Nem hagyta aludni a Für Elise a dramaturgot

Megdobban a szívünk, ha azt halljuk, hogy egy kedvelt regényünket színpadra állítják. A számunkra fontos olvasmány mondandóját így továbbéltetik, esetleg újragondolják, más formában népszerűsítik. Mindenesetre kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi tükröződik vissza a deszkákról belőle. Arra azonban ritkán gondolunk, ki veszi a bátorságot ahhoz, hogy hetvenoldalnyi szövegkönyvet alkosson abból, amit több száz oldalban fejtett ki az eredeti mű írója. Ki formál bő két óra alatt előadható, a színpadon is érvényes művet egy regényből? Éles látással ki fókuszál a történet néhány legdrámaibb pontjaira, s emeli ki azokat, majd erősíti meg párbeszédekkel? A Csokonai Színház válasza: Adorján Beáta.

Ő a teátrum dramaturgja, akit a háttérben végzett, ám nélkülözhetetlen munkájáról kérdeztünk.

Mint mondta, a feladatkörről folyamatosan változott a véleménye az elmúlt években. Ma úgy látja, a dramaturg egyenrangú munkatársa a rendezőnek és a csapat többi tagjának. Egy új előadásnál első lépésként egyeztet a rendezővel, hogy kiderüljön, ő hogyan képzeli az együttműködést, mik a keretek. Utána beszélgetnek a műről, a készülő produkció miértjeiről és hogyanjairól. Sok mindent együtt találnak ki, de ha például átiratról van szó, akkor van egy nagy felelősséggel járó magányos része is a folyamatnak, amikor meg kell küzdeni az adott művel, az általa felvetett problémák aktuális megjelenítésével.

Az íróasztalnál végzett tevékenység, csak a külső szemlélő számára tűnik könnyűnek. Az alkotói folyamatban mindig van egy kikerülhetetlen gödör. Ennek az alján belső vívódás vár az íróra, aki saját elvárásait, a rendező céljait és a közönség épülését egyaránt igyekszik kiszolgálni.

Erről így mesélt Adorján Beáta: – Sok nap és rengeteg óra munka után egyszer csak elfáradok, és elkezdek tépelődni, kételkedni. Ez együtt jár azzal, hogy elkezdem nem szeretni, amit csinálok, gonosz hangok támadnak rám, és azt mondják, nem jó, amit csinálok, semmit sem tudok, nincs helyem az egészben, semmit nem jelent, amiket mondok, nem értek a színházhoz és ezekkel a hangokkal valamit kezdeni kell. Szerencsére már megvannak a módszereim, és ezeket az elakadásokat egyre jobban kezelem. A férjemmel, Benedek Zsolttal, aki szintén színházcsináló, kialakítottuk a saját módszerünket ezen helyzetek kezelésére, amit egy ideje másoknak is tanítunk, a saját kreatív műhelyünk, a Sztoriműhely kereteiben – osztotta meg.

Nem adta könnyen magát a Für Elise

Gödrökből kijutott a több mint négyszáz oldalas Szabó Magda-regény, a Für Elise színpadra adaptálása során is. – Számomra ez a regény nem kínálta magát egyből színpadra. Elsőre nekem nem volt benne semmi úgymond drámai – idézte fel Beáta. – Sokszor elolvastam, és egyre csak ledobott magáról, mint egy rodeón a bika. Közben gyakran találkoztunk Ráckevei Annával, a rendezővel, és mindig megbeszéltük, mire jutottunk. Többször találtunk drámai magot, amire elkezdtük felfűzni a drámát, de aztán újra elakadtunk, és kezdtük elölről. Aztán egyszercsak meglett, hogy Magda fő konfliktusa tulajdonképpen magával van, kísérti a feldolgozatlan múlt, Cili alakjában, és ez nem hagyja nyugodni. Amikor ez megvolt, elkezdtem konkrét jeleneteket megírni, szövegfoszlányokkal kísérletezni, míg meg nem találtuk az alaphangot, arra épült a többi – mondta.

– Volt, hogy vasárnap hajnalban felébredtem, és a megírt jelenetek kavarogtam a fejemben. Úgy éreztem, Szabó Magda, vagyis az ő szellemisége nem elégedett a kezdettel, ezért nem hagy aludni. Gondoltam, kiegyezek vele úgy, hogy újraolvasom és újragondolom a megírt részt, így is tettem, de utána sem volt nyugtom. Akkor elhatároztam, hogy hangoskönyv formájában hallgatom újra az első fejezetet, reméltem, belealszom, de amikor a fejezet végére értem, támadt egy jó ötletem, hogyan lehetne átírni az anyagot. Gyorsan felvázoltam, utána már tudtam nyugodtan aludni. Rákövetkező vasárnap ugyanez megismétlődött: hajnalban megébredtem a jelenetekkel a fejemben, igyekeztem rendezni őket, de nem sikerült. Ekkor újra hangoskönyvhallgatás, aztán jött egy új ötlet, és újra megtörtént az átírás. Amikor megszűntek ezek a hajnali ébredések, éreztem, hogy sínre került a szövegkönyv. Bízom benne, hogy Szabó Magda elégedett lenne az átírással – tette hozzá Beáta.

A Csokonai Színház dramaturgjának egyik vezérfonala munka közben, hogy megtalálja a szövegben azt, ami őt is éppen foglalkoztatja, így könnyebben meg tudja szólaltatni a drámát. Hangsúlyozta, akkor lesz érvényes az előadás, ha az alkotók számára is az. 

HaBe