Született autóversenyző, a csapatmunkában hisz

Kategóriagyőztesként hagyta ott a magyar ralibajnokságot Bereczki Norbert. Az azóta eltelt években különböző autókkal elszórtan szerepelt hazai és külföldi versenyeken egyaránt. Lapunknak a kezdetekről, a rali összetettségéről és példaképeiről mesélt.

Mikor tanult meg vezetni, és honnan jött a versenyzés gondolata?

Az embernél hamar kiderül, hogy focista lesz vagy autóversenyző. Nyolcéves koromban kezdtem el simsonozni, és gyakorlatilag minden érdekelt, ami motorral hajtható. Tizenhárom éves koromra pedig már elértem a pedálokat, és édesapám megtanított autót vezetni. Talán tőle eredeztethető a versenyzés ötlete is. Ő fiatal korában benevezett egy hortobágyi futamra, de a nagypapám nem engedte el rá, így végül sosem próbálhatta ki magát. Ezért megfogadta, ha gyermeke lesz, sosem gátolja majd a versenyzésben. A családdal eljártunk országos futamokra, majd életemben először azzal a Lada 2107-essel álltam rajthoz, amin vezetni tanultam. Ekkor 1992-t írtunk, és a Debrecen Kupa nevű versenyen indultam el úgy, hogy a kritériumhoz szükséges minimum egyéves jogosítvány még nem állt a rendelkezésemre. Cserébe jól ismertük a verseny szervezőjét, aki így is engedte, hogy szerepeljek. A sors fintora, hogy ez az ember Kozma László volt, aki később a navigátoromként tevékenykedett hét évig.

Volt gyermekkori kedvence?

1982-ig csak Ladák alkották az álomautóimat, a szocialista gépállomány szegényes palettájának köszönhetően. Tudtuk persze az autós kártyákból, hogy van Porsche, illetve néhanapján az Aranybika parkolójában állt egy-két kuriózum, de a tévében még csak a kerek- és kockalámpás Zsigulikat láttuk. Amikor pedig bejöttek az Audik, Peugeot-k és egyéb nyugati márkák, az akkori ralilegendák miatt már inkább ezek a gépek alkották csodálatom tárgyát. Walter Röhrl Audi Quattrója, a maga hangjával, formájával és vezetési stílusával örök kedvencem marad!

Felnőtt fejjel változott az ízlése?

Manapság utcai autókból a japánokra, egészen pontosan a Hondákra esküszöm. Pusztán a megbízhatóság és a praktikum szempontja vezérel, a versenyautókhoz sosem tudtam mérni egyetlen utcai változatot sem. Semmilyen általam vezetett hétköznapi autó nem közelítette meg a legkisebb versenygép élményét. Ha csak a futóműben rejlő előnyökre gondolok, vagy egy lezárt pályán való száguldásra, egyszerűen nem hasonlítható egy utcai sportautó vezetéséhez a versenyvilág. Semmi értelme a városban nagyzolni, akkor sem, ha megteheti az ember.

A vezetésélmény is csak a versenypályákon fontos Önnek?

A kilencvenes évek elején, amikor sokaknak még téli garnitúrája sem nagyon volt, az akkori nagy havazások idején mi is végigszántottuk a várost esténként. Kilinccsel előre, ahogy mondani szokás! Este nyolc óra után kiürültek az utcák. A rendőrök – hozzánk hasonlóan – Ladát vezettek, esetleg egy Golf 2-vel igyekeztek megfogni minket, rendes téligumik nélkül. Mondanom sem kell, esélyük sem volt. Azokban az időkben voltak még igazi, havas telek, volt téli, csapatós autónk, és a forgalom is jóval kisebb volt az utakon. Talán harminc év távlatából már elévült, de bevallom, sokszor otthagytuk őket a lámpánál. Manapság azonban jóval zsúfoltabb, kockázatosabb a városban közlekedni, és magam is a biztonságos vezetés híve lettem a hétköznapokban. Pedig a hóban autózás kifejezetten közel áll a versenyszerű vezetéshez. A Mátrában, Zemplénben, Bükkben szerzett sokórányi havas tapasztalatot később sokan tudták kamatoztatni a versenypályán.

Melyik raliautója állt Önhöz a legközelebb?

Volt szerencsém különböző kategóriákban is versenyezni, mentem Mitsubishi Lancer Evóval, Peugeot 205 GTI-vel vagy különböző Škodákkal, a kedvencem mégis a sokak által lesajnált R2-es kategória. Ezek az autók kicsik és jóval alacsonyabb teljesítményűek is egy WRC raliautónál, azonban a kezelhetőségük, a versenyélményük számomra minden hiányosságukat kiegyenlíti. Egy turbómotoros EVO steril, hatezres fordulatnál elvált az ember, és nincs sebességérzet. Egy Citroën C2 vagy egy Peugeot 208 R2 szívómotorral nyolcezer-ötszáznál elkapcsolva – szekvenciális váltóval és olyan féktávval, hogy a szemünk kiugrik a helyéről – maga az élmény. Pedig akkora, mint egy hátizsák vagy egy tolltartó a nagyokhoz képest. Tegyük hozzá, soha nem álmodoztam olyan autókról, amik a lehetőségeinkhez képest elérhetetlenek voltak, de ha egy napra, saját mérnökkel kaphatnék egy álompéldányt, hogy reggeltől estig járjam a murvát vele, biztosan egy Škoda R5-öt választanék.

Pilótaként az élvezet vezeti, vagy inkább adrena­linfüggő?

Inkább az előbbi, de az a baj, hogy versenyző típus vagyok. 2013-ban, amikor megnyertük az R2 kategóriát és megszületett a második lányom, úgy döntöttem a jövőben már csak egy-két versenyen szerepelek majd, élvezetből, lazán vezetve. A közönségnek autózom, és ott is meghúzom a kéziféket, ahol időkiesés miatt – profi karrierem során – nem tettem volna. Ez az elhatározásom egészen a következő futamig tartott. Egyszerűen képtelen vagyok nem a végletekig küzdeni, akármilyen autó van alattam. Még ennyi idősen is ugyanúgy érdekel az idő, ugyanúgy kiszáradt szájjal jövök le a gyorsról, és alig várom, hogy lássam a részeredményeket.

Mi a titka annak, hogy valaki jó pilótává tudjon válni?

A ralizás tanulható. Nyilván a finnek, a sportág feltalálóiként elérhetetlenek, és időnként feltűnik egy-egy ösztönös tehetség más országokból is, de úgy gondolom, általánosságban a reakciójavulás, stresszkezelés és maga a vezetési technika is fejleszthető. Időben kell elkezdeni, mert itt hatványozottan számít a tapasztalat.

„Fontos, hogy részletesen kielemezzük a pályaadottságokat. Ehhez sok türelem és jó analitikai érzék kell.”

Azonban nem emiatt tartom a világ egyik legösszetettebb sportjának. Örök igazság, hogy hiába van a rivaldafényben egy pilóta, mint valami híres énekes, akinek az autója a hangszer! Semmire sem mész a legjobb hanggal és a legmenőbb gitárral, ha nincs mögötted egy remek szerelőstáb mint összehangolt együttes, és a navigátorod, aki karmesterként irányít! Nélkülük belekezdeni is felesleges!

Vannak olyan versenyzők, akikre felnéz?

A példaképeim közül ifj. Tóth Jánost a precizitása miatt emelném ki. Az Európa- és világbajnoki futamok mellett, a magyar versenyeknek is úgy ment mindig neki, hogy lépésben járta végig a pályát, és feljegyezte az összes apróságot. Csak ilyen odaadással lehet az ember sikeres! A külföldiek közül Juha Kankkunent vagy Marcus Grönholmot mondanám, és van egy debreceni kedvencem is, Támcsu Zoltán. A példaképeken túl pedig hálás vagyok minden egyes évért, amit a raliban tölthettem. Örülök, hogy megannyi autó volánja mögött azt csinálhattam, amit szeretek! Versenyezhettem a negyvenfokos Ciprustól a szöges gumikkal megmászható, havas Kovásznáig sok helyen. Őszintén szólva, egy percet sem cserélnék el az elmúlt évtizedekből.

Péter Szabolcs

Névjegy

Név: Bereczki Norbert

Születési hely, idő: Debrecen, 1975. 02. 05.

Profi versenyeinek száma: 66

Legjobb eredménye: R2 kategóriagyőztes (2013)

Országok, ahol rajthoz állt: