„Sosem lehetünk teljesen elégedettek”

Szalánczi Zoltán személyében egy fiatal szakember tölti be a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) operatív igazgatói posztját. A kor azonban nem minden, a 33 éves vezető folyamatosan képzi magát, és mindent megtesz, hogy a lehető legjobban végezze el a munkáját. A kis Loki kapusa épp a doktori iskolára készül.

Szalánczi Zoltán a Hajdú-bihari Naplónak adott interjúban többek között beszélt arról, milyen feladatokat kell ellátnia, és hogy miként látja az akadémia elmúlt szezonját. Azt is megtudtuk, vannak tehetségek, akik a közeljövőben bekerülhetnek a DVSC-be.

Miként került a Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetésébe?

Már hetedik éve dolgozom az akadémián, és négy esztendeje töltöm be az operatív igazgatói pozíciót. Végigjártam a ranglétrát: először kapusedzőként számítottak rám, később erőnléti edző, illetve szociális és oktatási vezető voltam, idővel pedig bekerültem a felső vezetésbe. Hárman irányítjuk az akadémia munkáját, Makray Balázs az ügyvezető, Herczeg András a szakmai, én pedig az operatív igazgató vagyok.

Milyen feladatokat kell ellátnia?

Öt részleg van az akadémián, ebből a labdarúgással foglalkozó blokk Herczeg András alá tartozik, ide tartoznak az edzők, a játékosmegfigyelők és a szakmai munka koordinálása. A sporttudományos, adminisztrációs és logisztikai, illetve oktatási, szociális feladatokért pedig én felelek. Folyamatos kapcsolatban vagyok a részlegvezetőkkel, szervezem a munkájukat. Herczeg András és én is Makray Balázs felé tartozunk beszámolási kötelezettséggel. Egyébként nem válnak el annyira a feladatok, mint ahogy most felvázoltam, vannak átfedések, nekem is kell az edzőkkel kommunikálni, erőnléti edzői képesítésemet kamatoztatva én is próbálok ezen a téren is segíteni. Nem szakadtam el teljesen a labdarúgástól, pláne, hogy a DVSC II-ben még mindig játszom. De ezzel együtt engem inkább a menedzsment érdekel, ebbe az irányba is képzem magam.

Fiatal vezetőként érezte már, hogy a kora miatt esetleg nem vették komolyan?

Szerencsés vagyok, mert két tapasztalt vezető mellett dolgozhatom nap, mint nap, sokat lehet tőlük tanulni. Mindig is Debrecenben éltem, tanultam, játszottam és dolgoztam, nem éreztem soha, hogy ne fogadtak volna el. Nem mondom, hogy nincsenek nézeteltérések, ezek minden szervezet életében megvannak, sőt, úgy gondolom, még előre is viszik azt. Úgy hiszem, be tudtam illeszkedni, és mindent megteszek, hogy a lehető legjobban lássam el a munkámat.

Hogy látja, milyen szezont zártak a különböző korosztályok?

A szakmai értékelés általában nem hozzám tartozik, de úgy gondolom, nagy fegyvertény, hogy egy nagyon erős U16-os és U17-es bajnokságban a középmezőnyben tudtunk végezni, mert itt a nyolc elit­akadémiát versenyeztetik, valamint az U19-es korosztály bronzérme is szépen csillog. Az idősebb korosztályok jól szerepeltek, a DVSC II. megnyerte a bajnokságot, ezzel teljesítette azt az elvárást, hogy visszakerüljön az NB III.-ba. A fiatalabbak között is sok tehetséges játékos van, őket próbáljuk megfelelően képezni és menedzselni, hogy előbbre jussanak. Azt hiszem, minden korosztállyal elégedettek lehetünk.

Vannak már célkitűzések megfogalmazva a következő idényre?

Az eredményesség szempontjából nem szoktunk elvárást támasztani a csapatok felé, inkább a képzés van a középpontban, azt határozzuk meg, hogy az adott korosztály játékosainak mit kell tudniuk az idény végére. Ezekhez mérten minden év végén értékeljük az eredményeket. Illetve azon vagyunk, hogy minél többen jussanak el a felnőttcsapatig.

Kik azok a játékosok, akik jelenleg jó eséllyel pályáznak arra, hogy bekerüljenek a DVSC NB I.-es csapatába?

A gyerekeknél könnyen változnak a dolgok. Előfordulhat, hogy valaki a legjobb, de aztán kicsit megtorpan a fejlődésben, és a többiek elhaladnak mellette. Úgy gondolom, vannak olyan labdarúgóink, akik nagyon stabilak a korosztályukban, nem szeretnék senkit név szerint kiemelni, de több játékost is adunk a korosztályos válogatottakba. Büszkék vagyunk rájuk, és a többi akadémiánkon pallérozódó fiatalnak is megpróbáljuk megtalálni az ideális karrierútját, legyen az a profi sport vagy az élet más területe.

Jelenleg mennyien vannak az akadémia kötelékében?

Ha a legkisebbektől nézzük és csak a kiemelt korosztályokat vesszük bele, akkor körülbelül olyan 220-230 játékosunk van. A szövetség meghatározza, melyik korosztályban hány főt kell versenyeztetni, emellett nekünk is van egy belső szabályzatunk arra nézve, hogy adott posztra mennyien legyenek, ez a szám általában kettő.

Az akadémiai rendszer mindenhol ugyanúgy működik?

Van egy központi elvárás a Magyar Labdarúgó-szövetség részéről, melyben meg kell felelni bizonyos szakmai, infrastrukturális és humán­erőforrás-kritériumoknak, de ezenfelül, hogy milyen tartalommal töltik meg, az az akadémiákon múlik. Mi dolgozzuk ki a szakmai programot, a saját elvárásaink szerint alakíthatjuk, mik kerüljenek bele.

Ápolnak szorosabb viszonyt más intézményekkel?

Sok partneregyesületünk van, próbáljuk a keleti régiót úgymond uralni, és a legtehetségesebb gyerekeket beintegrálni a rendszerbe. Vannak kiemelt partnerkapcsolataink, ilyen a Tarpa, ahol a kárpátaljai tehetségek vannak, Kusnyír Eriket is onnan hoztuk. Illetve a megyében Hajdúböszörménnyel, Hajdúszoboszlóval és Balmazújvárossal is olyan viszonyt ápolunk, hogy meglegyen az az egészséges felfelé áramoltatás, aminek hála a legtehetségesebbek az akadémián köthetnek ki. Próbálunk nyitni más klubok felé is, keleten több csapat van a fókuszunkban, de az még a jövő zenéje, hogy miként alakulnak majd a dolgok.

Külföldi mintákból szoktak meríteni?

Ha valaki edzőképzésen vesz részt, akkor külföldi tanulmányútra kell mennie. Én is nemrég voltam kint a Vojvodinánál. Pár héttel ezelőtt pedig a Salzburg képviselői vendégeskedtek nálunk, az ilyen alkalmakkor elmondják, ők hogy dolgoznak, mi is felvázoljuk, nálunk miként zajlik a munka. Ezekből lehet meríteni, de mindenkinek a saját képére kell formálnia a képzését, megvannak azok a lokális erősségek, amelyekre lehet támaszkodni, ezek mindenkinél mások.

Hogy látja, megfelelően működik az akadémiai rendszer, vagy van olyan terület, ahol változtatásokat kellene eszközölni?

Sosem mondhatjuk azt, hogy valami jól működik. A sport az egy olyan szektor, amely folyamatosan változik, tehát ha kijelentené valaki, hogy elégedettek vagyunk és jól dolgozunk, az egy nagyon nagy butaság lenne, hiszen a modern sport követelményének konzisztensen meg kell felelni. Természetesen vannak kisebb részsikerek, mint például a saját nevelésű futballisták száma az első csapatban. Ez egy fokmérője lehet, hogy az akadémián jó munka zajlik, ám sosem lehetünk teljesen elégedettek.

A belga Double Pass tanácsadó cég által a magyar labdarúgó-akadémiákról készített jelentés szerint kétszer is a debreceni volt a legjobb a sorban. Azért ez pozitív.

A szövetséggel együtt mérte fel a belga cég az akadémiákat, pont a közelmúltban lett vége a harmadik auditkörnek. Erről még nincs globális összetett eredmény, most hogy szerepeltünk, azonban az első kettőn minket választottak a legjobbnak. Bízom benne, ezúttal is ott leszünk az élmezőnyben. Mindig megfogadjuk az ajánlásaikat, és azok alapján próbálunk változtatni akár a struktúránkon, akár a képzési programunkon.

Az MLSZ elnöksége épp a közelmúltban ülésezett, és az utánpótlásképzés javítására irányuló fontos kérdésekkel foglalkozott. Ennek egyik lépése az utánpótlásbajnoki rendszerek átszervezése. Erről mi a véleménye?

Ez főként a már említett nyolccsapatos elit bajnokságot érinti. Az a saját szubjektív álláspontom, hogy nem a legjobbkor van a nyomás a játékosokon, akiknek eredménykényszerben kell futballozniuk, és ezáltal sérül a képzés prioritása. Az akadémiáknak kellett erről véleményt nyilvánítani, ezt központilag tették a szövetség elnöksége elé. Várjuk a választ, addig nem történik semmi, amíg nem döntenek.

Folyamatosan képzi magát, már a harmadik diplomáját szerezte meg. Mik a tervei a jövőben?

Ez egy elég dolgos év volt a számomra. Amellett, hogy dolgoztam és játszottam a kis Lokiban, még elvégeztem az MLSZ szervezésében az akadémiai igazgató képzést, illetve mint sportközgazdász diplomáztam. A sport folyamatosan változik, ahhoz, hogy az ember naprakész tudással rendelkezzen, mindig fejlesztenie kell magát. Éppen ezért elkezdem a doktori iskolát is, sportmenedzsment témában írom a disszertációmat. Illetve célom, hogy jobban elmélyüljek a külföldi gyakorlatokban, és megtaláljam azokat a dolgokat, amelyekkel segíthetem a klubot, az akadémiát.

Ahogy már volt róla szó, a kis Lokiban még mindig számítanak a játékára. Mennyire volt nehéz összeegyeztetni az edzéseket, a meccseket, a munkát és a tanulást?

Tavaly még a Tiszafüredben játszottam NB III.-ban, az nehezebb volt, mert a munka után még autóba kellett pattannom, eljutni az edzésre és ott is még produkálni. Az már úgy sok volt, nem leszek fiatalabb, 33 évesen azért már arra is oda kell figyelnem, hogy ne terheljem túl magam. Itt most sokkal könnyebb, délután, miután bezárom az irodát, csak lesétálok és beállok a fiúkhoz. Emellett néha még az első csapatot is segítettem, ha kapusra volt szükségük. Eredetileg úgy volt, hogy csak a tanácsaimmal támogatom a második csapatot, és csak akkor kell pályára lépnem, ha váratlan helyzet adódik, viszont a sors úgy hozta, hogy nekem kellett védenem. De a jövőben muszáj lesz átértékelnem a dolgokat. Addig szeretnék focizni, amíg örömömet lelem benne és amíg tudok segíteni. Kiváló csapategység alakult ki, a többséget 12-13 éves kora óta ismerem. Azt szoktam nekik mondani, a pályán nyugodtan tegezzenek, azonban a kilencven százalékuk még meccs közben is azt mondja, Zoli bá’, ami sokszor viccesen veszi ki magát. Örülök, hogy velük játszhatok, és bízom benne, hasznosak a tanácsaim.

Úgy tudom, ha ideje engedi, szívesen főzőcskézik. Van specialitása?

Amikor baráti összejövetelek vannak, általában én vagyok a szakács. Az olasz ételeket, főként a minőségi pizzát nagyon szeretem. Illetve szívesen készítek házi kézműves burgereket. Szeretem látni, hogy jóízűen falatoznak a barátaim, és a végén megveregetik a vállamat. A főzés számomra egyfajta önkifejezés, és ki is kapcsol.

Szabó Dóra