„Bár egyszer elaludt a kispadon, jó gyerek volt”

Az elmúlt hónapban ünnepelte hatvanharmadik születésnapját a Debrecen egykori kiválósága, a gólvonalon sokszor ihletett formában röpködő hálóőr, Mező József. A kapus húsz évet védett a DMTE, a DMVSC és a DVSC színeiben, összesen 161 NB I.-es mérkőzésen szerepelt, kétszer megkapta az „Év kapusa” díjat. A Loki kapusedzőjeként ötszörös bajnok, négyszeres Szuperkupa-győztes és kétszeres Magyar Kupa-győztes, tagja volt a BL-ben szereplő gárda szakmai stábjának.

Mezőt először arról kérdeztük, miként telnek napjai a járvány idején.

A válogatottság hiányzik

– Egyáltalán nem vagyok munka nélkül, mert kertes házba költöztünk, így akad tennivaló bőven. Csinosítgatjuk, szépítgetjük a környezetünket. Egyébként pedig meccseket nézek, régi Loki-találkozókat, úgyhogy eltelik a nap. Egy ideje már nem kapusedző vagyok DLA-n, hanem játékos-megfigyelő. Ambiciózus, fiatal trénerek tanítják a kapuvédőket az akadémián, én pedig már csak elesni tudok, felállni már nem olyan egyszerű. Minden hétvégén járom az ország keleti felét, meccseket nézek, igyekszem tehetségeket felfedezni. Ezt olykor sikerrel teszem, találtunk már olyan kapust, aki szerintem az ország legjobbja a korosztályában. Szeretem ezt a munkát, autózom, a futballal foglalkozhatok a kollégáimmal együtt. Herczeg András, az akadémia szakmai igazgatója bízott meg a feladattal, és nagyon jól tette – fogalmazott a szakember, aki a maga idejében, azaz főként a nyolcvanas években Magyarország legjobb kapusai közé tartozott, ám mégsem válogatták be egyszer sem.

– Nincs bennem hiányérzet. Bár 84-ben és 85-ben is én lettem az NB I. legjobb hálóőre az osztályzatok alapján, talán egyszer kipróbálhattak volna a nemzeti csapatban. Végül csupán az utánpótlás-válogatottba hívott meg egy alkalommal Bicskei Bertalan, mint egyik túlkorost. Nem volt az kis dolog akkor, mert egy Petry Zsolt nem védett a klubcsapatában, így csak a kispadon ült mögöttem. A lengyelekkel játszottunk Kecskeméten, nyertünk 3–0-ra. Jegyezzük meg, nem gyenge utánpótlás-válogatott volt az Kovács Kálmánnal, Pintér Attilával, Fischer Palival vagy Illés Bélával a soraiban. Igen, a válogatottság tényleg hiányzik. Lehetett volna jobb, de rosszabb is – vélekedett Mező József, aki nem érezte hátránynak azt, hogy nem volt égimeszelőnek mondható a kapuban.

Pantics ággyal a hátán született

– Az én fénykoromban olyan kapusok védtek itthon, akik magasnak számítottak, mint Szendrei Jóska, Disztl Peti, Katzirz Béla vagy Zsiborás Gabi. Mellettük voltunk mi, a „törpék”: Andrusch Jóska, Gáspár Józsi, Hegedűs Peti és jómagam. Ám utóbbiak is „összeszedtek” 2-300 élvonalbeli meccset. Nem a magasságon múlt, ki milyen kapus. Nekem szerencsére elég jó rugóim voltak, amivel kompenzáltam a magasságbeli hiányosságaimat – mondta a tréner, aki később mindent elért Debrecenben.

– A DVSC kapusedzőjeként eltöltött évek életem meghatározó momentumai. A mai napig hálás vagyok Supka Attilának, aki 2004 őszén maga mellé vett, ahogyan Herczeg Andrásnak és stábjának, amelynek tagjaként dolgozhattam. Jókor kerültem jó helyre. Kitűnő csapatunk volt, remek futballistákkal, kiváló szellemiségű emberekkel. Hat év alatt sok címet begyűjtöttünk, és bejártuk a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa-ligában a fél kontinenst. Olyan stadionokban szerepelhettünk, ahol nem mindenkinek adatik ez meg, de az a gárda megérdemelte, mert minden idők legjobb DVSC-je volt – mondta Mező, aki mindegyik kapusával szeretett együtt dolgozni.

– Nincs olyan, akire haragudnék. Talán Djordje Pantics volt az, akit nehéz volt munkára fogni. Ő úgy született, hogy az ágy a hátán volt, ha meccsre mentünk, aludt, ha jöttünk vissza, akkor is. Egyszer a kispadon is elszenderedett. Itthon játszottunk bajnokit a Vasassal, mindenki figyelte a támadást a kispadon, és Dankó Misi rehabilitációs edző szólt, hogy a szünetben mozgassam meg kicsit a cserekapusomat. Odanéztem, és Pantics az ellenkező irányba fordítva fejét aludt. De ettől függetlenül szerethető gyerek volt. Polekszics volt a legnagyobb tudású kapusom, Csernyánszki és Verpecz hatalmas munkát tettek bele az edzésekbe, ahogyan Malinauskas is, de ő sokszor nagyon rosszul meccselt – mondta Mező, aki szeretné túlélni a mostani nehéz helyzetet, minél több jó foci látni és a feleségével még sokáig egészségben élni.

TN