11 dal

2021.09.24. 14:21

Kijött a sápi Mezei Renátó első albuma

Mezei Renátó az elmúlt időszakban tizenegy zeneszámmal ajándékozta meg rajongóit.

Renátó és testvére, Merci egész nyáron színpadon voltak | Fotó: Mezei Renátó-archív

Megjelent első albuma Mezei Renátó sápi énekesnek, amely a Gyere ide, bújj hozzám címet kapta, ugyanis ez volt az a zeneszám, ami meghozta az előadóművész sikerét.

Renátó és testvére, Merci egész nyáron színpadon voltak | Fotó: Mezei Renátó-archív

Ahogyan arról már korábban beszámolt lapunk, a sápi származású roma előadó már gyermekkora óta énekel, ám idén év elején ismerhette meg őt a nagyközönség, több millióan hallgatták meg a Gyere ide, bújj hozzám című dalát, ami egyébként a napokban megjelent albumon is szerepel – tudtuk meg Renátótól.

A hanglemezen tizenegy dal kapott helyet, amelyek többnyire átdolgozások, ebből a legtöbbet a fiatalember írta, illetve akadnak olyan számok is, amiket még nem hallhatott a nagyközönség.

– Mozgalmas nyarat tudhatunk magunk mögött, számtalan fellépésen vagyunk túl, amiket nagyon élveztünk, és reméljük, a hallgatóság is. Most is folynak a munkálatok, nem állunk meg, hamarosan szeretnénk kiadni második albumunkat – osztotta meg a Naplóval, hozzátéve, a rajongók a jövőben is a megszokott stílust várhatják a formációtól, ugyanis mindenük a mulatós zene.

NE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában