Egymás nélkül nem jutunk semmire – a közösségi művelődés muníció az élethez

– ezzel a mondattal simította mosolygóssá csodálkozó vonásaim dr. Szabó Irma Ibolya, amikor a nyugdíjas korú népművelőtől érdeklődtem, hogyan bírja szusszal azt a sok tevékenységet, aminek a puszta felsorolása sem ment nekem egy szuszra. A földesi pedagógus leendő szakembereket tanít a Debreceni Egyetemen, és továbbképez közművelődési pályán lévőket is, ő a Földesi Települési Értéktár Bizottság elnöke, önkormányzati képviselőként igyekszik a kultúrát, a helyi közösségek fejlődését támogatni, auditálja a minősített közművelődési intézmény címre jelentkezőket, és 27. éve elnökként szervezi a Földes Nagyközségi Népfőiskolai Egyesület programjait. 
 

Utóbbihoz hozzáfűzi, hogy a jelenleg 36 fős társaság eseményeit ugyan ő koordinálja, de olyan kollégákkal működhet együtt, akikkel ez könnyű feladat. Nem lehet nem hinni neki, mert olyan természetességgel, könnyedséggel mondja, de mégis muszáj kételkedni és a szervezés terheire is gondolni, amikor felidézi: a legutóbbi projektjük lebonyolításában több mint ötezer fő vett részt (van, aki többször) 36 hónap alatt, az európai uniós pályázat nyomán az önkéntességet és a társadalmi szerepvállalást szorgalmazták, csaknem száz fővel kötöttek önkéntesi szerződést. A tagok rendszeresen építik testüket, lelküket többek között közösségi gyaloglással, vízi tornával, világjáró előadással és ételkóstolással, kirándulásokkal, egészséges életmódot célzó programokkal, gyerekeknek szervezett táborokkal, s együttműködnek más civil szervezetekkel és intézményekkel is, az egykori Terefere klubból formálódott népfőiskolai egyesülettel. A szabadművelődés korában Földes híres szülötte, Karácsony Sándor kezdeményezte a népfőiskolák hazai megalakulását.

A közösség a természetes közeg

Az ő nevét viseli most az az általános iskola is, amely 1980-ban nevelési központként épült a településen. Akkoriban magában foglalta az óvodát, az iskolát, a könyvtárat, a művelődési házat és mozit. Ez utóbbi három egység vezetésére kérték fel a magyar–orosz szakos tanári diplomával már tanító dr. Szabó Irmát, később az intézmény általános igazgatóhelyettesévé is kinevezték.

– Közösségi munkát mindig végeztem, bábcsoportunk volt a pedagógusokkal és kirándulásokat szerveztünk. Földesen, Karácsony Sándor szülőfalujában egyébként is nagy hagyománya van a közösségi művelődésnek, de abban az időben rengeteg csoport kezdte meg működését az intézmény keretein belül. A gyerekek csaknem harmincféle szakkörből választhattak, a felnőtteknek is számos lehetősége volt – emlékezett vissza.

S a lakosság élt is ezekkel, kórus, kertbarátkör, szülőszakkör, tánccsoportok, filmklub adott keretet a találkozásoknak, de a helyi szokásokat bemutató népszínmű, a Földesi lakodalmas próbáira is összesereglett a csaknem 80 szereplő. A kapkodó jelenünkben nehéz elképzelni, de a ’80-as évek Földesén az élet része volt a sok közösségi, kulturális program. A népművelő elmondta, a szervezett foglalkozásról kilépve sem szűnt a kapcsolat a tagok között, természetes volt, hogy az építkezésben segítettek egymásnak, betegség esetén mindig akadt látogató, aki bevásárolt, ha szükség volt rá. Kiemelte az Alfa Ifjúsági Klubot, melynek tagjai nagyon fontos szerepet töltöttek be egymás életében. Az ifjak munkát vállaltak együtt, kukoricát egyeltek, tyúkokat pakoltak éjszakánként a helyi telepen, majd a keresetből elutaztak Bulgáriába. – Mindig azt gondoltam, hogy ezt a tevékenységet, hozzáállást továbbadják a gyerekeiknek, és látom is ennek nyomait a felnövők életében – jegyezte meg.

A közművelődés nem dísz

Bár a rendszerváltás idején, amikor az állam kivonult a kultúrából és a piacra bízta annak alakulását, a még csak formálódó mecénásközegben pedig mindenki a helyét kereste, megrendült kissé a közösségek ereje, mára újra felfelé ível a közművelődés pályája. Országos cél a hetvenes-nyolcvanas évekbeli fénykor elérése.

Ennek egyik reménysugaraként beszélt nyilatkozónk a földesi tánccsoportról, amelynek tagjai maguk újították fel nemrégiben a próbatermüket, az önkormányzat pedig pályázati úton beszerzett eszközöket adott a munkához. 

– Egy település önkormányzatán nagyon sok múlik. Azon, hogy van-e szándéka a közművelődést és a kulturális tevékenységet a programjába bekapcsolni mint egy eszközt, ami segíti megtartani az embereket a településen. A közösségi művelődés nemcsak egyszerűen falunapok, rendezvények szervezése, nem egy dísz, hanem szerves része a helység jelenének és jövőjének. A helyi jelleghez alkalmazkodik, és olyan programokat indít el, ami segíti a mindennapi életet. Hasznos tudást ad, muníciót a nehézségek leküzdéséhez vagy épp kikapcsolódási lehetőséget – fogalmazott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának korábbi közművelődési osztályvezetője.

Jár a tisztelet

Gondolkodóba esik, amikor összegzésre kérem, s arra, hogy fogalmazza meg, mire a legbüszkébb e hosszú, tartalmas úton. Végül így felel: – Arra, hogy ezen a pályán belül is sokféle tevékenységbe kezdtem bele, mindent könnyen sikerült elsajátítanom, minden részterülethez volt kedvem. Ma is úgy gondolom, ahogyan az elején, szakmai alázattal kell hozzákezdeni e munkához, és megtalálni benne az örömöt. Mindig fontosnak tartottam a másik ember tiszteletét. Egymás nélkül nem jutunk semmire. 

HaBe