„Hív a horizont, ahol az ég a földet éri”

Teltházas fogadtatása volt Tóth Csaba és Aradi Csaba: Barangolások a Hortobágy “mellyékén” című könyvének bemutatóján a Debreceni Egyetem Professzori Klubjának csütörtök délutáni rendezvényén a Kenézy-villában. A diavetítéssel és közönségtalálkozóval egybekötött eseményen számos prominens személy méltatta a kötet lírai és fényképészeti kibontakozását. 

Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja saját bevallása szerint számos nagyszerű képet látott már Tóth Csabától, és kíváncsian várta, mi újat tud mondani: 

– Teljességgel meglepődtem, hogy ez valami egészen más. A művészlélekből újfent előbújt a tudós: a természetünket, a környezetünket megismerni vágyó embernek a látásmódja. Egyszerre nemcsak művészi értékkel elkészített alkotásokat látunk, hanem egy tankönyvet. Egyértelmű, hogy ez a páros valami egészen mást hozott létre ezúttal. Ennek a műnek a megszületése egyértelműen az Orvostudományi Kar számára is büszkeség – fogalmazott Mátyus László. 

– Gyönyörködhetünk a csodaszép pásztortanyákban, láthatjuk a kontyos kunyhót, a görbe hodályt. A világ változik, a fotók között megtaláljuk a napelemes tanyát. Megcsodálhatjuk a puszta tél végi, tavaszi arcát, gazdag növény-, madár- és állatvilágát. A szerzők invitálnak minket a téli puszta szépségének egyedülálló hangulatának a megismerésére: sétáljunk egyet, hagyjuk magunkat elvarázsolni, mert ilyenkor még erőteljesebben elvarázsol a végtelenség érzése – méltatta a könyvet Farkasvölgyi Frigyesné, a kötetet kiadó Medicina Könyvkiadó vezérigazgatója. Személyes élményként hozzátette, a kézirat lapozgatása közben óriási meglepetés érte: az egyik fotón visszaköszönt saját szülői háza. 

– A szívem megtelt örömmel, a torkom összeszorult, lepergett előttem egy élet története. Ritkán, vagy talán sohasem fordul elő, hogy a kiadó vezetője kéri a szerzők hozzájárulását, hogy utószót írhasson a könyvhöz. A képet látva mégis elhatároztam, hogy írok egy epilógust, emléket állítva a szüleimnek. Arról, mit jelentett nekik Nagyiván: mindent! Az életet, a biztonságot, az állandóságot, a nyugalmat – emlékezett vissza Farkasvölgyi Frigyesné. 

– Hív a horizont, ahol az ég a földet éri – idézte Aradi Csaba egyik leírását Rácz István. A professzor kifejtette, a horizont a tágasság és a végtelenség élményével szokás összekapcsolni. Megjegyezte, az ógörög nyelvben a szó eredeti jelentése az, hogy „valaminek a határa”. Rámutatott, a két megközelítés mintha egymás ellenkezője lenne. Ez őrződik meg a horizont szó magyar változatában, a látóhatárban. 

– Ez a kettősség végig ott van a képekben és a szövegben egyaránt. Egyszerre ad egy végtelenség-élményt, ugyanakkor egy behatároltságot ebben a világban – mondta. 

 A professzor úgy fogalmazott, ami igazán megfogta a könyvben, hogy mennyire eltűnik a határvonal az emberek és az állatok között, és a lapokon élővilág milyen mély, ősi közösségként jelenik meg. 

– A szerzők – ahogy már a korábbi könyvükben is – ismét megmutatták, hogy ez a végtelen látóhatár, ez a látható semmi mégis valami. Mert ha kiállunk az út szélére, és nézzük az égbolt üvegharangját, az tényleg egyhangú és egyszerű, ha csupán ránézünk. De ha befelé indulunk, és a részleteket is figyelni kezdjük, akkor kiderül, hogy ebben a látható semmiben töménytelen változatosság rejtőzik. Úgy gondolom, ez a változatosság a Hortobágy igazi titka. Ezt az egykor a természet által formált, és az ember által újjáalakított tájat olyan egységben kell megőrizni, ahogy az a világot kerekké teszi – mondta beszédében Szabó József professzor. 

Hajnal László