Akiket a hajdúsok meglocsolnak, egész évben nem hervadnak

„Lányok, lányok, gyöngyvirágok, azért jöttünk most hozzátok, hogy a piros tojást párjával adjátok.” E sorok járhatnak Majer Tamás fejében, miközben a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Hatvan utcai székházába igyekszik hétfőn kora reggel. Hét órakor találkozik itt tizenöt legény, akiknek feltett szándéka frissre öntözni a tánccsapat lányait. Viseletükön elvégzik az utolsó simításokat, hiszen nem lehet akárhogy odaállni a házak elé, amelyekben piros orcájú, fonott hajú „virágszálak” várják terített asztallal őket húsvét másodnapján.

Idén a művészeti csoport kisbuszával vágnak neki a hervadást megakadályozó küldetésnek. Korábban csizmájukat koptatva, lovasszekérrel, sőt „főnixszárnyakon”, pontosabban a DKV szolgáltatásait igénybe véve járták a várost. Évekkel ezelőtt egy emlékezetes alkalommal épp buszra szálltak, egy gitározó társukkal együtt – mesélte Tamás. Ahol hangszer és énektudók vannak „összezárva”, ott nem maradhat sokáig csend. Rázendítettek, az utasok mosollyal fogadták a vidám társaság előadását, mígnem a Faraktár-híd lábánál a sofőr félrehúzta kormányt, leparkolt a buszmegállóban, és a hangosbemondóban elhangzott a vészjósló mondat: Hozzátok ide azt a gitárt! A zenész kénytelen-kelletlen előresétált.

A sofőr elvette a húrost, és – mindenki meglepetésére – hangolni kezdte. Pár perc állítás után játszott rajta egy dalt, és elégedetten visszaadta. Most már jó lesz – mondta. Mindenki megkönnyebbült, és folytatódott a zenés utazás.

Terített asztal, hímes tojás

Idén ötállomásos a körút, ennyi háznál gyűlik össze kisebb csoportokban a csaknem negyven lány. Varga Amanda, az egyik házigazda elmondta, a locsolást megelőző napokban találkoznak a csapattársakkal, és tojást festenek, illetve az ételekről egyeztetnek. Minden évben igyekeznek kreatívan díszíteni a tojásokat, idén a hagyományos hagymahéjas és egyéb természet adta zöldségek, fűszerek színező hatását használták ki. Ki-ki pogácsával, muffinnal, aprósüteményekkel készült. Hétfőn kora reggel találkoztak a megbeszélt helyszínen, népi ruhába öltöztek, elrendezték az ünnepi asztalt, sonkát, kalácsot, italt is tettek rá, és várták a vendégeiket.

Tamás húsz éve e művészeti csoport tagja, ezért a komolyan vett hierarchiai rendben ő magasabb pozícióban van, ez azt is jelenti, hogy a cikket kezdő versike már csak múltidézés. Idén a tizenegy ifjún a sor, hogy különböző költeményekkel csalogassák ki a házakból a „virágszálakat”, s rábírják őket, feleljenek igennel a fontos kérdésre: szabad-e locsolni?

Nem tudom, volna-e jelentősége a nemleges válasznak, de példa még nemigen volt rá.

A fiúk komolyan veszik feladatukat, egész évben frissek maradnak, akiket ők meglocsolnak. Szódavizes palackkal, vödörrel áztatták a lányokat.

A megpróbáltatásokat enyhítendő végül illatos parfümmel és két puszival is illették a férfiak a nőket, akik beinvitálták őket. Miután az üde lányok a vizes ruhát átcserélték, közösen fogyasztották el az ételeket. Ilyenkor időnként nótázásba, táncba fordul az ünneplés.

Ma már tanítja, amit kapott

A 23 éves Amanda kedvencei a Mezőségről származó táncok, s dalok. Gyakorta énekli például a Fehér fuszulykavirág kezdetűt. Ő élete nagyobb részét e közösség kötelékeiben töltötte, tizenöt éve hajdús, ma már tanítja a kisebbeknek azt, amit ő kapott a tanáraitól. A Magyar Táncművészeti Egyetem felvételijére készülő fiatal nem csak a szakmai tudásra célzott ezzel. Hangsúlyozta,

az összetartás és a segítőkészség a csapat legfőbb erénye. Elemi élménye, hogy bárkire bármikor számíthat.

Kérdésemre felidézte a sokévnyi locsolkodás közül a számára legemlékezetesebbet. A pandémia előtti, legutóbbi, 2018-as eseményre a fiúk személyre szóló, maguk költötte versekkel készültek. Ezen mindannyian jót mulattak.

Amanda húga szintén hajdús, a családjuk többi tagja ugyancsak várja az ilyen alkalmakat, élvezettel vesznek részt a hagyományőrzésben, segítenek az előkészületekben, majd csatlakoznak a jókedvű fiatalokhoz.

HaBe