Hagyomány

2024.06.29. 20:00

Mikepércsre költözött a Tűztánc Fesztivál, rekordszámú résztvevőt hozott – fotókkal

Mikepércs pár napra az ifjúsági néptánc fővárosa lett. Az új helyszínen rekord létszámmal zajlott az idei Tűztánc Fesztivál.

Kosztin Éva

Csak úgy pörögtek a szoknyák Mikepércs főterén

Forrás: Kiss Annamarie

Pénteken kezdődött a Főnix Néptáncegyüttes és a mikepércsi önkormányzat közös szervezésében a XXV. Tűztánc Ifjúsági Táncfesztivál és Ifjúsági Találkozó Mikepércsen. A vasárnapig tartó rendezvényen a színpadi produkciók mellett kirakodóvásár és vásári komédia is várta az érdeklődőket, a talpalávalót az egész fesztivál ideje alatt a Bakator együttes húzta. A Tűztánc Fesztivál ünnepélyes megnyitóját szombaton tartották Mikepércs főterén.

tűztánc fesztivál, mikepércs, néptánc
A szemekben csillogott a néptánc iránti szeretet a Tűztánc Fesztiválon
Forrás:  Kiss Annamarie

A rendezvény nevéhez hűen erősen tűzött a nap a megnyitón, ahol a megjelenteket Kovács Andrea, a mikepércsi Wass Albert Közösségi Ház intézményvezetője köszöntötte. – A néptánc iránti szeretet mindenki szemében ott csillog, ez mindent elárul, ettől több nem is kell – intézte szavait az összegyűlt ifjú néptáncosok tömegéhez.

A Tűztánc Fesztivál idén rekord létszámú csoportot fogadott

– A millenium idején azon gondolkoztunk, milyen rendezvénnyel tudnánk tisztelni néptáncos hagyományainkat, egy nemzetközi fesztivál adta az inspirációt, hogy ilyet mi is tudunk rendezni. Ma a 25. alkalmat tudjuk együtt ünnepelni – elevenítette fel a kezdeteket Törökné Csécs Lenke, a Főnix Néptáncegyüttes művészeti vezetője. Mint elmondta, ez az első alkalom, hogy Mikepércsen tartják a fesztivált, amelynek ezelőtt a Csapókerti Közösségi Ház adott helyet: ez tette lehetővé a rekord magas létszámot, 20 fellépő együttesnek biztosítanak találkozási lehetőséget, köztük 4 határon túli csoportnak. Törökné Csécs Lenke azt is hangsúlyozta, fontosnak tartja a néphagyományok őrzését és ápolását, amihez szerinte rengeteg fiatalra van szükség, mint amennyien a megnyitón is megjelentek.

A köszöntők után egyesével bemutatkoztak a fesztiválon résztvevő csoportok, miközben a Bakator zenekar felvonultatta a Kárpát-medence zenéjét, a csapatok egy-egy percben a táncokat mutatták be. Csak úgy pörögtek a szoknyák többek között kalotaszegi, bagi, somogyi és szilágysági dallamokra.

mikepércs, tűztánc fesztivál, törökné csécs lenke
Törökné Csécs Lenke egy korábbi eseményen
Forrás:  Kiss Annamarie

A fesztivál első napjairól Törökné Csécs Lenke nyilatkozott a Haonnak. – Csütörtökön megérkeztek a határon túli vendégek, akiknek Sárándon rendeztünk egy vacsorát, Gyönyörű Zsigmond fogadta őket. Pénteken két ragyogó, jó hangulatú koncerttel folytattuk a programot, az adai Borbolya tamburazenekar és a RitMusa zenekar léptek fel. Később mint megtudtam, fantasztikus éjszaka kerekedett ki Mikepércsen, ahol az egyik család összehozta a határon túli vendégeket és óriási bulit csaptak – osztotta meg a részleteket a fesztiválról, amelynek egyik fénypontja kétségtelenül a tűztánc, amit szombat este tartanak és hajnalig tartó táncházzal zárják az estét.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában