Műalkotássá formálják azt, amit csak a hortobágyi puszta adhat

Van, aki hétezer kilométert tesz meg azért, hogy a puszta szépségét befogadhassa, s képzőművészeti alkotássá formálhassa mindazt az élményt, amivel a Hortobágyi Káplár Miklós Nemzetközi Művésztelepen gazdagodik. A tábor hétfői megnyitóján a Titi Éva Faluházban húsz művész vett részt, a meghívottak listáján szereplő két Kijev mellől érkezőt még a napokban várják. A szervező egyesület elnöke, H. Csongrády Márta bemutatásából kiderült, az ország számos pontjáról, a határ mellől, valamint Kazahsztánból is útra keltek neves művészek, hogy ihletet merítsenek ebből az itt élők számára oly édes és gazdag „semmiből”. Halász D. János idén lett az egyesület főtitkára, ő hallotta ezt a minősítést a tájat nem ismerőktől, amikor Békés-megyéből az Alföldre került.

Amikor az ember elmegy felderíteni a semmit, kiderül, hogy talál egy olyan csodát, amit még az Unesco is méltónak találta arra, hogy a világörökség részévé tegye. Azok az alkotók, akik évről évre visszatérnek, meglátják ezt a csodát, és minket gyönyörködtető műveket készítenek belőle

– mondta.

Jakab Ádám, a tábort vendégül látó település polgármestere felidézte, sok évvel ezelőtt három akkori kollégájával színházi előadást készítettek e falak között, amelyek a következő tíz napban műteremként, majd egy évig kiállítótérként szolgál. Hangsúlyozta, Hortobágy olyan ikonikus része az országnak, ami telis-tele van művészeket inspiráló helyekkel. Jelen állapotában, felperzselten, megsárgultan ugyan nem a legszebb képét mutatja, de nekünk, hortobágyiaknak így is gyönyörű.

Nemcsak a helyieknek, hanem a kilométerszázakat maguk mögött hagyóknak is hasonló a véleménye, a Kárpátalján élő Klisza Krisztinát egy gyermekkori kirándulás emléke vonzotta ide.

Olyan élmény volt, ami egy egész életre kihat, tetszett a puszta, élveztem az állatok látványát, vártam, hogy visszajöhessek

– felelte kérdésemre.

Az ungvári vár restaurátorosztályának vezetője, illetve a helyi művészeti akadémia oktatója most először jár a táborban, de szintén jelen lévő képzőművész édesapja sokadik éve visszatérő vendég. Krisztina vallja, a szabad alkotásra mindig lehet időt találni, de nagyon jó, hogy itt tíz napig erre koncentrálhat. Mivel otthon leginkább a hegyvidék a múzsája, különleges élmény és várt kihívás számára a puszta megörökítése olajfestékkel a vásznon.

Aki a nyitányra érkezett, csupán az asztalokon szépen rendezett terítékből sejthette, hogy valamiféle szervezett ünnepély várható. Egyébként osztálytalálkozónak, régi barátok örömteli beszélgetésének tűnik inkább az esemény, hisz a vendégek kisebb csoportokban állva diskuráltak felszabadultan a megnyitó előtt. A táborral 1986 óta kapcsolatban lévő H. Csongrády Márta megerősíti:

ez a tábor igazi értéke, illetve az, hogy az ittlévők világszerte viszik a hírét Hortobágynak.

A kézzel fogható értékei pedig az elkészült művek, amelyek a Titi Éva Faluház falát díszítik egy éven át, majd az egyesület kincsévé válnak.

HaBe