Befejezte pályafutását az alázatos vezér

Trencsényi János, a Mezei-Vill FC és a magyar válogatott emblematikus alakja az előző csonka szezon végén úgy döntött, hogy 40 évesen befejezi futsalpályafutását. A 139-szeres egykori válogatott azonban marad a klub kötelékeiben, hiszen Sergio Mullor Cabrera vezetőedző mellett Tihanyi Csabával, a klub korábbi kapusával pályaedzői feladatokat látnak el. Az MVFC vezetősége és a szurkolók a péntek esti szezonnyitó, Aramis elleni 3–0-s győzelem előtt könnyek között búcsúztatták Trenyót, aki a Hajdú-bihari Naplónak adott interjút visszavonulásának alkalmából.

Általában focizni kezdenek el a gyerekek, de hogy lesz valakiből futsalos?

Édesapám katona volt, ezért többször is költöztünk, én Szekszárdon születtem, de három év múlva Kalocsára kerültünk, ott kezdtem el focizni hatévesen. Majd Mezőtúron is éltünk, és aztán jöttünk Debrecenbe. Itt általános iskolásként még Olasz Focisulis voltam, aztán középiskolában már a Loki utánpótlásához kerültem, ahol húszéves koromig voltam. Úgy terelődtem a futsal irányába, hogy nagyon szerettem 5+1-ben játszani. Amikor nem volt nagypálya, télen és nyáron, ha valamelyik csapatnak kellett ember, akkor én nagyon szívesen mentem különböző tornákra. Aztán a Debreceni Egyetemen összejött egy társaság, amellyel rengeteget jártunk különböző kupákra, így szúrt ki, és igazolt le Kardos István a Munkás nevű futsalcsapathoz. Utána átkerültem a másik debreceni egyesületbe Darányi Antal kezei alá. Nem sokkal később mind a két gárda megszűnt. Ekkor Karcagra igazoltam, ahol négy és fél évet futballoztam, de onnan elküldtek, mert mellette futsaloztam is, és azt mondták, hogy összeférhetetlen a kettő egymással. Régen amúgy a focicsapatoknál mindig tiltották ezt a játékosoknak, pedig szerintem nagyon jól kiegészíti egymást a kettő. Azt szokták mondani, hogy a Barcelona is nagypályán futsalozik.

Tizenhat évet töltött el a Mezei-Villben.

Mezei József 2004-ben indította el Berettyóújfaluban az MVFC-t, és a szezon felénél szóltak, hogy szeretnék, ha mennék én is, és azóta itt vagyok. A 2007–2008-as szezonban Szitkó Robi vezetésével nyertünk először bajnokságot, az a boldogság a játékosok és a szurkolók arcán felejthetetlen, ráadásul a következő idényben meg is tudtuk védeni a címet. Az is nagyon jó korszak volt. Aztán Turzó Józsi lett az edzőnk, akivel már egyetemen is barátok voltunk. Nagyon felkészült és precíz, rengeteget fejlődtünk általa. Az elején még volt, hogy kétkedve fogadtunk egy-két dolgot tőle, de most, hogy már kezdek én is edzősködni, látom azt, hogy amiket mondott, az minden nagyon ül. Most ugye Sergio Mullor Cabrera a tréner, akitől pedig az edzésmunkával kapcsolatban tanultam nagyon sokat. Amikor ő Újfaluba került, akkor Sito Rivera már gondolkodott, hogy kihagy a válogatottból, mert túl idős vagyok. Sergio mellett viszont annyit fejlődtem intenzitásban, hogy Sito folyamatosan meghívott. Nagyon jól érzem magam a klubnál, nem is igazán volt olyan vágyam, hogy valahol külföldön kipróbáljam magam. Az más szint, amit szerintem nagyon nehéz megugrani. Van most Magyarországon néhány futsalos, aki szerintem komolyabb bajnokságban is megállná a helyét, de nem sok. Gyengébbe meg nem érdemes menni, mert csak leépül az ember. Én elégedett voltam a helyzetemmel, és örültem, hogy rendszeresen játszottam a klubomban és a válogatottban is.

Milyen élményei vannak a válogatottban való szereplésről?

Annak idején Kozma Misi bácsival, akinek rengeteget köszönhetek, sokat utaztunk Debrecen és Berettyóújfalu között. Állandóan rágta a fülemet, hogy hagyjam abba a nagypályát, és válogatott futsalos lehet belőlem. Először azt hittem, hogy csak ugrat, szórakozik velem, de aztán kiderült, hogy komolyan gondolta. Később ő hívott meg először a nemzeti csapatba egy portugáliai tornára. Olyan pályán játszottunk, ami a tengerpart mellett volt felállítva a strandon. Nagyon hangulatos és látványos volt, mondjuk negyven fokban a napon se előtte, se utána nem is nagyon láttam senkit futsalozni. Már az első meccsemen sikerült gólt szerezni, összesen négy mérkőzésen háromszor találtam be. Nagyon meglepődtem, mert Misi bá utána olyasmit nyilatkozott rólam, hogy kincset talált Portugáliában, pedig akkor már 26-27 éves voltam, úgyhogy későn kerültem oda, de igazából későn kezdtem el magát a futsalt is. Eleinte Tóth Miklós szerelését kaptam meg, akiről tudni kell, hogy jóval magasabb nálam, úgyhogy a mez meg a gatya is nagyságrendekkel volt nagyobb, mint a méretem.

„Kétszer is vissza kellett hajtanom a nadrágot, hogy csak a térdemig érjen, a felső meg majdnem olyan volt, mintha hosszú ujjú lett volna.”

Aztán amikor valakit már többedjére behívtak, akkor kérdezték meg, hogy mi a mérete meg ilyesmi. Az eleje így kicsit érdekes volt, de akkor engem az foglalkoztatott a legkevésbé, hogy nagy rám a mez. Nagyon sok jó élményt szereztem a válogatottal kapcsolatban. Ötször voltunk Brazíliában, és amikor összesorsoltak minket a házigazdával, akkor játszottam Falcao ellen, fantasztikus volt látni, hogy mit tud a labdával. Negatív szempontból a 2010-es budapesti Eb volt még emlékezetes, amikor 4–0-ról ki tudtunk kapni 6–5-re a csehektől, és így nem jutottunk tovább a csoportból. Viszont ott van a másik oldal, amikor 2015-ben Dróth Zoli utolsó pillanatos fejesgóljával vertük meg Romániát Debrecenben, és kijutottunk az Európa-bajnokságra. Sito Rivera alatt kaptam meg a kapitányi karszalagot, pedig az elején szerintem nem szeretett, talán el is akart küldeni a szűkebb keretből. Aztán mégis bizalmat szavazott, mert látta a töretlen lelkesedésemet, és azt mondta, hogy ilyen ember kell neki csapatkapitánynak. Egy kicsit zavarban is voltam, mert ott volt például Lódi Tomi, akit talán jobban illetett volna, de persze örültem is neki, szerintem a mentalitásom miatt döntöttek mellettem.

Többször is volt lehetősége a Bajnokok Ligájában játszani, hogy emlékszik ezekre?

Amikor Berettyóújfaluban továbbjutottunk a legjobb tizenhat közé egy Slov-Matic elleni győzelemmel, az nagyon nagy élmény volt. Akkor Barcelonába rendezték a következő kört, úgyhogy megtapasztalhattuk azokat a körülményeket. Ott például a két sportágra annyira partnerként tekintenek, hogy a futsal és a nagypálya egy létesítményen belül van. Fantasztikus volt játszani a Barca ellen, igaz, kikaptunk 5–1-re, de adtam egy gólpasszt. Egyáltalán annak is örülhettünk, hogy ott lehettünk, viszont még be is találtunk. A másik két találkozón sem sikerült nyerni, de tapasztalatszerzésnek nagyon jó volt. Ha már ott voltunk, megnéztünk egy Barcelona-focimeccset, Messi pont akkor döntött meg valamilyen rekordot, úgyhogy óriási hangulat volt. A másik emlékezetes BL-szereplés pedig, amikor tavaly bejutottunk a csoportkörbe és meg is rendezhettük azt. Az előző döntős kazah Kairat Almaty, a spanyol ElPozo Murcia és az orosz KPRF volt az ellenfelünk. Előzetesen talán az utóbbiról gondoltuk, hogy a leginkább verhető, mert „csak” második lett az orosz bajnokságban, aztán ők nyerték meg a csoportot, mi ugye mind a három meccsen kikaptunk. A szurkolók persze mondogatták, azért egy győzelmet össze lehetett volna hozni, hiszen ők is emberek, meg két lábuk van. De amikor látták, hogy egymás ellen milyen meccseket játszik a többi csapat, akkor rájöttek, hogy ez más szint. Be kell látni, hogy nagyon erős csoportba kerültünk, és

„nemzetközi szinten megállni egy magyar csapatnak a helyét, nagyon nehéz.”

Lehet, hogy jobban örültek volna gyengébb ellenfeleknek a drukkerek, de szerintem hatalmas dolog, hogy ilyen szintű együtteseket láthattak élőben, Berettyóújfaluban. Ilyen talán az életben soha többet nem is lesz, idővel remélem, hogy ők is így emlékeznek majd. Mezei Józsefék a klubnál rengeteget dolgoztak azért, hogy ez megvalósulhasson. Ő a másik ember, akinek nagyon sokat köszönhetek. Tizenöt éve ismerem, olyan, mintha a pótapám lenne. Nagyon sokat tesz a sportágért, kifejezetten szimpatikus elnök, ami elég ritka. Ha minden klubnál ilyen odaadó, rendes emberek lennének vezető pozícióban, akkor jóval előrébb tartanánk.

A visszavonulást követően egyértelmű volt, hogy edzőként folytatja tovább?

Az a helyzet, hogy nem sok minden érdekel. Van egy agráros diplomám, de mindenki jobban jár, ha nem használom, mert tönkretenném a mezőgazdaságot igen hamar. Már nagyon korán elkezdtem edzőnek tanulni, először nagypályás képzésen voltam, aztán később, amikor adódott futsalos, akkor mindig mentem. Az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy ha a padon voltam, akkor ösztönszerűen mindig magyaráztam a pályán lévőknek, próbáltam nekik segíteni, és szerintem el is fogadták a tanácsaimat. Most, hogy az aktív futsallal felhagytam, Tihanyi Csabival dolgozunk pályaedzőkként Sergio mellett, valamint az NB II.-es csapatot irányítjuk ketten Nagy Pistivel.

Nem fog hiányozni a mozgás?

Nem akartam teljesen abbahagyni a sportolást, meg focizni nagyon szeretek, ezért a kispályás városi ligában játszok, az öregfiúk-bajnokságban is futballozhatok már, sajnos. A terem borítását nem bírta a térdem, de a műfüvestől még szerencsére nem fáj, remélem, ez így is lesz jó sokáig. Azt gondolom, hogy

„a labdarúgás iránti szerelem megmarad, ameddig tudok mozogni.”

Nem bánta meg, hogy a futsalt választotta a futball helyett?

Gyerekkorom óta azt gondoltam, hogy a szabad levegő és a frissen nyírt fű illata elválaszthatatlan tőlem. Ezért sem akartam elengedni a futballt, mert nagyon szerettem, és szeretem a mai napig. Amikor a Loki utánpótlásában sokszor még a keretben sem voltam, akkor sem jutott eszembe, hogy befejezzem. Úgy voltam vele, hogy majd lesz belőlem valami. Sokan voltak, akik tizenévesen lemorzsolódtak, pedig még ügyesebbek is voltak nálam, de én maradtam. Nagyon sokáig nem akartam feladni a focit, de amikor Újfaluba kerültem, akkor rájöttem, hogy magasabb szinten nem mehet a futsallal párhuzamosan. Ha visszamehetnék az időben, talán azt változtatnám meg, hogy hamarabb abbahagyom a focit. Úgyhogy nem bántam meg, hogy a futsalt választottam, mert lehettem volna egy NB III.-as, esetleg NB II.-es szintű futballista. Nem biztos, hogy ötször eljutottam volna Brazíliába. 139-szer játszottam a válogatottban, aminek csapatkapitánya is voltam, az MVFC-ben tíz évig volt rajtam a karszalag. Ezek mind olyan dolgok, amiket a futsaltól kaptam. Kozma Misi bácsi is mindig azt mondta, hogy csak kevés olyan ember van, akinek a tiszteletére játsszák a magyar himnuszt.

Bakos Attila

Néhány gondolat Trencsényi Jánosról

Mezei József

elnök, Mezei-Vill FC

„Aki megtisztel azzal egy klubot, hogy az egész pályafutását rááldozza, az előtt le a kalappal. Emberként és sportolóként is rengeteget bizonyított, amit az MVFC elért, ahhoz Trenyó nagyban hozzájárult, amiért nagyon hálásak vagyunk neki.”

Kozma Mihály

elnök, MLSZ Futsal Bizottság

„Trenyó a különleges játékosok közé tartozik, akiben mindig is megvolt a szorgalom, az elszántság és az akaraterő. Egy évig győzködtem, hogy hagyja ott a nagypályát, és foglalkozzon csak a futsallal, nagyon örülök, hogy beadta a derekát.”

Tihanyi Csaba

másod- és kapusedző, Mezei-Vill FC

„A magyar futsal egyik legemblematikusabb játékosa fejezte be karrierjét, akit a játékintelligenciája kiemelt a mezőnyből. Szerencsére nem vonult ki a sportágból, szerintem a tapasztalatával és rutinjával edzőként is nagyon sokat nyer vele a klub.”

Sergio Mullor Cabrera

vezetőedző, Mezei-Vill FC

„Az egyik legjobb futsalos, akivel valaha szerencsém volt együtt dolgozni, aki nemcsak a pályán, de azon kívül is példát mutatott a többieknek. Trenyó intelligens, és tökéletesen ismeri a játékot, úgyhogy szerintem edzőként is nagy jövő áll előtte.”

Trencsényi János

Született: Szekszárd, 1980. 07. 02.

Pályafutása

Mezei-Vill FC: 446 mérkőzés, 252 gól

Magyar válogatott: 139 mérkőzés, 22 gól

Bajnokok Ligája-résztvevő

Európa-bajnoki résztvevő

4x magyar bajnok

3x Magyar Kupa-győztes

2x Szuper Kupa-győztes

3x év játékosa