Jött az ember, és lelőtte az összeset – így veszett el a tasmániai tigris ügye Debrecenben

Jutányos áron eladó egy alig használt bolti kisegítő. Hidegben egy pokrócot kell teríteni rá, de egyéb igénye nincs. Ahogyan az Elfelejtett lények és elveszett ügyek nevű szokatlan kereskedés többi lakójának sem. Sőt, a tasmán tigrisnek (vagy farkasnak, vagy kengurunak) és a dodó madárnak még egy takarónyi elvárása sincs. Épp elég lenne, ha nem tolakodnánk be a helyre, amit évszázadok óta otthonaként ismer, vagy ha már ott vagyunk, legalább nem lőnénk le sorra mindet. Pontosabban, épp elég lett volna, mert a Duda Paiva Company bábelőadása olyan istenteremtményekről szól, amelyek már kihaltak.

Egészen egyszerűen és tárgyilagosan: az állatok boldogan éltek egy szigeten, de jött az ember hajóval és levadászta az összeset. Majdnem az összeset, mert az utolsó képviselők az ő különös állatkereskedésében laknak, ahol még az eladó is eladó, de az állatok egyáltalán nem. Akkor sem, ha a bérleti díj több hónapja kifizetetlen és a főbérlő utcára kerüléssel fenyeget.

A világhírű holland társulat a hat éven felülieknek szánt produkcióját a 10. színházi olimpia programjában mutatta be a miskolci Csodamalom Bábszínházban, a debreceni Vojtina Bábszínházban és az egri Harlekin Bábszínházban, ahol az alkotók workshopot is tartottak az ország különböző pontjairól érkező művészeknek.

Beleillő kisegítő

Az első jelenetben bolti kisegítőként jelenik meg Ut úr oldalán a debreceni születésű bábszínész, Fekete Dávid, és a produkcióba tökéletesen illeszkedő módon „bemutatkoznak”, majd nagyon humorosan előadják, hogy a színházigazgató azt ígérte, megkapják azokat a telefonokat, amelyek esetlegesen előkerülnek előadás közben a nézőtéren. Ezzel tisztázódik a viszony, s természetessé válik a színpad széléről (a bolt raktárából vagy egy sötét sarkából) be-beszóló magyar hang.

A történet szerint a bérleti díjat követelő Hernyó asszony előtt – egy váratlan betoppanás okán – nem lehet tovább titkolni, hogy micsoda ritkaságok lakják az ingatlanját, s bár zokogva idézi fel a nagyszüleinél töltött gyermekkori időszakokat a tasmán tigrist látva, mégis üzletasszonyként cselekszik és táskává hajtogatja Ut úr barátját, majd el akarja adni azt.

A „haszontalan részeitől” megfosztott, begyűrt végtagokkal a vállán lógó eszköz, ami néhány perce még élőlény volt a mesében, megrázó látvány, még ha tudom is, hogy egy nagy plüssbábról van szó.

Telefon a tojásban

A bolt lakói vissza akarják szerezni az elfeledett erszényest, ezért vacsorára hívják Hernyó asszonyt. E ponton számomra kissé megbicsaklik az előadás: a dodó madár tojik egy telefont a nagy terv végrehajtásához. Tisztában vagyok vele, hogy a mesében bármi megtörténhet, de az eddigiek egészen valóságosnak ható vagy könnyen elképzelhető események voltak. Túllendülve a néhány percnyi, szerintem más megoldást igénylő eseten, megérkezik a főbérlő, de nem vendégként, hanem főételként. A buzgó húsevő növény burkának foglyaként aztán rájön, hogy a környezetbarát hozzáállásból is lehet divatot csinálni.

A lezárásból arra is fény derül, hogy talán az üzleti gondolkodás hátrébb sorolása, az összefogás és az ismeretterjesztés megakadályozhatná, hogy lényekből elfelejtett lények legyenek.

HaBe