A mese a gyermeki lelket táplálja, mindegy, hány éves a hallgató

„Hol volt, hogy nem volt, hetedhét országon is túl…” – csakhogy hiteles legyen a belépő. A magyar népmese napja alkalmából Rácz Anikó mesemondóval, a berettyóújfalui Bodorka NépmesePont egyik vezetőjével beszélgettem.

Döntéseket hozunk, küzdünk a céljaink eléréséért, és harcolunk a szerelemért. Vagy úgy is mondhatnám, hogy elindulunk szerencsét próbálni, belelépünk a hétmérföldes csizmába, és harcolunk a sárkánnyal a kiválasztottért. Nem kérdés, hogy létünk mérföldkövei éltetik a népmeséket, de vajon velünk élnek-e még ezek a történetek?

Anikó nem is olyan régen aktívan gyűjtött cigány népmeséket, hogy azokat saját illusztrációival egy kötetben kínálhassa az olvasóközönség elé. Saját tapasztalata, hogy nem könnyű ma már olyan régi mesemondót találni, aki valóban tud mesélni, vagy olyan mese van a fejében, amit korábban még nem publikáltak. Végül is, nincs még minden veszve, de fontos, hogy most a mi felelősségünk a kincset érő örökséget tovább éltetni. Ha pedig megtesszük, tegyük azt rendesen!

Erkölccsel, identitással fűszerezve

Anikó egyhamar felnyitja a hallgatóság meselátó szemét, titkának egyik kulcsa pedig, hogy ma már nem fog könyvet a kezében mesélés közben. Úgy gondolja, hogy nagy jelentősége van a magyar népmese népszerűsítésében, az élőszavas mesemondás továbbéltetésében a Hagyományok Háza által indított mesemondó képzésnek, melyen maga is részt vett. – Az élőszavas mesemondás interaktívabb, könnyebb a figyelmet fenntartani vele – mondta.

A kisgyermekekben hét éves korukig kialakulnak az alapvető normák, melyek a társadalomba való beilleszkedéshez szükségesek. A legalapvetőbb szabályok szerint megtanulják többek között, hogy megköszönni és köszönni illendő, de elsajátítják a tegeződés-magázódás, a jó és a rossz fogalmát, a munka és a rend fontosságát. Ezek a társadalmi létünk alapjai, s ezek mintái egytől egyig megtalálhatóak a népmeséinkben is. A gyermekek 3-6 éves korukig a mesékből táplálkoznak, mi pedig kínálhatunk nekik olyan népmesét, melyben az erkölcsi tanítás mellett saját kultúrájuk is adalék. Szűcs Sándor bihari népmeséiben például hazatalálhatnak a legkisebbek, sőt, akár a felnőttek is. Anikóval is így esett. – Azt a nyelvet, azt a gondolkodásmódot, azokat a szófordulatokat hallgatom vissza ezekben a mesékben, melyek engem is a saját gyermekkoromra, a nagyszüleimre emlékeztetnek – mondta el.

Jákékos kvízzel készültünk olvasóinknak, amelyett itt érhetnek el:

A tanítást ne feledjük el

Ha már a felnőtteknél tartunk, ne feledkezzünk meg arról, hogy népmesék eredetileg felnőtthallgatóság számára születtek. A közös munkaalkalmakon digitális eszközök híján a felnőttek egymást szórakoztatták a történetekkel. Fennmaradtak ezek közül félelmetesek és pajzánok is szép számmal, az, hogy kevesebbet találkozunk velük talán annak eredménye, hogy a gyűjtők irodalmasították a mesei szövegeket, hogy azok gyermekek számára is tálalhatóak legyenek. Az obszcén kifejezések éppúgy lemorzsolódtak a mesékből, mint a felesleges sallangok. A folkloristák azonban megőrizték az eredeti felvételeket, szövegeket, így akár ma is hallhatunk, olvashatunk valódi felnőtteknek szóló történetet. Anikó is ezekkel szórakoztatja nagykorú hallgatóságát. – Minden felnőttben ott van a gyerek, csak nem érünk rá ezzel a gyerekkel foglalkozni. Amikor felnőtt korosztálynak mesélek, észreveszem, hogy elfelejtik a korukat. Az ő arcukon is megjelenik a figyelem, a mosoly, az ő szemük is csillog, és ők is ugyanúgy izgulnak a mesehősért, akár a gyerekek. Nem egyszer tapasztaltam már, hogy felnőttek a mesehallgatás után odajönnek hozzám, és megköszönik a mesét. Ez jó visszajelzés – osztotta meg.

S felnőtt fejjel, emlékszünk-e még arra a mesei tanításra, hogy a csak a tiszta szív érdemel jutalmat? Nem csodálkoznék, ha ennél a mondatnál az olvasó már felhördülne: na, ilyen is csak a mesében van. Nem tagadom, valóban, de ha kicsit mégis belegondolunk…

…nem ez volna a világ rendje?

BBI