Erdőn-mezőn vendégségben – egyedülálló regényt írt a bihari tájról Kocsis Csaba

Az Erdőn-mezőn vendégségben egy igazi – sárréti – szigetkönyv a kortárs magyar irodalom kietlen, gyakran emberietlen tájain.

Milyen indíttatásból vágott bele az Erdőn-mezőn vendégségben megírásához?

Könyvem egy fiktív, természetközeli önéletrajz, amelynek minden eleme valahol, valakivel egyszer már megtörtént.

De a kötet főszereplője mégiscsak ön?

Igen, de más névvel. A könyvem főhőse tulajdonképpen maga a természet. Sok segítőm volt az írás közben a solymászat, a halászat, a vadászat és a pásztorkodás területéről. Különösen erős inspirációt adott nekem Ványi Róbert és Vona Gabriella, az a páros, akik úgy éltek kint a természetben, a Bihari-Sárréten, ahogy én is élni szerettem volna. Fiatal újságíróként annak idején igencsak rácsodálkoztam erre a természetközeli életformára, épp ezért sok mindent beépítettem a mostani könyvbe, amit tőlük kaptam. Tulajdonképpen az erdészi pálya választását is nekik köszönhetem, ami ugyancsak fontos állomása az életemnek. Később végül nem facsemetékkel, hanem emberpalántákkal foglalkoztam. Fotós is vagyok, zenélek is. Erre mondta Fecske Csaba, József Attila-díjas költő barátom, hogy a bihari táj „énekes cselédje” vagyok.

Ez a kötet amellett, hogy ifjúsági-életrajzi mű, egyben a bihari tájhaza regénye is.

A könyv első része mindenképpen az. Amikor gyerek voltam, a mi birodalmunk a Berettyó, a Kis-Körös, a Kálló és a Keleti-főcsatorna volt. A kárászos holtágak voltak a játszótereink. A természet szeretetét és tiszteletét éppen ezért már a legkisebb koruktól a gyermekeimbe plántáltam. Meg kell tehát ismerni a közvetlen környezetünket, az élővilágot, a szomszéd települést, és lehetőleg minél fiatalabb korban. Ezt is sugallja a könyvem, amelyben egy börzsönyi szálat is találhat az olvasó. Mindemellett – nézetem szerint – a halászat, a vadászat, a madarászat felülírja a politikai beállítottságot is. Egy horgász vagy egy madarász lehet diplomás, de lehet úgymond egyszerű ember is. Én nem élem meg a szekértáborokat, a polcaimon sok mindenki elfér, aki a táj szépségeiről ír. Ez az a bizonyos „együttleges szellem”, ami Körmendi Lajos, a Kunság mindenese egyik könyvének a címét is adta.

Könyvében a régi sárréti világról is szó esik.

Az ősidőkben olyan volt ez a táj, mint maga a Duna-delta a maga gazdag élővilágával. Teljesen más volt az, amit például Petőfi látott annak idején errefelé. Majd jött a Berettyó szabályozása, ami egy ideig jót tett a vidéknek mezőgazdaságilag és árvízvédelmi szempontból is, ám a tározók megépítése sokszor elmaradt, nem úgy, mint a határ túloldalán.

Íróként mit jelent önnek Berettyóújfalu környezete és maga a Sárrét?

Ez volt mindig is az életem. Biharországot persze mi, itt élők, Nagyváraddal együtt képzeljük el. Azt viszont meg kell jegyezzem, hogy a természetjárásnak viszont a mai határon túl sokkal nagyobb kultusza és hagyománya volt, mint minálunk. Minden természetet szerető embernek ajánlom ezt a kötetet, amiben egyébként sok mindent a bihari gyermekek szemével láttatok. Az Erdőn-mezőn vendégségben egy gyutacs, egy mag, ami reményeim szerint segítheti a természet szeretetére való nevelést. 

Balázs D. Attila