Nem hitte volna Szentpéterszeg utolsó kosárfonója, hogy valaha is lefestik

– Megyek az utcán, aztán valaki odakiabálja, hogy „Sanyi bácsi, jöjjön már a faluházba, mert a kiállítás egyik festményén maga van!”. Persze, hogy meglepődtem. Hogyhogy én, amikor engem nem festett le senki? Bemegyek a színházterembe, ahol Nagy Péter, valamikori szentpéterszegi embernek a kiállítása nem sokkal azelőtt nyílt meg. Nézem a képeket, és az egyiken csakugyan én vagyok! Vesszőből kosarat kötök – álltunk meg a tárlat szóban forgó képe előtt a Szentpéterszegen élő 88 éves Harasztosi Sándorral, aki élete korábbi szakaszában kosárfonással, seprűkötéssel is foglalkozott.

Az idős ember aztán tovább szőtte a kép történetét.

– Úgy hat-nyolc évvel ezelőtt lefényképezett munka közben a hazalátogató Nagy Péter. Ismertük egymást, itt, a faluban mindenki ismer mindenkit. Emlékszem, a fényképhez úgy ültetett le, hogy a nap oda süssön, ahol dolgozom. Beszélt hozzám, a masina meg dolgozott. Több képet is csinált a fiatalember, azok tetszettek nekem is, neki is. Aztán annyiban maradt az ügy. Most meg itt a kép, amit a fénykép alapján festett. Persze, hogy másabb, mint egy fénykép, de így is tetszik. Örülök neki, hogy festményen is megörökítettek munka közben – nézett maga elé az idős ember, majd kis hallgatás után elmondta, régen Szentpéterszegen többen is foglalkoztak seprűkötéssel, kosárfonással, aztán ahogy öregedtek ki a munkából, úgy lett egyre kevesebb a régi mesterség művelője.

Elleste a fogásokat

– A kosárfonást még fiatalon tanultam meg. A harmadik szomszédunkban volt egy idős ember, aki kosarakat és a szekérbe való kasokat fonta. Sokszor elmentem a háza előtt, mert a barátom arrafelé lakott, lejjebb az utcában. Ahogy arra jártam, egyre többször hívott, hogy segítsek neki a kosárnak és kasnak való fűzfavesszőket tisztítani az ágaktól, bogaktól. Idővel többen is összegyűltünk nála, és közösen tisztítottuk a vesszőket. Én meg ellestem, hogyan hajtogatja a vesszőket. Kezdetben olyan girbe-gurba formájú kis kosarakat tudtam csak fonni, aztán ahogy gyakoroltam, egyre jobban ment, és idővel bármilyen nagyságút és alakút el tudtam készíteni. Főleg saját használatra fontam, de volt, hogy rendeltek is tőlem. Régen nem volt bálázott széna, az állatnak a takarmányt is kosárban vittük, meg a tengerit és a búzát is. Úgyhogy egy házi gazdaságba többféle nagyságú kosár is kellett – mesélte el történetét Sándor bácsi, aki a seprűkészítése rejtelmeibe is beavatta a Cívishír olvasóit.

A seprűkötést a harmincas éveinek közepén kezdte csak el, mégpedig abból a megfontolásból, hogy ő maga termelte a seprű egyik alapanyagát, a cirkot. Azt előbb falujabeli seprűkötőnek adta el, akitől szintén elleste a fogásokat. Amikor pedig az illető elhunyt, elhozta tőle a seprűkészítő gépet.

Az alapján elkészítette a sajátját, elment Berettyóújfaluba, megvette a hozzávalókat, és összerakta magának az újat, majd az eredetit visszavitte az örökösöknek, és a saját kötőgépével csinálta a seprűket. Seprűnyelet Újfaluban vett. Arra külön kitért, hogy van még vagy 8-10 seprűnek való cirok, azt még megcsinálja, aztán végleg befejezi a seprűkészítést.

Sándor bácsi vérbeli mesterember, ki nem hagyná, hogy kritikával illesse a modern eszközökkel itt-ott készített takarítóeszközt. Azoknak újabban az a problémája, hogy csak a varrásig engedik bele a nyelet, ezért nincs tartásuk. Nem elkopnak, hanem szétbuknak. Ő az első varrással befogja a seprűnyelet, majd lentebb is varrással erősíti meg. Arról, hogy pontosan hány seprűt kötött meg, fogalma sincs, úgy saccolja, sok százat biztosan csinált. Esztárba egy viszonteladónak készített egy időben úgy, hogy hetente több tucatot is elvitt tőle.

A sok munka egészségesen tartja

Meglepődtünk, amikor a beszélgetés közben Sándor bácsi életkorára terelődött a szó. Október 16-án volt 88 éves. Egyenes tartású, erős kézfogású, mosolygós tekintetű, célokkal még mindig teli emberrel beszélgettünk. Aztán amikor mindennek titkáról kérdezzük, sanda mosollyal két szót mondott:

– majd kis szünet után erről is beszélt. – Világéletemben a mezőgazdaságban dolgoztam. Tizenegy évig az állami gazdaságban birkák mellett voltam, utána hazajöttem Péterszegre, a termelőszövetkezetbe. Huszonhárom esztendeig állatoknál voltam takarmányos, itt is főleg birkák mellett. Minden nap hajnal háromkor, fél négykor keltem, mert ötre bent kellett lenni a gazdaságban. Most is sok a munkám, 3 ezer 500 négyzetméteres kertem van, egy részében gyümölcsfákkal. A házikert veteményeit is én gondozom, az 52 gyümölcsfa közötti részt is én fűnyírózom.