Londontól Los Angelesig versengenek a galériák a létavértesi Kárándi Mónika alkotásaiért

Sokan ábrándozunk arról, hogy olyan munkánk legyen, aminek minden velejáróját élvezzük, elfogadjuk és szeretjük. Kárándi Mónika ezen az úton halad, ugyanis egy Debrecen mellőli kisvárosból indult óriási ambíciókkal, s lám, a kitartása meghozta számára a kezdeti szakmai visszaigazolások után a nemzetközi elismeréseket: már elmondhatja, hogy a tengerentúlon állítják ki a festményeit.

A létavértesi lány édesanyja varrónő, Mónika szerint tőle örökölhette az affinitását, de konkrétan olyan, aki művészettel foglalkozott volna a családjában, nem volt. – Már viszonylag korán kialakult, hogy a kezdeti lelkes rajzolgatás nyomán művészettel szeretnék foglalkozni, a szüleim pedig arra buzdítottak, hogy olyan dolgot csináljak, amiben sikerélményem van, és ami boldoggá tesz. A művészeti gimnázium után Egerbe mentem egy évre, majd második próbálkozásra felvettek Budapestre, a Magyar Képzőművészeti Egyetemre – mesél eddigi életpályájának kezdeti időszakáról Mónika, aki elmondta, nem kizárólag a festészetre helyezi a hangsúlyt.

– Gimnáziumi időkben is festészettel és rajzolással foglalkoztam, és később az egyetemen is festőszakra jártam, de ettől függetlenül nem mondanám, hogy kizárólag a festészet az én művészeti médiumom. A Medgyessy Ferenc Gimnáziumban Kővári Attila képzőművész volt a rajztanárom, akinek sok mindent köszönhetek. A médiumok közötti átjárhatóság és az azzal való játék fontossága mellett egy olyan könnyed, szabad gondolkodást is elsajátíthattam tőle, amely segített abban, hogy most azt csináljam, amit szeretek. Az utóbbi időszakomra jellemző, hogy kimondottan táblaképeket készítek, de korábban voltak installatív munkáim is: a legutóbbi duo kiállításon, amit Bagi Attilával csináltunk, általam készített kerámiaváza is látható volt – tette hozzá.

Tehetség + szorgalom

A fentiekben már szó esett a kitartásról, amely Mónika szerint elengedhetetlen a művészti pályához, melynek szakmaisága nagyobb részben tanulható. Amikor a példaképeiről kérdeztük, így válaszolt: – Nem tudnék kimondottan valakit kiragadni, s nem is szeretnék nagy klasszikus nevekkel dobálózni a múltból, inkább a saját kortársaimat szeretném itt megemlíteni példaképként. Szerintem elengedhetetlen őket ismerni, figyelni rájuk, hiszen ők azok, akik relevánsak ebben a kérdésben. Őket ha követi az ember, tanulhat és inspirációt is nyerhet – magyarázta Mónika.

A létavértesi fiatal szerencsésnek érzi magát, mivel jelenleg is a festészetből él, amely nagyban köszönhető annak, hogy egy éve hatalmas változás történt a képzőművészeti pályája alakulásában. – Elkezdtem együtt dolgozni egy londoni galériával, s ennek köszönhetően rengeteg új kapu nyílt meg számomra, többek között a fent említett nemzetközi szereplések is – mondta. Hangsúlyozta, hogy ezekre a lehetőségekre sokat várt, s nem volt ez mindig így. A diploma után színházdíszlet-kivitelezésben dolgozott, továbbá templomdíszítő festésben segédkezett, és még néhány alkalmi kreatív munkát csinált. Mint fogalmazott, ez akkor egy viszonylag működő konstrukció volt, ahhoz, hogy egy bizonyos életszínvonalat fenntartson az ember a műtermi munka mellett.

Fajsúlyos témák

Mónika őszintén elmondta, hogy a személyiségéből fakadóan igényli a folyamatos tervezést, amelyből természetesen nem tudja kihagyni a távolabbi jövőbe való tekintést, s ez a festményeinek témáiban is megelevenedik.

Kitért arra is, hogy például a Romantikus disztópia című sorozatának főszereplői egészen hasonlítanak valamilyen idegen létformára, de fellelhető bennük hol több, hol kevesebb antropomorf jegy is. Egy mesterséges édenkertet láttat, ahol nincs jelen, vagy csak részben feltételezhető az ember és a természet összhangja.

Tervezés nélkül nem megy

Ami a munkafolyamatot illeti, mielőtt nekilát egy olajfestménynek, vázlatokat készít, s ezek általában vonalrajzok vagy akvarellmunkák papíron. Majd egy szelekción esnek át, és ezután áll neki a festésnek a műteremben.

– Változó, hogy mennyi időt vesz igénybe egy-egy kép elkészítése, már csak a technika miatt is. Van olyan, hogy egy nagyobb festmény, ami nagyjából 200×200 centiméter, 3–4 nap alatt elkészül. Ezek a napok néha 10 órásak, és nagyon intenzív munkával telnek, illetve van olyan is, hogy egy-egy kisebb méretűn, ami lehet például  100×100 centiméter, több mint egy hetet dolgozok – árulta el Mónika, aki idén például kimondottan sok képet festett – és még nincs vége az évnek... – Az angol fővárosban két önálló kiállításom is volt idén, és körülbelül 25 darab festményt nézhettek meg a galériába betérők – mondta el, felidézve: Hong Kongban és Los Angeles-ben csoportos kiállításokon vett részt, amelyeken  egy-egy munkája szerepelt.

Már a következő kiállításra készül

Szeptemberben két kiállítása is nyílt, egy önálló Londonban és egy csoportos Los Angelesben. Annak egy kisebb önálló anyagát nemrég fejezte be, amit szintén az amerikai nagyvárosban lehet megtekinteni október végétől. – Már most is úgy érzem, hogy egy álomban vagyok. A következő évben lesz egy nagyobb önálló kiállításom, valószínűleg szintén Los Angelesben, ami nagy falat. A későbbiekben örülnék valamilyen múzeumi kiállításon való részvételnek, illetve szuper lenne, ha bekerülne valamelyik munkám egy nagyobb múzeumi gyűjteménybe. Mindezek mellett pedig szeretnék tovább fejlődni, megújulni abban, amit csinálok és továbbra is szeretném élvezni azt – beszélt a jövőjéről Mónika, aki reméli, tovább tud haladni ezen a megkezdett úton.

ND