Helyi kultúra

2024.04.26. 11:32

Hat települést képviselve, több mint ötven gyerek szavalt Csökmőn

B.Kiss Andrea

Több mint ötven gyerek szavalt Csökmőn

Forrás: B. Kiss Andrea

Ötvenhárom versenyző vett részt a csökmői Faluház és Könyvtár által meghirdetett 17. Körzeti Szavalóversenyen. Április 23-án hat környékbeli településről érkeztek a gyerekek kísérőikkel Csökmőre. Komádi, Magyarhomorog, Körösszegapáti, valamint a Békés vármegyei Vésztő és Szeghalom képviseltette magát a népszerű rendezvényen. Bereczkiné Bucsi Éva könyvtáros köszöntötte a résztvevőket, tájékoztatta őket a verseny menetéről, majd minden gyermek sorszámot húzott, amiből kialakult a verseny sorrendje.

A négytagú zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen három korcsoportból kellett kiválasztani a három legjobbat. Főként a harmadik korcsoportban volt nehéz a döntésük, hiszen ott nagyon sok jó előadást hallhattak. A verseny életében először idén a közönség is szavazhatott. A közönségdíjat magánszemélyek kezdeményezték és támogatták. Ők kategóriánként választották ki a legjobb szavalót. 

Az eredmények a következőképpen alakultak:

1. korcsoport (1-2.osztályosok)

I. Balázs Anna (Csökmő)

II. Góg Nóra Krisztina (Csökmő)

III. Tóth Nimród (Vésztő)

2. korcsoport (3-4.osztályosok)

I. Balogh József Noel (Magyarhomorog)

II. Fige-Kati Norka ( Szeghalom)

III. Csuta Gréta (Szeghalom)

3. korcsoport (5-8.osztályosok)  

I. Németh Alex (Csökmő)

II. Bereczki Áron (Csökmő)

III. Lakatos Nóra (Magyarhomorog)

Közönségdíj:  

1. korcsoportban: Góg Nóra Krisztina (Csökmő)  

2. korcsoportban: Balogh József Noel (Magyarhomorog)

3. korcsoportban: Lakatos Nóra (Magyarhomorog)


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában