Tizenegy idény után búcsúzik a debreceni közönségkedvenc

Immár hivatalosan is visszavonult Varsányi Nóra, a DVSC Schaeffler jobbszélsője. A mindenki által csak Nyüzinek becézett, mindig mosolygós játékos 2009 nyarán került Debrecenbe. A Lokiban összesen 283 tétmeccsen (234 bajnoki, 25 nemzetközi kupa, 24 Magyar Kupa) lépett pályára, melyeken 478 gólt (371, 72, 35) szerzett, ezzel a klub történetében az NB I.-es mérkőzések számát tekintve a 9., minden találkozót figyelembe véve a 12. helyen áll az örökrangsorban. A 28 éves játékos fokozódó sarokproblémái miatt döntött úgy a télen, hogy az idény végén befejezi aktív pályafutását. Ezt a pillanatot hozta előre az MKSZ áprilisi döntése, amelyben a koronavírus-járvány miatti befejezettnek nyilvánítják a bajnokságot.

Vélhetően nem így tervezte a pályafutása lezárását.

Nagyon nem, egy kicsit el is vagyok keseredve, hogy ilyen körülmények közepette akasztom szögre a cipőimet. Egyrészt azért, mert úgy lett lezárva a bajnokság, hogy még helyezés sincs – én mégis mindenkinek azt fogom mondani, hogy negyedik lettem ebben a szezonban. Másrészt bánt, hogy az utolsó meccsemen nem tudtam a pályán elbúcsúzni sem a csapattól, sem a szurkolóktól. De majd erre sort kerítünk a következő bajnokság elején.

Mennyire volt nehéz meghozni a döntést, hogy abbahagyja?

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem volt egyszerű. Sajnos már hosszú ideje szenvedek a sarkammal, másfél éve szedtem a fájdalomcsillapítókat, hogy játszani, edzeni tudjak. A decemberi alapozás alatt már érlelődött bennem a befejezés gondolata: a bajnokságban remekül álltunk, előttünk volt egy szép nemzetközi futás lehetősége – arra jutottam, egy sikeres szezon jó végszó lehet. A döntés előtt egyeztettem a csapatorvosunkkal, kikértem a szeretteim véleményét, akik mind mellettem álltak.

Tudatosult már önben, hogy lezárult egy fejezet az életében?

Ahogy egyre komolyabb lett a járványveszély, eszembe jutott, hogy csonka lehet az utolsó szezonom, így fokozatosan barátkoztam a gondolattal.

„Amikor hivatalosan is kimondták, hogy vége, akkor azért rám zuhant, hogy megváltozik az életem. Nem kell majd edzésre járnom, nem fogok ott ülni az öltözőben a csapattársakkal minden egyes tréning vagy meccs előtt és után.”

Egy élsportoló fel tud hagyni csak úgy hirtelen a mozgással?

Én biztos nem, szerintem sokkot kapna a szervezetem, ha egyik napról a másikra csak úgy leállnék. Folytatom az egyéni edzéseket, de az lényeges különbség, hogy mostantól úgy tréningezem majd, ahogy nekem tetszik, és ami kíméli a sarkamat.

Annak idején kipróbált más sportokat is, vagy egyből a kézinél kötött ki?

Örökmozgó gyerek voltam, van egy hét évvel idősebb bátyám, aki focizott, és a kisebb lévén otthon állandóan én voltam a kapus, amit értelemszerűen annyira nem élveztem. Nálunk Nádudvaron a lányoknak az aerobik és a kézilabda jelentette a sportolási lehetőséget, az előbbi nem vonzott, így maradt a kézilabda.

Miként alakultak a korai évei a pályafutásában?

Tizenöt éves koromig otthon játszottam Győrvári Viktor keze alatt. Amikor ő elköltözött Nádudvarról, én is elhagytam a csapatot, és Derecskére igazoltam, ott ismerkedtem meg Köstner Vilmossal. Már az első szezonban a felnőttekkel edzettem, és amikor áttelepült a csapat Nyíradonyba, ott már a nagyoknál játszottam az első osztályban. Egy év után sajnos elfogyott a pénz, és Vili bával együtt Debrecenben folytattam. Az utánpótlásban négyszer voltam gólkirálynő, mert akkoriban még jobbátlövőt játszottam, a Lokiban kerültem ki a szélre.

Nem fájt érte a szíve, hogy szélsőt akarnak faragni önből?

Nem, mert tudtam, hogy felnőttszinten csak szélen tudok majd érvényesülni.

Mindig 6-os mezben játszott, miért ezt a számot választotta?

„Nádudvaron a hatos számú mez volt a legkisebb méretű, így akkor az jutott nekem. Az idők folyamán pedig a szívemhez nőtt, így egyértelművé vált, hogy ha hatos, akkor Varsányi Nóra. Jó szám.”

Gondolta volna, hogy ennyi mérkőzést lejátszik majd a DVSC színeiben?

Soha nem gondoltam volna. Pár évvel ezelőtt adódott egy külföldi lehetőség, de nem bánom, hogy maradtam, jó ez így.

Voltak hullámvölgyek a pályafutásában?

Akadtak, persze. Előfordult, hogy ideiglenesen kikerültem a Loki felnőttkeretéből, később az egyik edző semennyire sem bízott bennem, egész egyszerűen csak ültem a kispadon, és pályára se léptem sok-sok meccsen keresztül, az borzasztó volt. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, min változtassak, de az volt a válasz, hogy semmin, eddzek csak tovább. Így ment végig a szezon, aztán a rájátszás előtti utolsó meccsen a poszttársam megsérült, és a helyére beállva nagyon jól ment, attól kezdve már játszatott.

Mik voltak a legnagyobb sikerei a kézilabdában?

Amelyekből úgy érzem, hogy én is teljes mértékben kivettem a részemet, az a 2017-es Magyar Kupa-bronz, de nyilván hatalmas dolognak tekintem azt is, hogy 2010-ben és 2011-ben másodikak lettünk a bajnokságban, hiszen annak a csapatnak is tagja voltam már. De az a két ezüst, illetve a 2010-es BL-csoportkör nem annyira az én érdemem, mások vitték a prímet.

Kérem, állítsa össze a saját debreceni álomcsapatát.

Hú, nehéz, de megpróbálom. Előre szólok, hogy szubjektív lesz, ugyanis az összeállításnál számomra nemcsak az szempont, hogy a játékos mennyi időt töltött el a Lokiban, és az alatt mennyit tett le az asztalra, hanem az is, hogy milyen embert ismertem meg a személyében. Ezek alapján így nézne ki a csapatom: Pásztor Bettina – Varsányi Nóra, Kovács Anna, Bulath Anita, Tóvizi Petra, Jelena Deszpotovics, Juhász Gabriella. A keretben Kiss Éva, Vantara-Kelemen Éva, Karina Jezsikava, Kudor Kitti, Maria Garbuz, Slakta Petra, Dakos Noémi, Bordás Réka és Karnik Szabina. A szakmai stáb összetétele: Köstner Vilmos és Tone Tiselj személyében két vezetőedző lenne, Márián Blanka volna a pályaedző, Grega Karpan a kapus­edző és Kazsimir Attila a masszőr. Élcsapat lenne a bajnokságban.

A válogatottság miatt nincs önben hiányérzet?

Egyáltalán nincs. Az utánpótlás-válogatottság megadatott minden korosztályban, de felnőttszinten voltak nálam rátermettebb magyar játékosok a posztomon.

Mi az, ami nagyon fog hiányozni a kézilabdából?

A közösség, a tétmeccsek feszültsége, a szurkolók és még az edzés is, mert én azt is nagyon szerettem. Remek barátokat és társakat ismertem meg a klubjaimban, kiváló szakemberek keze alatt kézilabdázhattam. Szerencsésnek érzem magam, mert rengeteg élményt, barátságot kaptam a kézilabdától.

Mik a tervei a jövőre nézve, marad Debrecenben?

Igen maradok, megszerettem a cívisvárost, a szüleim is a közelben élnek, nagyon jó hely ez nekem. Nem szakadok el a klubtól, sportközgazdász diplomát szereztem a Debreceni Egyetemen, így a nemzetközi-társadalmi kapcsolatokért felelek majd. Rendelkezem edzői papírokkal is, korábban dolgoztam két évet kicsikkel, de rá kellett jönnöm, hogy a kispad nem az én világom.

Mit üzen a szurkolóknak?

A drukkereink egyedülállóak, mindig velem lesz majd a szeretetük, az elszántságuk, ahogy kiálltak a klubért, a csapatért és a piros-fehér színekért. A hazai meccseinken jó értelemben véve hátborzongató hangulatot varázsoltak rengetegszer a Hódosba, a többi csapat tagjaitól sokszor visszahallottuk, hogy még ellenfélként is élmény volt ilyen miliőben pályára lépni.

„Mindent köszönök, de nem akarok most búcsúzkodni, majd kerítünk rá alkalmat.”

Molnár Szilárd

Névjegy

Varsányi Nóra

Született: 1991. október 3.

Születési hely: Debrecen

Poszt: jobbszélső

Klubjai:

Nádudvar (2000–07)

Derecske (2007–08)

Nyíradony (2008–09)

DVSC (2009–2020)

Sikerei:

Magyar bajnokság 2. hely (2010, 2011)

Magyar Kupa 3. hely (2017)