állhatatos fegyverviseléssel” magukat és utódaikat érdemessé teszik.

További kedvezmények

Rákóczi felkelése után birtokai a koronára szálltak és kamarai fennhatóság alá kerültek. A továbbiakban „hajdú kiváltságokról” szó sem eshetett. Téglás azonban távol eső birtoknak számított, így a kamarának egyszerűbb volt a földesúri jogokból származó bevételeket évente egy összegben beszedni, semmint uradalmi apparátust fenntartani, ezért a dézsmát, mészárszék és kocsmatartás jogát a településnek bérbe adta. Újabb nagyobb lépést a lakosság számára a vásártartási jogot is adományozó – 1800-ban kelt – mezővárosi kiváltságlevél jelentett, amit az akkori földbirtokos Bek Pál járt ki az uralkodónál. E szerint I. Ferenc király az ország más „felemelkedett” városaihoz hasonlóan évente négy országos és szerdánként heti vásár tartását engedélyezte Téglásnak.

Felidézi a hajdúmúltat

A sokat forgatott adománylevél a hajtások mellett többször elszakadt, emiatt Szendrey István egyetemi tanár 1971-ben „sok helyen olvashatatlan” iratként említi. Az Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának gondos őrizetében lévő 400 éves papírlap a szakszerű restaurálás után, kisimítva – majd három tucat társával együtt – felidézi Téglás hajdúmúltjának eseményeit. Kijelenthetjük, hogy az irat a település történetének egyik sarok- és ékköve, amit az önkormányzat jóvoltából díszes kiadvány formájában már a lakosság is kézbe vehet.

Szálkai Tamás