Már pedagógusként rájöttem, hogy a gitár olyan, mint Harry Potternek a varázspálca

– beszél életéről, munkájáról Kocsis Csaba, aki életének része a zene, a fotózás, az írás, a rendezvényszervezés. Évtizedekkel ezelőtt a Naposcsibe, most a Körömvirág együttessel járja Bihart, a Sárrétet, a vármegyét, tucatnyi könyvet írt, 175 fotókiállítása volt a Kárpát-medencében.

A Naposcsibe-időszak

– Édesanyám Egerben az angolkisasszonyoknál volt diák. Úgy érettségizett, mint Abigél, egyik napról a másikra 1944-ben. Tanító lett, de nem sokáig, mert az első gyerek megszületése után a családjának szentelte életét. Édesapám bőrgyógyász főorvos volt az újfalui kórházban. Mérhetetlen természetszeretete mellett kedvenc hobbija a horgászat volt, de érdeklődött az irodalom iránt, verseket is írt. A debreceni klinikáról költöztek Berettyóújfaluba. Négyen vagyunk testvérek, de csak én születtem Újfaluban. Az általános iskolát itt végeztem, az erdészeti szakközépiskolát Egerben. Ott megismertem a Bükköt, a Mátrát, és az osztálytársaim révén lényegében egész Észak-Magyarországot. Édesanyám örült, hogy én is Egerbe kerültem, de ahhoz ragaszkodott, hogy szerezzek egy diplomát. Tanulmányaim alapján én csak humán szakra mehettem tovább. Mivel jó voltam magyarból és történelemből, így a debreceni tanítóképzőre esett a választás, ahol jövendő tanítóként a népművelés-ének „speckollt” választottam. 1978-at írtunk, és ez az alapítási éve a Naposcsibe együttesnek (fiatalok, tojáshéj a fenekükön, innen ered a név – a szerk.) is, amelyet Gál Csaba barátommal hoztuk létre. Ez életem egyik meghatározó eseménye volt, az idén lesz 45 éve. Kezdetben a szöveget és a dalt is mi írtuk, ennek a korszaknak a leginkább ismert dala az „Áldás, békesség...”. Én mint katolikus, akkor még nem tudtam, hogy ez a reformátusok köszönése. Egy idő múlva úgy véltem, jobb, ha verseket zenésítünk meg. Ezekkel jártuk a megye településeit, Püspökladányban, az akkori ifjúsági klubban különösen sokat léptünk fel. Átgitároztam a főiskola három évét. Azt gondoltam, hogy én az életben nem fogok tanítani, de harmadikban – az egy hónapos gyakorlatra – a volt iskolámba jöttem vissza tanítani, és olyan nagy szeretettel fogadtak, hogy megváltoztattam korábbi álláspontomat.

A volt tanítványaim később visszaemlékeztek, hogy amikor felültem az asztalra és gitároztam, az számukra nagyon nagy élmény volt. Annyi probléma volt csak a tanítással, hogy nem lehetett belőle megélni. A naposcsibés időszak 1986-ban ért véget, Gál Csaba barátom kiment Münchenbe, ő ott szolgálta a magyar irodalmat, én pedig maradtam itthon, én itt tettem ugyanazt.

Kocsis Csaba már gyermekkorában elhatározta, hogy megírja Kádár vitéz legendáját. 1987-ben el is készítette a regény vázlatát, de közben rájött, hogy csak akkor tudja megírni, ha gyűjt hozzá anyagot. Ezért el kellett odáznia a mű megírását. Mindeközben megnősült, és ha felesége nem is lett alkotótársa, de az első kritikusa mindenképpen. És ez igaz a zenére, írásra és fotózásra is.

Konrád György? Ő ki?

Teltek az évek, és Csaba félállásban tanított, félben pedig a múzeumban dolgozott. Élete másik meghatározó, joggal sorsfordítónak is nevezhető élménye 1989-ben érte. Honismereti tábort tartottak, amikor a múzeumba „beesett” egy fiatal, holland pár. Konrád György szülőházát keresték. Nemhogy a házat nem tudta, hogy hol van, de arról sem halott, hogy Berettyóújfalunak van egy Konrád György nevű híres írója. Nagyon szégyellte magát, utána kellett néznie, ki is az a Konrád György. Ez adott egy lökést számára ahhoz, hogy többet foglalkozzon lakóhelyével, Berettyóújfaluval. Ekkor kereste meg a művelődési ház akkori igazgatója, Porkoláb Lajos azzal, hogy ha odamegy dolgozni, fizet neki annyit, amennyit az iskolában és a múzeumban összesen keres. 1989-től 1993-ig dolgozott a közművelődési intézményben.

– Pazar időszak volt! – emlékezik vissza Kocsis Csaba. – A rendszerváltás a művelődési házakban zajlott, minden közösséggel találkozhattam. Ráadásul mi a romániai forradalom idején egy elosztási központ voltunk.

Az első kiállításukat 1990 szeptemberében tartottuk, de a lényeg az volt, hogy a beszélgetések révén életre szóló barátságokat kötöttünk a művészekkel. Mind egytől egyig érdekes, értékes, nagyszerű ember. Szinte mindennapos vendégeink voltak. Elkötelezett híve lettem az úgynevezett magaskultúrának, és életem későbbi szakaszaihoz adott egy sajátságos, művészetpártoló álláspontot – beszélt lelkesedéssel a rendszerváltás időszakáról.

Kiteljesedett írói munkásság

Tovább tágította és a szűkebb lakókörnyezete értékeire, történéseire irányította rá figyelmét az, hogy 1993-tól 1996-ig a megyei napilap munkatársa, a vidék újságírója lehetett. Mint mondta, nem is elsősorban a korábbi írói tevékenysége miatt, hanem az érdeklődő, örökmozgó személye okán alkalmazták. 61 település összes híre „folyt” rajta keresztül. Ez is formálta szemléletét. A napilapnál tanulta meg a párbeszédek megírásának módját, továbbá az azokban az években szellemi műhelynek is számító újság akkori vezetése és kultúrarovata tagjainak köszönhetően egy inspiráló, kreatív és segítőkész, bátorító alkotóközösséget kapott támogatóként. Az újságnak köszönhette az első könyve megjelenését, az Akit elrejtett az Isten címűt. Ez volt a hattyúdala a megyei lapnál. Sokszínű tevékenysége okán kikristályosodott benne egy példakép. Mégpedig a bihari Nadányi Zoltán költő, író, műfordító személyében, aki Berettyóújfaluban 1933-ban éppen úgy szervezett irodalmi estet a népi író Szabó Pálnak, mint két évvel később az urbánus Kosztolányi Dezsőnek. Mi több, Nadányi volt az első, aki Berettyóújfaluban rendszeresen kocogott. Az újságírói munka után Biharkeresztesen dolgozott egy rövid ideig, és létrehozta az azóta is élő Határmenti Kiállítást és Vásárt.

Majd visszakerült Berettyóújfaluba kulturális menedzserként. Ezzel együtt most már tényleg elkezdte megírni Kádár vitéz legendáját.

Kulturális menedzseri állása révén személyes kapcsolatot is kialakíthatott Konrád Györggyel és az ugyancsak újfalui származású Makk Károly filmrendezővel és Ács Andrással, annak a nyomdásznak a fiával, akinek a műhelyében megjelent a Kelet Népe irodalmi folyóirat első öt száma. Költészetnapi programokat szervezett 1997-től 2014-ig Nadányi Zoltán egykori szülőházánál. 2001-ben Körmendi Lajos karcagi író, újságíró segítségével megjelent a már gyermekkorában tervezett kötete Kádár vitéz útja címmel.

– Tagja lettem a Magyar Írószövetségnek, ahová az azóta már elhunyt Körmendi Lajos barátom hívott meg. A Berekfürdőn rendezett táborokba évről évre eljártam. Kezdetben csak önmagam örömére, később már a résztvevők kérésére megörökítettem a többnapos összejövetel legemlékezetesebb pillanatait, az írók portréit. És mivel Berekfürdő közel van Nagyrábéhoz, az akkori munkahelyemhez és lakóhelyemhez, Berettyóújfaluhoz, a tábor ideje alatt nem egy résztvevőt meghívtam író-olvasó találkozóra. Jókai Anna megkérdezte, hogy hol dolgozom? Mondtam, Nagyrábén. Erre közölte, eljönne, beszélgetne az ott élőkkel. Megszerveztem a látogatását, hozott egy kis bőröndnyi könyvet, ami mind gazdára talált a jó hangulatú találkozó után. Berekfürdőben, az írótáborban végzett tevékenységemért megkaptam a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település szinte valamennyi elismerését – emlékezett vissza életének erre a különleges időszakára Kocsis Csaba. Aki, mint már említettük, Nagyrábén dolgozott népművelőként 2006-tól.

Az „alapanyag” kitűnő volt, hiszen a 2 ezer 200 lelkes településen több civil szervezet, továbbá népfőiskola is működött. Kocsis Csaba irodalmi tevékenységének egyik különleges megnyilvánulása kötődik Nagyrábéhoz: a már említett két társával minden év november 7-én irodalmi felolvasóestet tartottak, az elsőt Az utolsó párttitkár címmel, amelyben mindegyik szerző egy-egy erre az alkalomra írt novelláját olvasta fel. Hét esztendőn keresztül zajlott ez Berettyóújfaluban és Nagyrábén, de a nyolcadik évben az összes novellát és a kiadványokhoz kapcsolódó ajánlást is megjelentette az aradi Irodalmi Jelen Könyvkiadó.

Ezt Koroknai Béla bárándi barátjával indította útjára. Céljuk az volt, hogy az eseményen több legyen a résztvevő, mint a vendég. Már az első alkalommal is közel 60 közösség főzött, és a fesztivál népszerűsége azóta is töretlen. Munkatársaival szervezték a falu ifjúsági életét, biztosították a Pávakör működését, folytatták a szüreti felvonulások sorozatát. Úgy érezte magát, mint a rendszerváltás idején Berettyóújfaluban. Mindemellett ez idő alatt teljessé vált a Nagyrábé életét, értékeit, személyiségeit bemutató, ám azóta is kiadatlan kötetének kézirata. Büszke arra, hogy munkája mellett folytathatta Kádár vitéz legendáját, de már nem könyv formájában, hanem az ő közbenjárásával felállították Győrfi Lajos szobrászművész alkotását, a hős végvári katona lovasszobrát Berettyóújfalu főterén. Ebben az időszakban fejeződött be a Bihar hírességeit, korabeli eseményeit, ikonikus helyeit bemutató, és mindenképpen értékmentő, a 33 kiadványt sorozatba rendező Bihari füzetek, amelyeknek 30 esetben szerkesztője volt.

Könyv a természetről

2014 decemberében került vissza Berettyóújfaluba, ahol a jelenlegi munkahelyén, a művelődési házban kezdett el dolgozni. A zene ismét főszerepet kapott az életében, megalakította a Körömvirág együttest, amely méltó „utódja” a Naposcsibe-formációnak. Miczura Károllyal és Szászné Ökrös Beátával több mint 10 éve muzsikálnak együtt. A trió költők közismert költeményeit zenésíti meg és adja elő.

Az egyik produkciójuk, az Ady verseiből összeállított Dalok a labdatérről című már 26 előadáson van túl, és vendégszereplője az a Pető István, aki a ’90-es években főszerepet játszott a Csokonai Színház Légy jó mindhalálig darabjában.

– A fotózás már gyermekkoromban is az egyik kedvenc hobbim volt. Úgy kezdődött, hogy egy horgászbotomat cseréltem egy Pajtás fényképezőgépre. Az évek múlásával aztán elmaradt ez a hobbi, de az újságíró időszakomban újraéledt, mert a cikkekhez képeket is kellett készítenem. Az írótábori tevékenységem idején a digitális fotótechnika megjelenésével kapott újra erőre a képírói tevékenységem. Aztán az épületek kerültek a fókuszba, amelyek itt egy különleges színvilágot kaptak. Több kiállításom is volt, ahol az ismert, de egyedi színezésű képeket több ezren láthatták belföldön és külföldön is. A fotózás a koronavírus bezártsága alatt, pontosabban annak hatására nyert új értelmet számomra. Mivel Berettyóújfalu közvetlen közelébe, annak határába tudtam csak kimenni, a természet szépségeit, élőlényeit kaptam lencsevégre. Nálam az „ismerd meg hazádat” mozgalmamba a természetjárás is belekerült.

Terveim? A bakonszegi színjátszókörben nagyon kedves emberekkel kerültem egy közösségbe. A Piros Híd című darabban Nadányi Zoltánt alakítom. Szeretném Nadányi Zoltán és Bessenyi György világát egy újabb könyvben közelebb hozni a ma emberéhez.