Nemcsak írói vénával, hanem rajztehetséggel is rendelkezett a néhai biharnagybajomi kutató

„Az idő elteltével, az életforma változásával, a régi pusztai emberek elhalásával látnom kellett, hogy a hagyomány egyre inkább felejtődik, elsüllyed az emlékezetben. Úgy gondoltam, hogy azt az anyagot, amelyet a néptől szereztem, vissza is kellene adni. Elhatároztam, hogy feldolgozom a gyűjtött anyagot olvasmányosan. A pusztuló hagyomány megismerése nemcsak a tudománynak szükséges, hanem magának a népnek is. A közönség tudatában ott kell lennie a múltnak. Fontos, hogy a nép ne felejtse el a maga életét.” E sorokat az 1903. október 23-án Biharnagybajomban született Szűcs Sándor fogalmazta meg, amikor tudatosan ápolt ismeretséget kötött a Sárrét, a Nagykunság és a Hajdúság, az előtte éltek nyelvén nevezve: a Három Föld népével.

Kutatott, gazdálkodott

A napjait csendes munkálkodással töltő néprajzkutató, muzeológus, tanár, szépíró és mezőgazdasági gazdálkodó élete javát szülőfalujában, Biharnagybajomban töltötte. Szűcs Sándor polgári iskolát végzett magánúton, majd a debreceni felsőkereskedelmi iskolában érettségizett. Azonban a kereskedő pálya volt az, ami legkevésbé illett a természetéhez. Nem is folytatta, beiratkozott a debreceni egyetemre. Utolsó éves hallgatóként földrajzi pályadíjat nyert, és az egyetem Földrajzi Intézetébe került, ahol négy évig tanulhatott a földrajztudomány kiváló tanáraitól. Vezette a hallgatók földrajzi gyakorlatait, részt vett az intézet tudományos munkájában. Először itt adódott lehetősége a gyermekkorától füzetekbe mentett néprajzi adatgyűjteményének feldolgozására. 1934-ben haza kellett térnie, a paraszti lét várta a huszonkét köblös földjük gondjaival.  A néprajzi munkásságát a Petőfi utcai matuzsálemi korú, nádfedeles házuk pár négyzetméteres írókamrájában folytatta. 

A szülőföld adott számára biztonságot

Az általa kutatott táj, a Sárrét nem terep volt, ahová kiszállt, hanem a szülőföldet jelentette. Gyűjtött más vidéken is, például Erdélyben, de érezte: sehol nem tud oly közel férkőzni az emberekhez, mint a Sárréten. Az együttélés, a népekkel való közös sors teremtette meg számára az emberi-lelki, ezáltal tudományos közelséget. Táj és Népkutató táborokban kapott rövidebb időre néprajzos megbízást 1939-ben. 1942-ben jelent meg első könyve a Régi Sárrét világa címmel. A könyv sikeres volt, jól fogadta a szakma és az olvasók is. A népi demokratikus fejlődés időszakában a néprajztudós politikussá, közéleti emberré formálódott. A helyi nemzeti bizottság titkára, majd elnöke lett.

Népfőiskolát teremtett Bihartordán

Nemsokára nyugodtabb és szívvel- lélekkel végezhető munkát osztott ki rá a sors. Dr. Bódis Gáborral, a járás főjegyzőjével 1946 december 8-án életre hívták Bihartordán a Sárréti Népfőiskolát. Szűcs Sándor igazgatóként igazi értelmiségi feladatnak tekintette a fiatalok nevelését. Szívós, önfeláldozó munkájával épült fel az 1949-ig működő népfőiskola. Kitűnő adminisztrátorként, született nevelőként szervezte annak munkáját. Szűcs Sándort kiáradó, a népfőiskola minden zugát betöltő, a növendékeit magához eltéphetetlen lánccal fűző szeretet jellemezte. Az ország legismertebb személyiségeit hívta vendégelőadónak Bihartordára, Karácsony Sándortól Szegfű Gyuláig. A tanrendbe beiktatta a néprajzi gyűjtőmunkát, a Sárrét még fellelhető eszközeinek megőrzésének fontosságát.

Aztán jöttek a keserű napok életében, a népfőiskolát 1949-ben átszervezték tömegszervezetek tanfolyami képzésére. Kényszerből ismét hazatér gazdálkodni, de családja kuláklistára került. Szabadpályán alkot, míg 1952-ben második sikeres pályázata nyomán a karcagi Győrffy István Nagykun múzeum élére nevezték ki.  A múzeum háborúban megcsonkított gyűjteményét gyarapította, 1963-as nyugdíjba vonulásáig. Élete végéig több mint félezer újságcikkben és tudományos publikációban adta közre néprajzi gyűjtőmunkájának eredményeit. A Bólyai Akadémia, a Magvető és a Móra kiadók gondozásában tizenegy könyve jelent meg az évek során. 

Művelődési ház, utca őrzi emlékét

Az 1982. augusztus másodikán elhunyt néprajztudós faluja és Szeghalom díszpolgáraként a Biharnagybajomi temető díszsírhelyén nyugszik. Még életében bútorait, személyes tárgyait, könyveit, kéziratait és levelezését a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumi Szervezetre, művei kiadási jogát a Magyar Néprajzi Társaságra hagyta. Munkásságának tárgyi emlékeit a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumban helyezték el. Népi emlékké nyilvánított szülőháza falán dombormű, a község főterén a Szűcs Sándor Művelődési Ház, Püspökladányban és Karcagon utca őrzi emlékét.