Sportújságíróként a nemzet szolgálatában

Ott volt a magyarok által vezetett Bajnokok Ligája-döntőkben, képviselte Magyarországot a 2016-os Európa-bajnoki menetelés során. Sportdiplomataként igazi Puskás-szakértővé vált, az Öcsi bácsiról elnevezett díj megalkotásában és hagyatékának hazahozatalában elvitathatatlan szerepet vállalva. A nemzeti sportsikerek krónikásaként pályafutásáról és a AIPS Europe alelnökeként végzett szakmai feladatairól a Hajdú-bihari Naplónak adott interjút Szöllősi György.

Honnan jött a sportújságírás ötlete?

Először mindenki futballista szeretne lenni. Aki kevésbé ügyes, azt beállítják a kapuba. Aki arra is alkalmatlan, abból lesz játékvezető, aki pedig még oda sem elég jó, abból sportújságíró. És ezzel röviden a pályafutásomat is összefoglalhatjuk, ugyanis egykor játékvezető is voltam. Nyilván ez önironikus megközelítés, de annyi igazság van benne, hogy aki szereti a sportot és azon belül a futballt, annak igazi kiváltság, hogy ha akár ilyen módon is, de részt tud venni a futballvilág eseményeiben. Valamikor a külföldi utazások miatt is irigyelt szakma volt a miénk, ez a lehetőség –a járvánnyal terhelt időszakban – ismét felértékelődött. A július 2-i világnapon volt online egy nagy nemzetközi sportújságíró konferencia, több száz résztvevővel, ami részben erről is szólt, hogy mennyire nehezíti meg a sportújságírók munkáját a járvány, mert ha rendeznek is sporteseményt, sok esetben csak nézők és újságírók nélkül: a válság a mi szakmánkat is utolérte.

Mint tapasztalt sportújságíró, hogy látja jelenleg a magyar futball helyzetét?

Most először fordult az elő, hogy két egymást követő évben – nem epizodistaként, hanem az utolsó körig versenyben a továbbjutásért – szerepeltek csapataink a csoportkörben: a MOL Fehérvár FC és a Ferencváros. A Debrecen volt közvetlenül egymás után BL- és El-szereplő, a csoportkörben azonban sajnos már nem nagyon tudott labdába rúgni. Most elválik, hogy lesz-e olyan, hogy sorrendben egymás után harmadszor bejut egy magyar klub a csoportkörbe, ha ez megtörténne, akkor már tendenciáról beszélhetnénk. Reméljük, hogy a következő idény is az előrelépésről fog szólni. A Puskás Akadémia nemzetközi selejtezős helyezése pedig azért lehet érdekes, mert egy fontos mérföldkő annak a futballműhelynek az életében, amely gyakorlatilag a nulláról indult el majdnem másfél évtizeddel ezelőtt. A csapat felfutásával párhuzamosan erősödött meg a magyar futball infrastruktúrája, duplázódott meg az igazolt játékosok száma. Tehát a felcsúti sikert nem önmagában kell megvizsgálni, hanem azzal az általános fejlesztéssel párhuzamosan, ami a sportban és a sportágban zajlott ebben az egy-másfél évtizedben Magyarországon.

„Annak külön jelképes üzenete van, hogy ma az a Szolnoki Roland a csapatkapitány, aki még annak az osztálynak a tanulója volt 2006-ban, amelynek játékosai első bentlakó csapatként elfoglalták a kollégiumi helyeket Felcsúton.”

Mit jelent maga a sport és a szurkolás a magyaroknak?

A magyar büszkeséghez hozzátartoznak a sportsikerek, ez mára évszázados hagyománynak tekinthető. Azért is alakult így, mert a huszadik században sok katonai, gazdasági vagy politikai siker nem adatott nekünk, viszont a kultúra, és ezen belül a sport területén annál inkább ki tudtuk bontakoztatni a tehetségünket. Trianon századik évfordulóján elmondható, hogy egy tudatos politika eredményeként, jó részben Klebersberg Kunó kultuszminiszternek köszönhetően nemcsak Debrecenben épült egyetem, nemcsak a tanyasi iskolai hálózat jött létre, vagy Szentgyörgyi Albert tért haza kutatni, de a teljes testnevelés, sportkultúra megújításával igyekezett a sportsikerekért is tenni, megerősítve a magyar ifjúságot és a sportot. Magyarország sportnagyhatalom lett, 1936-ban már harmadikok voltunk az éremtáblázaton a berlini olimpián. 1938-ban pedig világbajnoki ezüstérmes lett a futballcsapatunk, és ez mind hozzájárult ahhoz, hogy mára a nemzeti büszkeség elképzelhetetlen legyen nemzeti sportsikerek nélkül.

„A magyarok szeretnek büszkék lenni az olimpikonjaikra, a különböző sportágakban sikeres magyarokra, és amikor a futballistákra is büszkék lehetünk, akkor mozdul meg a legtöbb ember, és az jelenti a legnagyobb eufóriát.”

Generációknak maradt ki ez az élmény, az a hangulat, amit a 2016-os Eb néhány meccse visszahozott.

Mit jelent Puskás Ferenc a magyaroknak? Lehet még ilyen kiemelkedő futballistánk a jövőben?

Ő is annak a generációnak a tagja, amely a két háború között kiteljesedő magyar sportkultúrában egy olyan – akkor még kis – egyesülettől tudott eljutni a válogatottságig, mint amilyen a Kispest volt.

„Hogy mit jelent a magyaroknak? Inkább azt a kérdést tenném fel, hogy mit jelent Puskás a világnak? Mert a világnak Magyarországot jelenti.”

Szerencsések vagyunk, hogy sokan még mindig Öcsi bácsi révén ítélik meg az országunkat. Egy szakmájában a világszínvonalat képviselő, virtuóz, nagylelkű, maga körül mindig jókedvet árasztó egyéniségről beszélünk, aki annak a műfajnak lett a nagy klasszikusa a huszadik században, amelyik ebben az időszakban meghódította a világot, és globális őrületté, már-már vallássá vált. A szó minden értelmében világsztár lett, nem az itthon világhírű kategóriából. Nyilvánvalóan ő a mindenkori magyar futballisták örök példaképe, és mindig inspirálhatja az új nemzedékek fiatal játékosait, hiszen annak a Real Madridnak volt a gólkirálya, ami azokban az időkben lett nemzetközi brand, és maradt az egyik legnagyobb futballklub azóta is. Rekordjainak egy részét még Cristiano Ronaldo sem tudta megdönteni, vagy legfeljebb ő, így abszolút alkalmas arra, hogy érthető, befogadható, szerethető példakép legyen a legfiatalabb magyarok számára is. Ha egyszer már sikerült, ha egyszer már adtunk egy ilyen zsenit a világfutballnak, akkor miért ne sikerülhetne újra? A portugálok is gondolhatták volna, hogy nem lesz még egy Eusébiójuk, akivel bronzéremig jutottak a vb-n. Aztán jött Figo, akivel Eb-ezüstérmesek lettek odahaza, ami tényleg megdönthetetlen csúcsnak tetszett. De következett Cristiano Ronaldo, akivel meg is nyerték az Eb-t, így ő még a régi nagyokat is elhomályosította. Ha azt nézzük, hogy egy hozzánk hasonló, tízmilliós lélekszámú országban ez megtörténhetett, akkor miért ne lehetne nekünk is egyszer újra egy olyan zseniális játékosunk, akivel nem világbajnoki ezüstérmesek, hanem világbajnoki aranyérmesek leszünk? Ez persze irreálisnak, vagy álomszerűnek tűnhet, de egy másik példát említve, az alig négymilliós Horvátország vb-döntőt tudott játszani két évvel ezelőtt az aranylabdás Luka Modric-csal a középpályán. Nálunk most Szoboszlai Dominik a legnagyobb ígéret, vagy talán már több is annál, a mostani átigazolási piac egyik sztárja. Könnyen lehet, hogy hamarosan minden idők legdrágább magyar játékosaként emlegethetjük. Egyelőre úgy néz ki, hogy számára határ a csillagos ég. Remélem, hogy sok örömet szerez még a magyar szurkolóknak.

Ha kellene mondania egy olyan pillanatot, amire nagyon büszke, vagy ami nagyon emlékezetes sportújságírói pályafutásából, akkor melyik lenne az?

Az utóbbi tizenöt évben már nehéz szétszálazni a sportújságíróként és a sportdiplomataként végzett munkámat. A FIFA Puskás-díj létrejöttét mondanám talán a legnagyobb sikernek, amelynek ötletével mint sportújságírót, a Puskás-könyv szerzőjét keresett meg egy szurkoló, de a lobbitevékenység már inkább diplomáciai feladat volt. Vagy Puskás Ferenc trófeáinak, tárgyi örökségének hazamenekítését Magyarországra. De a kérdést nem megkerülve: nagyon nehéz egy pillanatot kiragadnom. Több aranylabdással, világklasszissal gyerekkori bálványommal készíthettem interjút Lothar Matheustól Igor Belanovon, Gheorghe Hagin, Détári Lajoson, Emilio Butraguenón át Andrij Schevchenkóig, néhányukkal csaknem barátok lettünk. Ott voltam az 1997-es Bajnokok Ligája-döntőn Münchenben, amit Puhl Sándor vezetett és később Londonban is, ahol Kassai Viktor fújta a sípot. Vagy a hamburgi El-döntőn tíz éve, ahol Gera Zoltán játszott. Mindig a magyar vonatkozást kerestem. A 2004-es Eb-n és a 2006-os vb-n is végig ott voltam tudósítóként a Képes Sport, majd a Nemzeti Sport képviseletében, a 2016-os franciaországi Eb azonban mindent visz, a magyar részvétel miatt. A magyar Eb-meccsekről a FourFourTwo.hu-t tudósítottam.

Van olyan külföldi csapat, ami gyermekkora óta közel áll a szívéhez?

Szerintem ilyesfajta érzelmi háttér nélkül nem is lehet a sporttal foglalkozni. Leginkább azok a csapatok érdekeltek mindig is, amelyeket valamilyen módon lehetett kötni a magyar futballhoz, a mi nagyságainkhoz, és ilyen szempontból nagyszerű dolog, hogy a történelem vitathatatlanul legnagyobb, legsikeresebb futballklubja, a Real Madrid részben azért lett ilyen sikeres, mert egy magyar játékos szerepelt ott a hőskorban. A spanyol klub ráadásul a Puskás Akadémia partnere, így már több mint egy évtizede számos személyes élmény is köt a Madridhoz. Jövőre már a 13. Puskás-Suzuki-kupát rendezi az akadémia a Real Madrid U17-es csapatának részvételével, hosszas előkészítés után Puskás-kiállítást nyitottunk a Santiago Bernabéu Stadionban, Puskás-szobrot avathattunk az edzőközpontban, elindítottuk az első Real Madrid szociális sportiskolát, a RealTanodát Felcsúton. A pandémia előtti utolsó utam is a spanyol fővárosba vezetett, a végzős akadémisták szokásos kirándulásán, amelynek keretében játszottak a madridi ifistákkal, és megnézték a Manchester City elleni BL-mérkőzést, amelynek a visszavágóját azóta sem sikerült megrendezni. Nekem viszont sikerült négy hónap után visszatérnem Madridba, Szijjártó Péter külügyminiszter úrral, Florentino Pérez klubelnökkel és Emilio Butraguenóval koszorúztuk meg Öcsi bácsi hét éve avatott szobrát. Az szintén érdekes, hogy a legnagyobb rivális Barcelonánál is magyar játékosok írtak fontos fejezeteket, mint a Puskással egy évben és egy budapesti kerületben született Kubala László, akinek a szobra ott áll a Camp Nou előtt.

Van olyan híres szakember, akivel jó kapcsolatot ápol a sport világán belül?

Az az igazság, hogy én tényleg mindent mániákusan magyar szemüvegen keresztül nézek. Amellett, hogy Sir Alex Fergusont a minap választotta a FourFourTwo magazin minden idők legnagyobb edző egyéniségének, a vele való kapcsolatom is annak köszönhető, hogy gyermekkorában Puskás-rajongó volt. Elvállalta, hogy előszót ír a könyvemhez, sőt, Ferguson és Puskás nevével – a Robert Burns Alapítvány és Magyar Zoltán szervezésében – évente átadnak egy jótékonysági díjat a magyar gyermekkórházak támogatóinak, amit személyesen szokott átadni a győztesnek az Old Traffordon. A nemzetközi futball óriása, de róla is a magyar vonatkozások jutnak először eszembe.

Mi a véleménye a debreceni sportéletről?

Azt látom, hogy – a Testnevelési Egyetemen kívül természetesen – Debrecen elsőként ismerte fel itthon, hogy a sportélet mennyire fontos egy egyetem életében. Ha csak arra gondolunk, hogy a legkiválóbb, legjobb korú, szellemi és fizikai képességeik maximumán lévő hölgyek és fiatalemberek általában a felsőoktatásban találhatóak meg, akkor nem nehéz eljutni arra a következtetésre, (amire Amerikában régen eljutottak), hogy itt lehet a legpezsgőbb, legszínvonalasabb sportéletet kialakítani, ami az amatőröket illeti. Ez pedig közvetlen előszobája lehet a profizmusnak is. Ha van versenyelőnye a Debreceni Egyetemnek a vetélytársaival szemben, akkor az részben ebből adódik. Nagyon komolyan veszik a sportot, a sportolókat, a létesítmények fejlesztését, és az egyetemi sportéletet. Tényleg példaértékű, ami a DEAC-nál történik.

„Bár nem szoktak azzal gyanúsítani, hogy Loki-szurkoló lennék, úgy gondolom, nagyon fontos műhelye és színfoltja a magyar futballnak a DVSC is, amelynek hosszú távon inkább az NB I.-ben lenne a helye huszonegyedik századi fényes történelme és a város jelentősége miatt.”

A Loki nagyon nehéz időszakban tartotta a lelket a magyar szurkolókban, amikor tényleg a teljes pusztulás volt jellemző a labdarúgásunkra. A Debrecen ekkor tudott sokszoros bajnok lenni, és nemzetközi szinten is érdemlegeset produkálni. Zsóri Dániel pedig FIFA Puskás-díjasként a gyönyörű Nagyerdei Stadionban, a DVSC mezében szerzett góljával jutott el a világhírnévig, alapítása tizedik évfordulóján elhódítva az Év góljáért járó trófeát. Többek között Lionel Messit, és Zlatan Ibrahimovicot is megelőzte tavaly. Szerintem ez is büszkeségre kell, hogy okot adjon a debrecenieknek.

Mit gondol a sportdiplomáciánk jelenlegi helyzetéről?

Ahhoz képest, hogy csaknem száz évvel ezelőtt fontos szerepet játszottunk, és az arisztokratáink, kitűnő sportdiplomatáink révén ott voltunk a modern sport születésének legfontosabb pillanatainál, bántóan visszaszorult a magyar sportdiplomácia, főleg a kommunista diktatúra éveiben. A párizsi olimpián, 1924. július 2-án alakult meg a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség, az AIPS, ahonnan a sportújságírás világnapja is eredeztethető. Itt is próbáljuk a korábbi magyar szerepvállaláshoz méltó módon megerősíteni a pozíciónkat, hiszen ott voltunk egykor Párizsban a nyolc alapító tag egyikeként. Februárban nálunk volt a világkongresszus, ahova – a járvány előtti utolsó pillanatokban – száztíz országból érkeztek sportújságírók. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori alapító tagjai között szintén ott volt Magyarország Kemény Ferenc révén. A kommunista diktatúra időszakában egyrészt nem is volt prioritás a magyar jelenlét, másrészt minél kevesebb utazás, minél kevesebb pozíció volt az irányelv a meglehetősen elszigetelt helyzetben. Azt látom, hogy – más területekhez hasonlóan – itt is némi fáziskéséssel indult meg a vérkeringés a rendszerváltást követően. Elindultak azok a folyamatok, amelyek révén most már kezdünk visszatérni a minket – hagyományainkért és eredményeinkért – megillető helyre, egyre több nemzetközi pozícióban vannak ugyanis magyarok. Nagyon fontos a rengeteg hazai rendezésű sportesemény abból a szempontból, hogy nagy számú magyar szakember kerülhet óhatatlanul a körforgásba, megtanulva, hogyan rendezzen nagy versenyeket. Így kiépülhetnek személyes kapcsolatok, szakmai kapcsolatok, és végre oda kerülhetnek a mi embereink is a fontos pozíciókba a különböző nemzetközi szervezeteknél. Egy Formula-1-es futam, vizes vb vagy akár az atlétikai vb megrendezése is ezt segítheti elő, a futball Európa-bajnokságról, Szuperkupa-mérkőzésről nem is beszélve. Sportdiplomáciai képzés van már több magyarországi egyetemen, és jól látható, ahogy szépen lassan szivárgunk vissza a fontosabb pozíciókba. Igaz, nagy fejlődés előtt állunk még ezen a területen. Mi, sportújságírók a magunk részéről annyit tudtunk tenni, hogy az AIPS-ben, ahol a két háború között a Nemzeti Sport-főszerkesztő, Vadas Gyula alelnök volt, Gyulai István pedig később főtitkár, ott újra van magyar tagja a végrehajtó bizottságnak, elsőként egy hölgy, Csisztu Zsuzsa kolléganőm személyében. Illetve most először az európai vezetőségben is ott vagyunk, alelnökként, személyemben.

Péter Szabolcs