Chiléig ment, hogy Dunát rekesszen népitáncával a debreceni Tar Krisztina

Kislánykoromban, amikor megkérdezték, mi szeretnék lenni felnőtt koromban, rögtön tudtam a választ: táncos. Azok a pörgős szoknyák, légies koreográfiák és könnyed mozdulatok elbűvöltek a színpadon vagy az augusztus 20-ai debreceni Virágkarneválon. Ugyan én messzire kerültem ezen mozgásformától, viszont a cívisvárosi születésű Tar Krisztina a néptáncot már ötéves korában elkezdte a Hajdú Táncegyüttesben, majd 1998-ban lett a Debreceni Népi Együttes tagja, ahol körülbelül 15 évig táncolt.

2011 szeptemberében érkezett meg a dél-amerikai Santiago de Chilébe, azóta 180 fokos fordulatot vett az élete, viszont egy dolog nem változott, a néptánc szerelmese maradt. A Chilei-Magyar Duna Táncegyüttes vezetője, foglalkozik fordítással spanyolról magyarra, emellett még a dél-amerikai nyelvet oktatja, és három éve táncterápiát tanul. 2017 óta a Chilei-Magyar Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatói feladatkörét is ellátja. Kriszti a Haonnal megosztotta, miként telnek a hétköznapok a hat éve alapított táncegyüttes életében.

– A próbák alapvetően hétfőnként vannak, de egy-egy fontosabb fellépés előtt plusz gyakorlati órákat is tartok a csoportnak. Az együttes összetétele elég vegyes, vannak Magyarországon születtek, van, akinek onnan van leszármazottja, illetve chileiek is. Természetesen a csoportban való részvétel teljesen nyitott mindenki számára, nincs származáshoz vagy nemzetiséghez kötve, bárkit szeretettel várunk, akiket érdekel a magyar népi kultúra – vágott lelkesen a közepébe Kriszti.

Majd arról beszélt, hogy a tagok nagy részben lányok, így ez egy kicsit leszűkíti a lehetőségeket a koreográfiák tekintetében. – A repertoárunkban kis-magyarországi és felvidéki táncok vannak jellemzően. Viszont előfordult már több alkalommal, hogy meghívtuk a buenos aires-i Regős-, illetve az uruguayi Tündérkert Táncegyüttes vezetőit, és így erdélyi táncokat, kalotaszegit és mezőségit jártunk, amik a legismertebbek. Az elmúlt évek alatt készültek koreográfiák például Szatmár, Dél-Alföld, Somogy és Magyarbőd táncaiból, a legutolsó anyagunk tardoskeddi volt, ami a Felvidéken található – magyarázta.

Saját kezűleg készülnek az öltözékek

A fellépések elengedhetetlen része a népviselet, de az együttes vezetője Chilében nem tud elmenni egy boltba, hogy megvegye azokat. Kriszti erre is talált megoldást, sőt a saját idejét áldozza fel, hogy mindenkinek legyen ruhája az előadásokra.

– Az öltözékünk 99 százalékát én varrom. Itt nagyon minimális az esélye annak, hogy magyar népviseletet lehessen beszerezni. Volt már  példa arra, hogy az itteni magyar közösségtől kaptunk adományként egy-egy ruhadarabot, de ez nem jellemző. Mivel régen anyukámmal sokszor kellett viseleteket rendbe hozni egy-egy fellépés előtt, és ő is varrt szoknyát, blúzt és kötényt, így volt némi fogalmam arról, hogy miként kell ezeket a darabokat összerakni. De ez a gyakorlatban azért jóval bonyolultabbnak bizonyult – tette hozzá viccesen az együttes vezetője.

Elmondta, valahányszor új táncanyagot tanulnak, akkor tanulmányozza az adott tájegység viseleteit, megpróbál hasonló anyagokat beszerezni, és azután jöhet a varrás. A blúzokat például használtruha-kereskedésekben szokta beszerezni, és azokat alakítja át, díszíti ki. Kriszti egyik nagy szívfájdalma, hogy a zenészekkel való közös munka egyelőre csak egy álom, Chilében sajnos nincs zenekar. Buenos Airesben van egy, a Mákos Banda, ami az ottani táncegyüttes táncosaiból áll, de ők főleg moldvai zenéket játszanak.

– Most augusztusban itt voltak Santiago de Chilében, és élő zenére tudtunk moldvai táncházat tartani, aminek óriási sikere volt, illetve a gálaműsorunkon is felléptek, sőt az együttesünk egyik tagja, Natalia Contreras, aki a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, énekelt a zenekarral együtt. A dél-amerikai közös rendezvényeken, a néptánctáborokban, illetve a két évente megrendezett néptánctalálkozón a Dűvő Zenekar szokott zenélni, ami minden alkalommal fantasztikus élmény – mesélte lelkesen az együttes vezetője.

Nincs megállás

Kriszti teherbírása emberfeletti, de a mindennapokban az viszi előre, hogy büszke, ha egy fellépés jól sikerül, vagy amikor látja, hogy a csoport tagjai motiváltak, és apait-anyait beletesznek, hogy jó legyen a koreográfia. Legutóbbi fellépésük a Latin-Amerikai Parókián rendezett Bevándorlók napja alkalmából történt, ahol a chilei-magyar közösséget képviselték, és egy 15 perces műsort mutattak be. Viszont az év legfontosabb előadása az augusztus 27-én megrendezett gálaműsoruk volt, amelyet a Chilei-Duna Táncegyüttes megalakulásának 6. évfordulója alkalmából szerveztek.

– Rengeteget készültünk, új koreográfiákkal és viseletekkel, sőt élőzenei részek és színházi jelenetek gazdagították az előadást. Ami a legjobban meglepett bennünket, az az, hogy két héttel a műsor előtt elfogytak a jegyek, és sokan várólistára kerültek. Nem számítottunk ekkora érdeklődésre, és ez abszolút motivál bennünket, hogy gyakrabban szervezzünk saját rendezvényeket – mesélte meghatódva Kriszti.

Majd azzal folytatta, hogy most kevesen vannak, összesen kilencen, mivel sajnos a Covid-helyzet nyomott hagyott a csoporton is. – Többen elköltöztek Chiléből a szigorú megszorítások miatt, így csökkent a létszám, de reméljük, hogy hamarosan újabb tagok is fognak csatlakozni. A korosztály nagyon vegyes, a legfiatalabb tagunk 23 éves, a legidősebb pedig 78, de nagyon szeretnének gyerekcsoportot indítani, hogy legyen utánpótlás is.

Megtudtuk azt is, hogy sajnos nagyon rövidek a próbák, másfél óra hetente, ami abból adódik, hogy nincs saját termük, ahol próbálnak, így más csoportokhoz kell alkalmazkodniuk. De Kriszti nagyon bízik abban, hogy ez egyszer változni fog, és akkor több és hosszabb próbákat is tudnak majd tartani, hiszen fellépésből nincs hiány.

– Minden helyi magyar rendezvényen jelen vagyunk, illetve a Latin-Amerikai Parókia rendezvényein is minden alkalommal, ugyanis náluk kapunk lehetőséget a próbák megtartására, és a chilei magyar közösség évtizedek óta ehhez a parókiához tartozik, amit eredetileg az olaszok alapítottak. Minden év augusztusában szervezünk egy nagy ünnepi gálát, ami komoly szervezést igényel, egy részről a néptánc előadás összerakása, más részről pedig, minden évben megvendégeljük a magyar közösség tagjait valamilyen magyaros étellel, és táncházat is tartunk – mesélte büszkén Kriszti, hangsúlyozva: aktívan részt vesznek a dél-amerikai magyar közösségek rendezvényein, néptánc- és más táborokban, fesztiválokon, továbbá megemlékezéseken. Mindamellett még a Dél-amerikai Diaszpóra Iskolatábor visszatérő tanára is, ennek okán januárban harmadik alkalommal megy néptáncot tanítani nagyjából 120, 6 és 28 év közötti gyereknek és fiatalnak.

Nagy Dóra