„Számomra a Forma–1 a vezetésélmény csúcsa”

Magyarország egykori és egyben egyetlen Forma–1 pilótája mesélt autós élményeiről, a gyermekkori első vezetéstől a sportban eltöltött évek szépségéig. A debreceni születésű versenyző a Naplónak adott exkluzív interjút.

Az autózásban hosszú út áll Ön mögött, emlékszik még az első ideköthető emlékre?

Négy-öt éves lehettem, amikor a Balatonon édesapám azt mondta, ha szeretném vezetni a Daciáját, az ölében ülve, előremenetben, akkor házi feladatként tolassak végig a parkolón. Ez volt az első alkalom, hogy volán mögé ültem. Ekkor még persze csak segítséggel, ahogy a gyermekek szoktak, pusztán az élmény kedvéért.

Az ifjú Baumgartner Zsoltnak volt ekkor már álomautója?

Akkoriban Magyarországon még nem volt túl széles az autópaletta, azonban a kilencvenes évektől néhány ismerősünk már menő, nyugati autókkal érkezett hozzánk látogatóba. Soha nem felejtem el, milyen tágra nyílt szemekkel néztem az egyik barátunk Porsche 928-asát, ami nem mondható a márka csúcsának, mégis igazi egzotikumnak számított abban az időben. Később a Porsche 911-es, ikonikus szériájával a különböző autós versenysorozatok miatt már jobban megismerkedtem. Amiket pedig fiatalon vezettem, azok közül apukám Renault 21 Turbója volt az etalon. Azzal élmény volt autózni!

Említette a versenysorozatokat. Egy versenyző szemszögéből nézve fontos a gyorsaság a hétköznapokban is, vagy az inkább csak a pályákra, kupasorozatokra korlátozódik?

Megmondom őszintén, én a hétköznapokban a mérsékelt közlekedők közé tartozom. Bármennyire is meglepően hangozhat volt F1-es pilótaként, a legfontosabb számomra, hogy az adott autóm elvigyen A-pontból B-pontba. A versenypálya egy ettől teljesen eltérő, más szituációs közeg. Ott a vezetési élmény dominál. Persze van, aki nagy teljesítményű sportautókkal jár a hétköznapokon, régebben nagy divat volt „berregtetni” a motort az utcákon, de azt veszem észre, hogy ez is egyre kevésbé van jelen, és a trendet átveszi a praktikus autóvezetés. A szabályrendszerek megváltoztatásától kezdve a biztosítók egyénre szabott biztosítási kötvényéig egyre kevesebb teret kap a kockázatosabb vezetés. Sajnos a mai, felnövő generációnak már sosem fog megadatni az a vezetési élmény, ami nekem vagy a kortársaimnak anno meg­adatott.

Voltak nagy becsben tartott, kedvenc személyautói?

A személyautókat sosem tartottam ennyire számon. Kevés saját utcai autóm volt. Amikor vezetnem kell közúton, a legfontosabb, hogy ne fáradjak el, ne legyen teher az utazás, meglegyen a komfortérzet. Meglepő, de vannak teljesen hétköznapi autók, amelyek sokszor nagyobb élményt okoznak, mint egy luxuskategóriás társuk. Ez persze abból is adódhat, hogy versenyzőként egyszerűen más aspektusból közelítem meg azt, hogy mi a vezetés élménye, így az utcai típusok kevésbé keltik fel az érdeklődésemet.

Vezetett a Forma–1 autókon kívül más, nagy teljesítményű gépeket?

Természetesen. A Rolls Royce-tól kezdve, Ferrarikon, Lamborghiniken át a Mclarenekig szinte mindent. Ezek közül – az én preferenciáim szerint – talán a Lamborghinik nyújtották a legtöbbet. Nálam ugyanis a vezetéstechnikai szempontok dominálnak leginkább, de ez egyénenként változó. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy egy Forma–1-es autó bármilyen, karosszériás sportautón túltesz. A Forma–1 – a vezetési élményt tekintve – az autózás csúcsa. Ezzel nem hiszem, hogy bárki, aki megfordult a szakmában vitatkozni tudna. Nem véletlen, hogy azok a pilóták, akik egyszer is részt vettek ebben a szakágban, folyamatosan keresik a kellő kihívást az F1 után, mert kevés olyan élmény tudja érni őket, ami csak kicsit is közelíthetne az ott tapasztaltakhoz.

Péter Szabolcs