Nem égtek le, avagy nincs tűz, babám!

Már több mint egy évtizede történt, ám a hajdúsági szurkolók emlékezetében még mindig élénken él a DVSC 2009-es BL-kalandja. A piros-fehérek második magyar csapatként, tizennégy évvel a Fradi után bejutottak az elitliga csoportkörébe, egy életre szóló élménnyel megajándékozva bennünket.

E sorok írója abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a Naplót tudósítva, kis túlzással együtt lélegezhetett a csapattal abban a varázslatos néhány hónapban. Ennyi év távlatából engedtessék meg a szubjektív hangvétel a szerzőnek!

A főtábláig vezető menetelés első állomásán a svéd Kalmart kellett búcsúztatnia Herczeg András alakulatának, ami nem tűnt könnyed feladatnak.

Váratlan ébresztő

A Lokomotív július 15-én kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligájában, az Oláh Gábor utcán 2–0-ra nyerték meg Kiss Zoliék az odavágó kőkemény csatáját. Rá egy hétre következett a visszavágó.

Saját magam kálváriája már a meccs előtt megkezdődött, ugyanis a tengeri rák megoldhatatlan feladat elé állította a falusi gyomrot, az ebéd után pontosan négy órával, a Loki edzésére utazván szinte elviselhetetlen görcs vett úrrá rajtam. A tréningre a másnapi találkozó helyszínére megérkező buszból éppen csak kitámolyogni voltam képes, és máris egy utánpótláscsapat egymás közötti mérkőzésén kapaszkodtam a korlátba, felkínálva a svéd földnek az ebédet. Ez Szakályék edzése alatt megállás nélkül így ment, a szállodába visszaérve rögtön ágynak estem, és lázas álomba merültem. Időnként felriadtam, a tévében salakmotorversenyt közvetítettek, kétségbeesve vettem tudomásul, hogy ilyen bizarr körülmények között kell átadnom a lelkemet az Úrnak.

Hajnalban arra riadtam, hogy a hotel tűzjelzője vijjog éktelen hangon, kibotorkáltam a folyosóra, de lángokat, füstöt nem láttam, csak pizsamás vendégeket és a kialvatlan vendégjátékosokat. „Véletlenül” beindult a szerkezet a sorsdöntő meccs előtti éjszakán... Az éjen, amely éjfélig verőfényben pompázott, hiába, ilyenek a hosszú skandináv éjszakák! Másnap a Debrecen – történelmében sem sokszor – tiszta kékben vette fel a harcot a Kalmarral, amelynek színe szintén piros-fehér volt, s amely nem akart lemondani megszokott hazai szereléséről, azaz a lokisták sem pirosban, sem fehérben nem futballozhattak.

A visszavágó egyébként remekül indult a szempontunkból, Varga József góljával már az elején nálunk volt az előny, ám bő húsz perccel később már a svédek vezettek, sőt a 71. percben berúgták a harmadikat is, azaz csupán egy találatra voltak a továbbjutástól, amelyet végül nem tudtak megszerezni.

A reptéren éjfélkor elcsigázott társaság várta a cívisvárosi gépet. Nem véletlenül dörögte a kapusedző, Mező Józsi egy cigarettára gyújtva:

„Ne szomorkodjatok már, elvégre továbbjutottunk!”

Igaza volt, erre pedig inni kellett egy sört.

Tamás Nándor

Borítókép: Rudolf Gergely küzd a hazai védők gyűrűjében