Kémfilmben tért vissza Kulka János, amit Debrecenbe is elkísért

Mit tehet a színész, ha egy agyi érkatasztrófa elveszi tőle a legfőbb eszközét, a beszédet? Legyőzi a kishitet, és bámulatosan használja a többi eszközét: jelenlétet, tekintetet, mimikát. Így tett Kulka János A játszma című filmben, amelyet február 5-én az Apolló Moziban vetítettek a 7. Magyar Filmszüret programjában. Az 1963-ban, főként Budapesten játszódó történet fókuszában az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt) áll, akinek az előléptetését egy bonyolult teszt előzi meg. Szpojlermentesen szinte lehetetlen ismertetni a krimi eseménysorát, amely a hatvan évvel ezelőtti kémek mindennapjairól ad képet, valamint hazánk függőviszonyáról a nemzetközi politika aktuális változásaival.

A végig – sőt azután is – kitartó izgalomról, nem lankadó kíváncsiságról egyértelműen nyilatkozott a nagyérdemű egy rögtönzött játék során. A vetítést követő közönségtalálkozón a diskurzust vezető Heller Zsolt két megoldási lehetőséget kínálva, feltette a kérdést: vajon ki mozgatta a szálakat a filmben. A jelenlévők nagyjából fele tartotta fel a kezét, az egyik és a másik verziónál.

Megrendítő antré

A folkesztéta jobbján Kulka János, balján pedig Fazakas Péter rendező ült. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja így indította a beszélgetést: „Elnézést kérek. Nem jól beszélek. Afáziám van.” Bár szerepe szerint is egy sztrókból felépülő férfit játszik, a vásznon ennek alig van nyoma. A kevés szöveg tökéletesen illeszkedik az egykori profi kém dörzsölt, megfigyelő karakteréhez. Ebben a történetben semmi sem az, aminek elsőre látszik, ezért hiába van szó arról, hogy az általa játszott Markó elveszített sok emléket, korábbi képességeket, nyelvtudást, titok marad, mi mindenre képes ez a „oroszlán, aki fogatlan ugyan, de oroszlán” – ahogyan jellemezte őt a Hámori Gabriella alakította, Éva.

„Ne állítsd le a kamerát!”

Mint kiderült erőt adó volt neki a Magyar Mozgókép Díj a legjobb férfi főszereplő elismerését érő forgatás az első rangú színásztársakkal (Hámori Gabriella, Scherer Péter, Szarvas József és az új belépő, Staub Viktória). A közös munkáról úgy nyilatkozott, jól érezte magát. Egy az esten elhangzó történet nyomán úgy is fogalmazhatnánk: lubickolt benne.

Az úszás jelenetét Kulka János idézte fel, de a részletes elmesélést a rendezőre bízta. Elhangzott, Esztergom mellett a Duna holtágánál lévő bányatónál egy tíz fokos, októberi éjszakán forgattak. Megbeszélték, hogy Kulka János térdig megy a hirtelen mélyülő vízbe, a többi feladatot dublőr végzi. A színész szeretett volna beleugrani, de alkotótársai óvva intették ettől. Míg beállt a stáb a technikával, János az utolsó pillanatban odament Fazekas Péterhez és azt súgta neki: Ne állítsd le a kamerát! Elindult a jelenet, a főszereplő térdig ment a vízbe, majd beleugrott, elmerült. A búvárok nyomban köré gyűltek, a kamera mögött állók pedig várték, hogy megálljt intsen a rendező, de nem tette. A színész felbukott a víz felszínére, úszott néhány hosszt, és visszatért a partra, majd ennyit mondott mosolyogva: Ez jó volt! A készenlétben álló búvárokat aztán le kellett retusálni a képről. 

HaBe